A közelmúltban jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában Frei Zsolt és Patkós András tankönyve, az Inflá­ciós kozmológia. A szokásoktól eltérően ezúttal nemcsak a kötetet, hanem a könyv születésének hátterét is bemutatjuk.

Miért írok tankönyvet és miért magyarul?

Borongós közérzetem hosszabb ideje nem hagy el. Lényegét az alábbi idézet fejezi ki: „A fizika egyre bonyolultabbá válik, egyre nehezebb megtanulni. Egyetlen fizikus szá­mára immár elérhetetlen a fizika egészének tudása. Ez a bonyolultság veszélyeztetheti a természettudomány jövőjét. Ha elveszítjük az áttekintőképességünket, akkor az iránta való érdeklődésünk is odaveszhet. Ha pedig az ifjú tehetségek többé már nem tanulnak természettudományt, akkor lezárul a fizika fejlődése.”

A Marx György és Wigner Jenő 1995-ös közös publikációjában [1] megfogalmazott, e szerzőktől különösképp meglepően pesszi­mista távlat egyre valószerűbbnek hat. Hoz­zánk is elért a fizika – szélesebben: a termé­szettel foglalkozó alaptudományok – nép­szerűtlenségének, a középiskolai fizika-, ké­mia-, matematikatanárok elöregedésének hulláma. Terjed az a nézet, amely az embe­riség birtokában lévő ismereteket több mint elegendőnek minősíti. Értékesnek, finanszírozandónak csak az ember mindennapos „jobblétének” – a fejlett országokban kife­jezetten a kényelmének – szempontjából hasznos fejlesztéseket ismeri el. A kutatás­ra és az oktatásra fordított minden fillért tőkeszerű befektetésnek tekint, és a meg­térülés követelményét állítja az oktatók és az oktatási intézményrendszer legfőbb mi­nőségi követelményéül. A természeti jelen­ségek újabb és újabb rétegeinek feltárása és összefüggéseinek alkalmazása helyett a kész modulokból látványosan, ám rutin­szerűen összerakott „hasznos” (de főleg hasznot hozó) eszközök kötik le a fejlesztők erőfeszítéseinek növekvő részét.

A nagyközönség mindeközben – a fel­világosodás hozta két évszázados kegyelmi állapot múltán – újra „varázslókként” te­kint mindazokra, akik megalkotják, illetve működtetik a hétköznapi szemlélettel alig összeegyeztethetően működő orvosi diag­nosztikai eszközöket, a mikrovilág törvény­szerűségeit kihasználó, nagy sebességű informatikai hálózatokat, vagy kvantum­kémiai számításokkal szélesítik a gyógy­szerfejlesztés útjait. Az emberek szívesen hallgatnak ezekről a fejleményekről opti­mizmusukat növelő prezentációkat, olvas­nak szemléletes, sok illusztrációval díszített kiadványokat, mert reménysugarakat lát­nak bennük a mindenek feletti értékké vált egyéni élet meghosszabbítására. Ám eleve reménytelennek tartják, néha komoly „ön­tudattal” hangjukban utasítják el a ponto­sabb megértés felkínált lehetőségét.

Tudományterületeim: a részecskefizika és a kozmológia gyakran kerülnek a külön­féle médiumok figyelmének középpont­jába. Nagyszerű ismeretterjesztő munkák sora jelenik meg, és a magyarra lefordított műveket a legjobbak közül válogatják. Leon Lederman, Steven Weinberg, Mar­tin Rees már-már szépírói kvalitású mű­veihez szerényen, ám fáradhatatlan folya­matossággal csatlakoznak a Természet Világa, az Élet és Tudomány írásai, a tele­víziók jobb híradásai. Az ezek nyomán hozzám érkező levelek, elektronikus üze­netek azonban kivétel nélkül mind mintha elfelejtenék, hogy már nem Leonardo vagy Verne Gyula korát éljük. Nem a mű­vész által megálmodott jelenségek válnak észlelhetővé, nem gazdag fantáziájuk szüli a csudálatos hatékonyságú eszközöket. A szépírók, a társadalmi utópiák szerzői ma másod-harmadkézből vett ideákat védenek vagy támadnak. Közvetlen infor­mációkat kizárólag a legszigorúbb tudo­mányos mércével is elsőrangú eredménye­ket elért tudósoktól kaphatunk, akik nagy fáradsággal igyekeznek lefordítani mun­kásságuk gyümölcsét a köznapok nyelvére. Mindenek fölötti céljuk a társadalom bizalmának elnyerése.

A modern tudományt népszerűsítő, iga­zán nagyszerű munkák a hazai könyves­boltok polcain rendszeresen az ezoterikus, áltudományos munkák mellett vagy egye­nesen azokkal összekeverve láthatók. A te­levíziós és rádiós magazinműsorok – a né­zőszám szent mérőszámának növelésétől vezérelve – gyakran a kétértelműség hatá­rát is átlépve keverik a két műfajt (pl. hosszas tartalmi részletekkel álcázott „kérdést” tesznek fel egy asztronómusnak az asztroló­giáról, majd egy mondat után elvágják a vá­laszt). Ha a közönség csak ezt a szintet lát­ja, hajlamos elfogadni azt a fel-feltámadó „tudásszociológiai” vélekedést, hogy a vi­lágegyetem történetéről szóló tudományos nézetek rendszere csak egy a lehetséges el­képzeléssorok közül, amelyet valamiféle összeesküvésszerű megegyezéssel kénysze­rítenek rá a „felkent” kutatók a közvéle­ményre. Az állampolgár önálló választási szabadsága védelmében azt igénylik, hogy a tudományos közmegegyezés szemlélete mellé egyenrangúan odatehetők legyenek az elemi matematikai eszközök helyes hasz­nálatának is gyakran fittyet hányó „elemzé­sek”, víziók. Különösen, ha ezek jobban fogynak, mint a „körülményes tudományos magyarázkodások”.

