0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Győrvári Borbála
Kiadás: Második kiadás
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 416 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-2790-73-2
Témakör: Antropológia, Evolúció, Ökológia
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Eredeti ár: 4800 Ft
Webshop ár: 3600 Ft

KOSÁRBA
A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása

Ember, mint fajta

Új KönyvPiac 2002. június
2002 június
A gének nyelve című, nálunk tavaly megjelent, könnyedén fajsúlyos munkájában Steve Jones nyomatékkal ajánlotta az olvasók figyelmébe Jared Diamond könyvét (A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása). A kiemelt mű most végre nemcsak angolul hozzáférhető. Győrvári Borbála pontos és gördülékeny fordításában a Typotex Kiadó jóvoltából került a könyvpiacra.
Eredetileg 1992-ben íródott. Kisebb jelentőségű genetikai információi tehát — tekintettel a tudomány viharos (a DNS kód teljes megfejtéséig jutott) fejlődésére —, túlhaladottak. A világ népességére vonatkozó adatait is ki kellett igazítani. Egészét nézve azonban épp az a meggyőző benne, hogy nem ragad le a (korabeli) genetikai teóriáknál. Csupán beépíti ezeket a felfedezéseket egy nagyívű, gondolati alapozású konstrukcióba.
A szintézis — mert nevezhetjük ennek — tudniillik csak az első felében szól arról a különben érvényes kérdésről, hogy a közönséges csimpánzéval génjei 98,4 százalékában megegyező embert milyen gének működése, befolyása különbözteti meg a többi állattól. Jobban izgatja őt (s persze bennünket) egyrészt az, hogy tulajdonságaink csírái megtalálhatók-e az állatvilág egyedeiben, másrészt az, hogy ezek a sajátosságok mennyire válnak előnyünkre, kárunkra, netán — szégyenünkre.
A legutóbbi minősítést azért hangsúlyoznám, mert az öt fő részen belül tizenkilenc fejezetre osztott tudománytörténeti nagyesszé visszatérő dilemmája, hogy az éppen elemzett, fajtabeli vonások mennyiben mutatnak — esetleg már kezdeteinkben — a baljóslatú végkifejlet: a visszafordíthatatlan környezet- és élőhely-pusztítás felé, akár a világméretű atomkatasztrófa, akár a földi életlehetőségek forrásainak kimerítése miatt. Erre a második negatív romlás-változatra hozza föl Diamond professzora — még kezdetleges eszközökkel „megvalósított” — Húsvét szigeti erdőirtást, vagy az egyik Indiana Jones-filmsztori színhelyét adó, jordániai Petra város kiürülését. (Történetéről nemrég jelent meg remek áttekintés a General Press gondozásában.)
Ami a lényegi kérdéscsoportokat illeti, érdemes megjegyezni, hogy a legkidolgozottabbak a 8–12. fejezetek. Itt a szerző azokat a kulturális jellegzetességeket veszi sorra, melyekről azt gondol(hat)juk, hogy eminensen megkülönböztetnek minket az állatoktól. Kivált a nyelvvel, a művészettel s a mezőgazdasággal foglalkozó mondandói tanulságosak; meglepetéseikkel együtt. A nyelvről és a művészetről értekezve ugyanis kiderül, hogy a területüket védelmező szavannai cerkófok vészjelző szavait például, Chomskyra is vonatkozóan, nyelvszerű kommunikációs kezdeménynek tekinthetjük. Ezenfelül az sem hihetetlen, hogy az új-guineai lugasépítő (hím) madár 2,5 m magas kunyhófészkei a fantasztikus ízléssel összeválogatott dísztárgyacskákat is beleértve meglehetősen hasonlítanak az emberi műalkotásokhoz, mégpedig a mögöttes párválasztási szándékaik értelmében.
A mezőgazdaság mérlegelésével kapcsolatban írónk észrevehetőlelt nem osztja azt az epésen progresszivistának aposztrofált véleményt, hogy feltalálása egyértelmű nyereség az emberiség számára. Paleopatológus kollégák bizonyítékait sűrűn citálva, s még a járványok terjedését is beszámítva, ezzel a meggyőződéssel szemben kimondja: „A vadászó-gyűjtögető élet volt a legsikeresebb és a legtovább fennmaradó életmód fajunk egész fennállása alatt.” Innen kezdve egyre inkább elkomorul fejtegetései horizontja. Mind előnytelenebbé válnak azok a következtetései, amelyeket az ember-állat közti különbségek latolgatásából von le. Tagadja ugyan, hogy a népirtás gaztette kizárólag emberi találmány, és döbbenetes, ahogy leírja, hogyan működik ez csimpánzéknál; előre megtervezetten, kitartóan. Mindössze azt a nem lényegtelen különbséget szögezi le, hogy az ember, mihelyt kiszemelt áldozatánál jobb fegyverekre tesz szert, a térhódításon messze túlhaladó, hatalomfitogtató önkény bűnébe esik és saját fajtáját bármiféle ürügyekkel, megállíthatatlanul mészárolja le, könyörtelenül és óriási volumenekben.
A gyilkolás etikájáról megfogalmazott gondolatai félelmetesek. Nemkülönben reménytelen, amikor azt hangoztatja, hogy gyermekkorunkban „mind megszerezzük a magunk önkényének kettős kritériumait s ezek szerint ítéljük meg a többi embert.” E bármikor elfajuló felfogásnak és beidegződésnek borzalmas történelmi eseménytáblázata a három mellékelt statisztikai ábra. Az 1492 és 1900, az 1900 és 1950, valamint az 1950 és 1990 között lezajlott népirtások adatait közlik. Kevésbé irtóztató az az adattár, amely beszámol a tárgyalt témákat elmélyítő további (szak)olvasmányokról. Leggazdagabbnak látszik a házasságtörés tudományos elemzéséről írt közlemények listája. A belőlük elvonható, ismét csak eredeti gondolatmenet természetesen Jared Diamond újabb brilliánsan szellemes eszmefuttatása.

Iszlai Zoltán

Iszlai Zoltán

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK