Művészeti író, a MúzeumCafé volt főszerkesztője. A műkereskedelem elméleti kérdéseivel 2000 óta foglalkozik intenzíven. Miután több száz cikket írt ezekkel kapcsolatban hazai és külföldi lapokban, a témából 2011-ben – Magyarországon elsőként – az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájában PhD-fokozatot szerzett.

Önarckép nyaklánccal

Női alkotók a műkereskedelemben

A világ ma legdrágább műtárgya 450 millió dollárért kelt el egy árverésen – ezt a festményt „természetesen” férfi készítette. A legmagasabb összeg, amelyet mindeddig egy nő által festett képért kifizettek, 44,4 millió dollár volt. Ha az élő művészeket nézzük, a legértékesebb műalkotás ára, amelyet férfi készített, 91 millió dollár volt, ezzel szemben csupán 12,4 millió dollárt ért a legdrágább női munka. Jackson Pollocknak, az amerikai absztrakt expresszionizmus jeles művészének a legdrágább festményéért 200 millió dollárt adott egy gyűjtő, feleségének, a művészettörténetben ma már legalább olyan fontosnak tartott Lee Krasnernek viszont a jelenlegi csúcsára alig 11,6 millió dollár. A hasonló aránytalanságok sora még hosszan folytatható – és folytatódik is ebben a könyvben, amely a női alkotóknak a műkereskedelemben elfoglalt helyzetét járja körül, és a feltűnő különbségek okait keresve tekinti át a múzeumok gyűjteményezési és kiállításpolitikáját, a nemzetközi vásárok felhozatalát, végül több száz külföldi és magyar női alkotás aukciós szereplését a reneszánsztól napjainkig.

„Ilyet én is tudok”

Sokmilliós művek kalapács alatt

Modern vagy kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív műveket bemutató képzőművészeti kiállításokon rendszeresen hallható a megjegyzés: „Ilyet én is tudok…” Amikor pedig egy ekként minősített alkotás dollár- vagy fontmilliókért cserél gazdát, joggal érkezik a kérdés: „Ki az a #*@, aki ennyi pénzt ad ezért?” Márpedig a világ legdrágábban elkelő műtárgyai között ma a legtöbb sztártétel az úgynevezett post-war vagy a kortárs művek közül kerül ki. A könyv ezekből a topleütésekből válogat, bemutatva a művek szerzőit, az alkotások történetét, illetve megpróbál szakmabeli elemzések segítségével magyarázatot találni a sokszor irracionálisnak tűnő árakra.

Műkereskedelem

Egy cápa ára

A mű: egy négy és fél méteres tigriscápa, egy ezerliteres akvárium megtöltve ötszázalékos formaldehides vízzel, és egy cím: A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában.

A szereplők: ismeretlen ausztrál halászok, Damien Hirst mint művész, Charles Saatchi és Larry Gagosian műkereskedő, Steven Cohen műgyűjtő, valamint háromszázezer látogató a londoni Ifjú Brit Művészek kiállításán – majd még sokan, nagyon sokan a berlini, New York-i kiállításokon.

A mű története röviden: 1991. cápavásárlás 6000 fontért, Hirst a halászoktól (Saatchi pénzén); 1991. műtárgyvásárlás műkereskedelmi céllal 50 000 fontért, Saatchi megveszi Hirsttől. Majd a számos kiállítást követően, 2004-ben, immár Amerikában, Gagosian közvetítésével Cohen vásárolja meg 12 millió dollárért (azaz 6.25 millió fontért). És ő? Mennyiért adja tovább? Nem, ő nem adja el, és ez újra meglepő fordulat. Ő elajándékozza a New York-i Metropolitan Museum of Artnak.

Művészek, műkereskedők és műgyűjtők, galériák, árverések és hírverések, és pénzek, nagyon nagy pénzek. Ez a műkereskedelem. Erről szól a könyv, amelyben nemcsak a nagyvilág műkereskedelmét, hanem a magyart is megismerhetjük.

A tőzsdeügynök képei

Ez a könyv egy mindeddig gyakorlatilag ismeretlen, a két világháború között létrejött magyar polgári magángyűjteményt, annak – és tulajdonosának – a háború alatti-utáni sorsát, illetve az abból megmaradt, részben külföldet is megjárt, majd ismét hazakerült műveket mutatja be. A kereken harminc, egy kivételével a klasszikus modern magyar festészet legjelesebb alkotói – Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Derkovits Gyula, Czóbel Béla, Koszta József, Mattyasovszky-Zsolnai László és mások – által készített művek egy kisebb hányada ugyan korábban is ismert volt a művészettörténészek előtt, ám nagyobb részük ebben a kiadványban kerül először nyilvánosságra. A gyűjtemény háború alatti, illetve utáni története ráadásul igencsak jól dokumentált, mivel a családi visszaemlékezések és a régi fényképek mellett egykori tulajdonosuk egyik távoli rokonától is előkerült egy több száz oldalas, soha sehol nem publikált kéziratos visszaemlékezés, amelyben a szerző többször is szót ejt a gyűjtőről és képeiről, például a kollekció egy – ma már azonosíthatatlan – részének a háború során történt elpusztulásáról. A könyv – a két háború közötti, mindeddig jórészt feldolgozatlan polgári magángyűjtemények egyik jellegzetes példájaként – összefoglalja a kollekció történetét, illetve az egykori anyag ma ismert összes darabjának reprodukálása mellett részletesen is bemutatja a gyűjtemény négy kiemelkedő alkotását.