Egy magába forduló társadalomban, mely visszafelé evickél az időben, valóságos kihívást jelent a társadalmi nemek emlegetése.

Bár konzekvens hatalmi álláspontról nem beszélhetünk, mégis úgy tűnik, hogy a hatalom mostani birtokosai – egyesek szerint bitorlói – nem rajonganak már a „társadalmi nemek” kifejezésért sem. Persze, nincs ezen mit csodálkozni, hiszen működésük több területén is tetten érhető, hogy ők visszafelé kívánnak haladni az időben, s példaképül a két világháború közötti Magyar Királyság szolgál számukra. Ez a múltba fordulás pedig rányomja bélyegét az ember- és társadalomképükre is, s éppen, mert ők tematizálják a közbeszédet, van, ami számukra nem comme il faut.

Ugyanakkor a társadalom jelentős rétege (egyre inkább) tisztában van azzal, hogy ez az állapot hosszan nem fenntartható. Nem lehet célunk, hogy itt valósuljon meg Margaret Atwood Gileádja. A valóság és a valóságként bemutatott fikció előbb-utóbb egymásnak feszül. Akkor pedig, ha áldozatok árán is, de a valóság fog „győzni”.

A felülről irányított diskurzus alternatívájának fontos szereplője a Typotex Kiadó, mely időről-időre olyan témákkal jelentkezik, melyek az ő könyveik nélkül még inkább kiszorulnának a közbeszédből. Bizonyos köteteik – az állandóan lobogtatott álkérdések helyett – olyan kérdésekre reagálnak, melyek ténylegesen számítanak a „jövő” szempontjából. Olyan dolgokkal foglakozó kötetekről kell/lehet beszélnünk, melyek globálisan fontosak. Mindannyian érintettjei vagyunk. S ezzel nem azt állítom, hogy Steven Pinker (Az erőszak alkonya) című könyvének nincsenek vitatható állításai. (ITT írtunk a kötetről.) Csak azt, hogy olyan nézőponttal gazdagít minket, ami nem magától értetődő a világnak ebben a zugában. Vagy ott van Tim O’Reilly kötete (WTF? Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?), mely olyan kérdésekkel foglakozik, melyek tényleg befolyásolják, hogy milyen világban fogunk élni.

Ez sem Szentírás, de elindíthat olyan gondolkodási folyamatokat, melyek nélkül szegényebbek lennék. Sokkal szegényebbek. Sokkal-sokkal szegényebbek!

ÉS ITT – ÉS ÍGY – JÖN A KÉPBE A GENDER-KÉRDÉS!

Lássuk be, befolyásos politikusaink jelentős része allergiás rohamot kap, ha közelébe kerül bárminek, amiben felvetődik a társadalmi nemek fontossága. (A Horthy-korszakban ilyesmiről még nem volt szó! Tehát badarság!)

PEDIG…

Molnár Csilla kötete – a három témakörben elrendezett kilenc tanulmánnyal – pont azt mutatja, hogy a társadalmi nemek szerinti vizsgálat, mint értelmezési esély mennyire sokszínű. A felismeréseknek olyan színes palettáját kínálja, mellyel még vitatkozni is érdemes. Nem kinyilatkoztatás a könyv, inkább amolyan szempattintó, mely rácsodálkozást válthat ki abból, aki eddig csak messziről szagolta a kérdéskört. Lehet és érdemes rácsodálkozni! Van mire! S ha nem egyezik Molnár Csilla olvasata a miénkkel, akkor lehet vitázni, érvet érvnek szegezve igazságot/kompromisszumot/középutat/megoldást/… keresni.

AMIT NEM LEHET:

zsigerből fikázni, sértegetni, lenézni. Illetve lehet, de ezzel magáról állít ki bizonyítványt az, aki ezen síkon mozog. Molnár Csilla nem „egy fecske”, hanem egy a sok – reméljük minél több – közül. (Persze, tudjuk, hogy Magyarországon még fecskének lenni sem annyira jó, de…)

A filozófiával, művészetekkel és társadalomkutatással foglakozó tanulmányok elképesztően érdekesek. Nézőpontjuk hozzátesz ahhoz, amit a „normál esetben” magunktól megtapasztalhatunk. Erdős Renée elbeszélésének, Weöres Psychéjének, vagy éppen Barnás Ferenc művének társadalmi nemek szempontjából történő vizsgálatától csak gazdagabbak leszünk. Ahogy gondolatébresztő a médiagasztronómia ilyen szempontú elemzése, vagy az A férfi és a HVG című írás is.

Személyes kedvencem az újrafogalmazott falvédők (Pittmann Zsófia és Szabó Eszter Ágnes munkái) jelentésével és pozíciójával foglakozó tanulmány, mely egy olyan jelenséget vesz górcső alá, mely – legalábbis a közösségi média erre enged következtetni – „nagyon betalált” az emberek többségénél.