Egy évtizede erősödik bennem az az érzés, hogy a népszerűsítésnek (amelyet lassan három évtizede rendszeresen gya­korlok) csak akkor van értelme, ha az ér­deklődő olvasói levelekre válaszként olyan munkákra is utalhatok, amelyek a pontos, a nagy összefüggéseket teljes, az amatőr próbálkozók „műveinek” látóhatárát messze meghaladó harmóniában és koherenciá­ban mutatják be. A tehetséges, további bátorításra érdemes érdeklődést mutató fiatalok (és idősebbek) számára nem a leg­újabb eredményeket taglaló, szakma­belieknek szóló összefoglalások vagy a több ezer oldalas kézikönyvként használ­ható monográfiák mutathatják az utat. A XX. század második felében a részecs­kefizika, majd a század utolsó évtizedétől a kozmológia ismeretanyaga nagymértékben egységesült (mindkét terület megalkotta a maga Standard Modelljét), ami kínálja magát néhány száz oldalas, haladó szintű, összefoglaló tankönyvek megírására. Átte­kinthető, megtanulható és további alkal­mazásra nyitott gondolatmenetek, mate­matikai eljárások bemutatásával remélhe­tő, hogy a legfogékonyabbak érdeklődése túllendíthető a trükkös, de néha hamis il­lusztrációk, a továbbépítésre alkalmatlan hasonlatok élvezetén.

Ezért vállalkoztam a Polónyi Jánossal írt részecskefizikai bevezető tankönyv [2] után Frei Zsolttal a modern kozmológia első magyar nyelvű tankönyvének [3] megírására. Elsősorban azért írtuk magyarul, hogy az itthoni oktatás megfelelhessen annak a mottónak, amelyet a könyv írásakor egyre ismételgettünk: „amit az univerzum egészé­nek fizikájáról minden fizikusnak (fizika­tanárnak, csillagásznak) tudnia illik”. Ezért a könyv többrétegű; első száz oldalát kö­zépiskolai tanárok, érdeklődő egyetemi hallgatók, gyakorló (más területen dolgo­zó) szakemberek önművelésként is elsajá­títhatják. Csak ezt követik azok a fejezetek, amelyek – szándékunk szerint – a kutatások 2005. évi frontvonala közelébe viszik az er­re vállalkozót.

Nem túl derűs időket élünk. A hasznossá­got szajkózó, populistának ható tudomány­politikai jelszavak nyomásának növekedése és a nagyközönségtől elválasztó szakadék szélesedése a drágaság, a haszontalanság és az érthetetlen elvontság jelzőit aggatják az alapvető természeti jelenségek kutatóira. Ennek a fiatalabb kollégáim életpályáját meghatározó negatív következményei egy­re jobban kitapinthatóak. Mintha az euró­pai ember kezdené elveszíteni kíváncsisá­gát. Ez különösen feltűnő a Kínából, Japán­ból, Szingapúrból, Dél-Koreából érkező híradások tükrében.

Rádöbbentem, hogy nem elég angol nyelvű szakcikkek sorát írni, sikeres szak­mai rendezvények sorát szervezni, hanem magyarul is vállalnom kell a tudomány kimagasló teljesítményeinek minél ponto­sabb megismertetését. A saját közönségün­ket, a közülük kiváló majdani munkatár­sainkat neveljük népszerűsítő cikkeinkkel, előadásainkkal, de még inkább az igényes tanárok, az alkotómunkára felkészíthető diákok számára készült, a mélyebb összefüggéseket láttató, a kutatás újabb mód­szereinek elsajátítását is lehetővé tevő szö­vegekkel. Szüntelenül törekednünk kell mindazok megnyerésére, akiken múlik, hogy a magyarság ne veszítse el a természetről szóló alaptudományok művelése iránti, mindnyájunk számára világszerte megbecsülést hozó, szép képességét. Írásaimmal, így két kedvenc témámról írott tanköny­vemmel is ehhez az erőfeszítéshez adtam a tőlem telhetően legérdekesebbnek, leg­vonzóbbnak remélt hozzájárulást.

[1] Marx György, Wigner Jenő: A fizika jövőjéről, Acta Physica Hungaricae 1 (1995) pp. 87-90. Ma­gyar fordítása hamarosan megjelenik Marx György válogatott írásainak kötetében, a Typotex Könyv­kiadónál.

[2] Patkós András, Polónyi János: Sugárzás és ré­szecskék (Bevezetés az elemi részek fizikájába), Typotex, 2000

[3] Frei Zsolt, Patkós András: Inflációs kozmológia, Typotex, 2005