„Jaipurban, Indiában, indiai, fehér ruhát
viseltem, biciklivel közlekedtem, a bőröm egész sötét árnyalatú lett, arcomon
szakállasodó borosta, így akár indiainak is kinézhetek – gondoltam. A beszédem
sem feltétlenül tűnt ki a tömegből, mivel az indiai lakosság nagyjából felének
nem anyanyelve a hindi, ezért ők is akcentussal beszélik. Már Egészen
helybelinek éreztem magam, amikor egy indiai férfi hozzám fordulva azt mondta:
sosem fogok helybelinek kinézni, bármennyire is igyekszem. Mindig el fog árulni
a kék szemem." – A nemrégiben Lengyelország indiai nagykövetévé
kinevezett lengyel orientalistával Budapesten beszélgettünk annak apropóján,
hogy a Lengyel Intézet meghívására ellátogatott A Kelet csodálatos zamata című
könyvének magyarországi bemutatójára.
– Könyvének címében összefoglalóan
használja a Kelet kifejezést. Ön szerint mit értünk
alatta?
Nyugati szempontból Ázsia valamennyi országát a
„Kelet”-nek tekintjük. Ám sokakban – talán méltánytalanul is – gyanús, homályos
fogalmat takar a szó [Klodkowski angolul szívesebben használja az „orient”
kifejezést az „East” helyett – a szerk.], és Algériát, Marokkót, Egyiptomot is
hajlamosak a Kelethez kötni. A múltban az orientalizmus is egy kalap alá vette a
mára már szerencsésen Közel-Keletre és Észak-Afrikára bontott földrajzi
helyeket. Számomra Kelet Ázsiával jelent egyet, és semmi mással.
– Mit tapasztalt, hogyan tekintenek
magukra az ázsiaiak?
... (a teljes interjút elolvashatja a könyv oldalán)
