A Typotex Kiadó újabb női sors laza novellákba rendezett életét mutatja be a pár hete elhunyt szerző, Brigitte Kronauer, A nők ruhái című művében, középpontjában egy emberi létezéssel, akinek mindennapjaiból kiragadott valóságot tárja az olvasó elé, könyörtelen szókimondással.

A főhős Rita, akinek sorsát kislánykorától követheti az érdeklődő, egészen Rita idős koráig. Emlékezik John asszonyra, aki saját élete alakulását, de még inkább hanyatlását a tűsarkú, kopogós cipőt felváltó trampli lábbeli szemlélteti. Ahogy elmaradnak az örömök, a férfiak és fittség az életéből, úgy lesz egyre elhanyagoltabb, úgy veszi át életében a minek, kinek szemlélete az irányítást igényessége felett. A kislány, Rita már itt is érzékenyen figyeli, mi az öregség, adott életkorban mi a fontos, hogy változik meg a fogyasztói kosár, az összeillő bugyi-melltartó kombó hogy tűnik el a preferált költési szokásokból, hogy lesz belőlük verseny a háztartási kütyük frontján.

Különösen megérintett a negyedik novella, amikor egy egyedül álló nyolcvan éves asszony halála után az utána maradók teljes szekrénynyi bontatlan hálóinget találnak. Aki még nem leltározott egyetlen hozzátartozója halála után sem, el sem tud képzelni ilyet: pedig létező jelenség. Élénken emlékszem anyósom háztartására. Amikor elhalálozott, leltározni kezdtem a hagytékát. Szabadon csak néhány ócska használati tárgy volt: csorba, fületlen bögrék, tányérok, ócska kanalak, amelyeket mindennap használt, valószínűleg érzelmi értéket is jelentettek ezek a tárgyak számára. Itt-ott ledobálva semmi különös ruhadarabok, foszló törülközők, ezer éves fésűk, kozmetikumok. Ezeket összerendeztem, nagy részét elvitettem a kommunális szeméttelepre. Aztán következtek a szekrények felnyitása, amikor is bontatlan csomagolásban blúzok, ruhák, törülközők, étkészletek, poharak, kancsók, még egy kézimosógép is várt sorára. Valami félelmetes érzés volt, amikor időnként a bontatlan csomagot kiemelve a szekrényből, az érintéstől egy az egyben szétmállott a ruhadarab.

Még mindig a kislány megfigyelése a szomszédja történetén keresztül levont tanulság, miszerint az árulás színe a fehér. Egy szerelmi csalódás története ez, amelyben Fitzchen néni ikonikus fehér agóra blúzára annak halála után könyvespolcon, a könyvek hátuljához elrejtve, selyem papírban találnak rá. 

Ahogy haladunk tovább a novellákban, úgy követhetjük nyomon ennek Rita nevű lánynak a felnövekedését. Előbb csak tétova kamasz, aztán magabízó fiatal lány, aki hódítani és cicázni képes, majd a szépasszonyon derülhetünk, aztán az idősödő hölgyet látjuk, aki már nem sokat vár az élettől - és miért is várna? Hiszen hamarosan örök nyugovóra tér, saját kényelmén és testi érzékelésén túl sok minden - nagyon helyesen - nem érdekli, ami mégis, arra viszont van ideje megteremteni a lehetőséget, hogy jól oldja meg, hogy ne bántson meg senkit, hogy ne maradjon vissza rossz szájíz az intézkedése után. 

Mi a kötet lényege az egyén, az olvasó szempontjából? Átlavíroz az ember az életén, ahol mindig van min csodálkozni, van min felháborodni, van min rettegni, van kivel gonoszkodni, van mit elhallgatni, van mit kibeszélni, van kin kárörvendeni. Hullámzó hangulatán lehet bólogatni, sötét kis titkain lehet kuncorászni vagy éppen elítélően ciccegni, hogy ez azért akárhány évesként is erős volt. És miközben suta kamaszként viselkedve egyik lábfejünkkel a másik lábszárunkat vakargatjuk, bevallhatjuk magunknak, hogy a történetek akár rólunk is szólhatnának. Akkor is, ha nem úgy, nem ott, nem akkor - de a lényeg ugyanaz. Mindannyiunkban ott bujkál egy kis Rita. Már csak az a kérdés, mi megérjük-e a kilencvenedik születésnapunkat.