Amikor igazán belevetettem magam az olvasásba és a könyvek falásába, nem a szépirodalom volt az elsődleges, amihez nyúltam, sőt, jó ideig nem is nagyon ismerkedtem az ilyen kötetekkel. De aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre szélesebb skálán kezdek el mozogni, egyre több minden érdekel, többször is kibillentem a komfortzónám bűvköréből, így a szépirodalmi regények is sorra kerültek, sőt, maradtak is a repertoáromban. Tulajdonképpen ez a szép számomra az olvasásban, ahogy egyre több és több történettel találkozom, és ezáltal változnak, formálódnak a szokásaim, kinyílik előttem a világ. Ennek köszönhetően került a látókörömbe a Typotex Kiadó is, akik Világirodalom sorozatukkal egyre több európai szépirodalmi művet jelentetnek meg. A kiadó jóvoltából bele is kóstolhattam ebbe a kavalkádba, elsőként Brigitte Kronauer: A nők ruhái című regénye került sorra, erről hoztam nektek egy kis kedvcsinálót.

Történetek John asszonyról és az elnök takarítónőjéről, a tengerszemű tanárnőről és az akkordmunkásnőkről. Van bennük pöttyös ruha, fekete kosztüm, rejtélyes hálóing, Vasalás 1 meg Vasalás 2, szóval, minden. Képkeret, egy teáskanna tükre, fátyol és igazság, persze.

„A huszonhat történetből álló könyv egy egész életen ível át, a sötét gyermekkori emlékektől kezdődően egészen addig, amikor az elbeszélő már kilencven fölött jár, hogy azután a tárgyak világába lépjen át, például teáskannává vagy párnává változzon. A szövegek olyan mestereket idéző aprólékos kidolgozottsággal és virtuóz iróniával rendelkeznek, amilyennel leginkább a XVII. századi holland festők képein találkozhatunk. Az olvasó – hogy ilyen régimódian fogalmazzunk – elbűvölve rakja le a könyvet, amely elragadóan gonosz és egyben szeretetre méltóan elegáns is.” – Frankfurter Allgemeine Zeitung

„Ott lógtak csendben mosolyogva és rejtélyesen, mint a menyasszonyi ruhák, minden magyarázat nélkül.”

Eddig leginkább olyan novellás kötetekkel ismerkedtem meg, amelyeknél az egyes rövidebb történetek között nem sok kapcsolódási pont volt, mondhatni szinte semmi közük nem volt egymáshoz azon túlmenően, hogy egy írótól származtak. Az írónő könyvében azonban nem csupán időrendiség figyelhető meg, de ezen túlmenően egyazon személy életútját kísérhetjük végig a gyermekkortól kezdve. Az állandó tényezőn kívül azonban nagyon változatos és különböző hangvételű szösszenetek követik egymást, így nem laposodik el az egész, vannak hosszabb lélegzetvételű irományok, de a rövid, tömör és velős történetek sem hiányoznak. Akad, amelyik leginkább egy festményhez hasonlítható, de emellett megtalálható az a tipikus, hanyag eleganciával kiragasztott, kézzel írt cetli féle, egyszerű kis cselekményű alkotás is. Némelyik könnyed, mint egy szép, áttetsző csipkeruha, de némelyik olyan, mint egy méretes bakancs, amely alaposan a földbe tud döngölni. Az elbeszélő személye sem mindig egyértelmű, de pont ettől a játékosságtól válik érdekessé a mű.

„Így úszott el locsogva az örökkévalóságba az idő.”

Mivel meglehetősen nagy a kötetben foglalt novellák száma, nehéz egy kedvencet kijelölni, de a Sötét volt az egyik, amelynél felkaptam a fejemet és azóta is eszembe jut, ahányszor csak A nők ruháira nézek. Persze akadt olyan is, amelyiknek abszolút nem sikerült belopnia magát a szívembe, de ahogy minden nőnek sem tetszik ugyanúgy minden ruhadarab, így ez abszolút nem rontotta számomra az összképet.