Panas Bruno Schulz soha meg nem írt regényével foglalkozik, de ad egy kis időt, hogy kiderüljön, valójában tényleg a Messiás lesz a tanulmány tétje, és nem a Fahajas boltok vagy a Szanatórium a Homokórához szokatlan elemzése. Szokatlan elemzésről beszélünk, mert Panas Schulz életművét nem mint rigorózus értelemben vett irodalmi, kulturális vagy társadalmi jelenséget értelmezi, hanem mint kvázi kabbalista misztikát. Az egyébként nem sok értelmet hordozó kvázi használata itt legalább jogos, mert a szöveg egésze nem tesz ennyire sarkalatos állítást a lengyel származású zsidó szerzőről, de valamennyire mégis megragadja, hogy Panas milyen szempontokat érvényesít a szövegek és rajzok vizsgálatánál.

Az irodalomtörténet olyan terep, ahol nagyon sok mindennek helye van, és még sokkal több mindennek nincs. Igazán szilárd lábakon kell állnia minden kutatásnak, ami azt kísérli meg, hogy a második csoport elemeiből kiindulva az első csoport felé billenti a mérleget. Władysław Panasnak, aki a saját szakterületén, Lengyelországban, elég elismert irodalmárnak számít, nem meglepő módon sikerült.

Panas Bruno Schulz soha meg nem írt regényével foglalkozik, de ad egy kis időt, hogy kiderüljön, valójában tényleg a Messiás lesz a tanulmány tétje, és nem a Fahajas boltok vagy a Szanatórium a Homokórához szokatlan elemzése. Szokatlan elemzésről beszélünk, mert Panas Schulz életművét nem mint rigorózus értelemben vett irodalmi, kulturális vagy társadalmi jelenséget értelmezi, hanem mint kvázi kabbalista misztikát. Az egyébként nem sok értelmet hordozó kvázi használata itt legalább jogos, mert a szöveg egésze nem tesz ennyire sarkalatos állítást a lengyel származású zsidó szerzőről, de valamennyire mégis megragadja, hogy Panas milyen szempontokat érvényesít a szövegek és rajzok vizsgálatánál.

Elsősorban azzal foglalkozik, hogy az eleve furcsán komponált shulzi szövegeknek új értelmezési keretet ad, amelyet a luriánus misztikában és egyéb kabbalisták, például Jakub Frank munkáiban vél felfedezni. Panas itt nem mulasztja el a lehető legjobban lezárni az értelmezés esetleg eresztő szelepeit, annak ellenére, hogy ha valaki a gnosztikus alapokon nyugvó misztika felől próbál magyarázni eleve nehezen értelmezhető szövegeket, akkor az olyan, mint aki függvényeket az elméleti fizikán keresztül próbálna meg elmagyarázni az általános iskola első osztályában. Másrészt Panas komoly kockázatot vállal, hiszen ha túl sokat ír Schulz kapcsán olyan gnosztikus folyamatokról, mint a világ teremtésekor széttöredező, szikrák formájában létező isteni fény, vagy a Teremtő visszahúzódása a teremtés előtt, akkor egyrészt elveszítheti az olvasóját, másrészt a figyelmesebbje is állandóan azt fogja kérdezgetni, hogy minderre tényleg szükség van-e. Az a rendkívül zavarba ejtő, hogy Panas van annyira felkészült, hogy némi továbbolvasás után mindig rá tud mutatni: igazából minden ezoterikus humbugnak igenis értelmet lehet találni, ha Schulzot magyarázzuk vele, sőt, hogy Schulzon keresztül nézve már nem is tűnik annyira humbugnak az egész.

Ami a lengyel irodalmár eddigi virtuozitását illeti, az nem sok kivetnivalót hagy maga után, viszont az igazán szép teljesítmény a könyv utolsó harmadára marad, ahol minden addigi felhasznált forrást és értelmezést arra a célra összpontosít, hogy interpretáljon vele egy soha meg nem született, csak kéziratosan, és csak részben fennmaradt, aztán úgy is elveszett regényt, a Messiást. Ebben a részben Panas már csak ennyiben extravagáns, a fejtegetése nem is olyan sokban tér el a szemiotika módszereitől.

Mindent összevetve elmondható, hogy Panas sikeresen helyezi új megvilágításba Bruno Schulz egyébként jelentős, de nem túl terjedelmes életművét. Az új beállításnál pedig egyáltalán nem érződik járulékos információnak mindaz a tudás, amit Panas fáradságos munkával gyűjthetett össze a közép-európai zsidó misztikusokról vagy azokról a nem kifejezetten közép-európai kabbalistákról, akik a zsidó diaszpóra egészére, így a közép-európaiakra is hatottak. Ha egyébként egészen hitvány érvelést tudna csak felmutatni, ez a könyv akkor is értékes lenne mint bevezető vagy ismeretterjesztő anyag arról, hogy mennyire gazdag kulturális élet jellemezte a régió zsidó közösségeit, míg érdemi mennyiségben léteztek. Hitvány érvelésről azonban szó sincs, Panas néhány apró figyelmetlenséget és csúsztatást leszámítva meggyőzően bizonyítja, hogy a kabbalának igenis köze lehetett Schulz inspirációs forrásaihoz, és hogy innen nézve a zsidó misztikán keresztül is új, termékeny terep nyílhat az interpretátorok számára.

Ami az apró hiányosságokat illeti, azt Panas a stílusával bőségesen kárpótolja. Ezt a könyvet úgy írták meg, mint ahogy rendkívül felkészült, választékosan beszélő emberek élőben beszélnek, olyan olvasni, mint egyetemi előadásra járni, vagy egy kávéházi asztalnál beszélgetni erről a témáról. Mivel Panas annak idején ezt a stílust lengyelül teremtette meg, ezért külön hála jár a két magyar fordítójának.