0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Horváth Csaba
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 373 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2793-75-7
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2790 Ft
Webshop ár: 1116 Ft

KOSÁRBA
A holdkórosok eposza

A holdkórosok eposza

www.ekultura.hu
2014-6-2

Mi a valóság?

Ez közel sem olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek elsőre tűnhet. Savini például úgy gondolja, hogy a kutak mélyén különböző tárgyakra, többek között palackba zárt üzenetekre lehet bukkanni. Vagy például meggyőződése, hogy a csapokban apró, alig látható emberkék élnek, akiket a figyelmes szemlélő ugyan észrevesz, de mindenki más számára láthatatlanok. Továbbá úgy hiszi, hogy a világban számos olyan lénycsoport él, akik egy láthatatlan határon túl élik mindennapjaikat, s fajuktól függően teszik azt, amit tenniük kell – a szűzanyák például megjelennek néha, míg az ismétlők mások által elmondott szavakat ismételnek. Amikor találkozik Gonella prefektussal, Savini úgy dönt, hogy segíteni fog a kissé bohókás öregúrnak felderíteni a láthatatlan lények világát – ők alkotják ugyanis Gonella prefektúráját. Savini nyomozásba kezd, hogy mindent kiderítsen az új prefektúra „lakosairól”, és közben még szentlelkekkel is találkozik. S akkor hol vagyunk még Garibalditól és Napóleontól…!

 

A holdkórosok eposza nem mindennapi regény. Ha be kellene határolnom, valahol a szürrealista filozófia és a szórakoztató őrültség kategóriák határmezsgyéjére raknám, ami tulajdonképpen mindent elmond a könyvről: meglehetősen őrült módon szürrealista, telis-tele izgalmas filozófiai gondolattal, és persze mindenekelőtt rettentően szórakoztató – ami azért, valljuk be, nem hátrány egy lételméleti, vagy ha úgy tetszik, metafizikai problémákkal foglalkozó könyv esetében. Ermanno Cavazzoni ugyanis nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy mindazzal foglalkozzon, amit az általános felfogás szerint valóságosnak hiszünk, és módszeresen rámutasson arra, mennyire tünékeny is mindez, mennyire bizonytalan lábakon is állnak azok a bizonyítékaink, amit a valóság megragadása és felfogása érdekében igaznak gondolunk. Itt azonban még nem áll meg: Cavazzonit a dolgok mögött álló igazság érdekli; szeretne ráébredni arra, mi van a valóság „mögött” – ezért aztán ha kell, még őrültként is hajlandó gondolkodni.

Savini (akit egyébként nem is így hívnak) gyakorlatilag mindent elhisz, amit mások mondanak neki, függetlenül attól, hogy mennyire furcsának, bizarrnak, lehetetlennek is tűnik valójában. Ha például valaki azt mondja neki, hogy a minket körülvevő világ csupán egy díszlet, amit kartonpapírból fabrikáltak össze, s mint egy színházi előadás esetében, minden ember megjátssza magát – fel sem merül benne a kétely, hogy nem így van. Ettől a pillanattól kezdve már csak színészeket lát maga körül, akik a háta mögött rajta szórakoznak, egyébként pedig csak szerepet játszanak. Nem mintha ez nem így történne a valóságban, Cavazzoni jól érti ezt – bolondnak tűnő karakterei ugyan mindent szó szerint vesznek, de ezzel csak még jobban rámutatnak arra, hogy mennyire álságos és valótlan minden, ami minket körülvesz. 

A színészkedő emberiség azonban csak a jéghegy csúcsa, Savini kutakodása közben egyre bizarrabb és furcsább lényeket talál, akiket ő valóságosnak érzékel, s erről meg tudja győzni a prefektust is – mi pedig látszólag csodálkozunk, hogy milyen őrültségeket képes kitalálni (és akkor még hol van Garibaldi, aki valójában egy gyengeelméjű férfi volt, csak el tudta magáról hitetni az ellenkezőjét, így aztán a valóság teljességgel lényegtelenné vált). De közben elgondolkodunk, és egyre inkább hajlamosak vagyunk hinni a szubjektív valóságban, hiszen Savini számára mindez valóságos, függetlenül az, úgymond, „valódi” természetétől. Ezt jól példázza a waterlooi csata helyszínén élő férfi is, aki csupán annyit látott a hatalmas küzdelemből, ami a kertjében történt, s a harcokat csupán a virágágyásának letiprásáért kimért büntetéseknek tulajdonítja – ami az őt nézőpontjában teljességgel igaz, sőt, helyes.

Bőségesen lehetne meríteni mindenféle ontológiai elemzéshez a könyvből, azonban sokkal szórakoztatóbb olvasni. Cavazzoni ugyanis olyan magával ragadó stílussal és könnyed hangulattal írta meg minden ötletét és gondolatát, amit nehéz nem szeretni; miközben pedig hangosan nevetünk, nyugodtan elmélyedhetünk a filozófiai tartalmában, mely után biztosan más szemmel fogjuk nézni a mi világunkat (valóságunkat?) is. Persze Cavazzoni sincs ezzel másként, épp úgy csodálja az őt körül vevő világot, mint bárki, viszont mellette jól tudja: tegyünk bármit is, a való élet felül fog kerekedni rajtunk, elvégre képtelenek vagyunk megváltoztatni és befolyásolni, így aztán számunkra nem marad más, mint a nyugodt beletörődés – egy kellemes, bár kissé holdkóros élet reményében. Ami pedig egyáltalán nem egy rossz kilátás.

Szabó Dominik

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK