Könyvajánló - Salát Gergely, Szakáli Máté, Szász Réka: Mesterséges természetesség
Környezetkárosítás és természetvédelem Ázsiában.

Az ázsiai kultúrákról itt, Európában általában nem sokat tudunk. Ismerjük néhány számunkra furcsa hagyományukat, szokásukat, de a gazdaságukról - azon túl, hogy minden IS Kínában illetve a Távol-Keleten készül -, és főleg a környezetvédelmi felfogásukról. Ebben nyújt támaszt ez a könyv, ami a Typotex Kiadó gondozásában megjelenő PANTA könyvsorozat 17. kötete. A PANTA a Pázmány Egyetem Nemzetközi Tanulmányokkal foglalkozó szakmai közösségének könyvsorozata, mely széles értelemben vett társadalomtudományi munkák révén mutatja be a globális világ múltját és jelenét. 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja és az MTA Bölcsészettudományi Központ Néprajztudományi intézete 2018 márciusában konferenciát szervezettek a kelet-ázsiai államok és közösségek jelenlegi környezeti problémáinak és környezetpolitikájának feltérképezésére. A kötet a konferencián elhangzott előadások alapján készült tanulmányokat tartalmazza.

A világ számára talán a legérdekesebb Kína környezetpolitikája, hiszen a gazdasági ereje nem csak Ázsiában, de világszinten is fontos tényező. A kínai állam számára a környezetvédelem fontos kérdés, és kevésbé hárítja, mint akár az orosz, akár az amerikai erők. Ennek a legfőbb oka az, hogy Kínának minimális érdekei fűződnek az olajiparhoz, ugyanakkor aggasztó, hogy az Északi-sarkvidék térségében egyre nagyobb geopolitikai harcok várhatóak. A jelen állás szerint, Kína és Oroszország jelenlegi politikai berendezkedése szerint mindkettőnek szüksége van a másikra, és szembenállnak az Amerikai Egyesült Államokkal. Kína elviekben szem előtt tartja a környezetvédelem fontosságát, de az északi projektek még csak a közeljövőben lépnek a megvalósítási fázisba - könnyen lehet, hogy úton-útfélen ez a törekvés majd elveszik. Főleg, mert Kína mindenáron úgy akarja megóvni a környezetet, hogy az ne legyen negatív hatással a gazdaságra. Ez pedig lehetetlen.

Ugyanez figyelhető meg a vezető high-tech-ipari országokban is: elviekben és papíron erős környezetvédelmi szabályozások vannak, de a valóságban, a jogalkotásban már sokkal fontosabb az ipari hatalom megtartása vagy afelé való törekvés, mint a kevesebb környezetkárosítás. (Sajnos az EU-ban is ez a helyzet.)

Nagyon érdekes volt jobban megismerni az indiai helyzetet, megfejelve némi brit-kori történelemmel és a nagy indiai államférfiak szerepével. Sajnos ott sem, ők sem a környezetért, de még csak nem is az emberekért tették és hirdették, amit - egyszerűen a politikai hatalom határozta meg, melyik oldalra helyezik magukat, afféle természetes ellenfélként. De a környezet is és a vidéki élet is csak bukott mindkettőn. 

Számomra a legérdekesebb fejezetek a Himalája térségéről illetve Indonéziáról szóltak. Előbbi azért érdekelt, mert a világ egyik legszebb térségének tartom a magashegységeket és az azokkal övezett gyönyörű völgyeket - minden veszélyével együtt egyszer szívesen elmennék mondjuk egy Rolvaling-völgyi túrára. Természetesen - és nagyon sajnálom, hogy ezt kellett írnom - a Himalája térségének természetvédelme sem megoldott, már csak azért sem, mert tucatnyi országon ível át, amelyek közül sok területi vagy politikai vagy történelmi konfliktusban állnak egymással, és egyszerűen ilyen sok ország és sok közösség sokféleségét egyetlen egy, a gyengécske gazdaságukat is háttérbe szorító elv mentén nem lehet összefogni. 

Indonézia viszont egészen más szempontból érdekes. Ott egy olyan változás ment végbe az elmúlt évtizedekben, ami létrehozta az ún. ökoiszlámot, azaz a vallási alapú természetvédelmet. Ez egészen egyedülálló jelenség világszinten is. 2002-ben a johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világcsúcs óta a muszlim világban igencsak elterjedt a fenntartható fejlődés elve, és azóta sok muszlim államban egyre több és több környezetvédelmi intézkedéseket hoztak. Ezek közül is kiemelkedő Indonézia, ahol vezető vallási értelmezéssé vált az ún. ökoiszlám, amely a Koránt a mai ökológiai és természetvédelmi, fenntarthatósági elvek mentén értelmezi, és magától értetődő muszlim kötelességnek veszi a fenntarthatóságra való törekvést. Számukra a környezetvédelmi mozgalmak támogatása és a klímavédelmi intézkedések nem csupán politikai vagy esetleges gazdasági jövedelmet vagy épp bukást jelentenek (mint a nyugati világban hagyományosan), hanem vallási alapszabályt, megkövetelést. Egy nagyon érdekes folyamatnak lehetünk a szemtanúi ebben muszlim közösségben, amelyből talán tanulhatnánk is. 

Alapvetően érdekes, sokrétű, és rengeteg információval ellátott kötet lett a Mesterséges természetesség, ami ugyanakkor magán hordozza a hasonló kötetek jellemzőjét is: a szöveg meglehetősen száraz, információkkal telített. Ezen sokat segít az erős tagoltság, az érthető fejezetekre és alfejezetekre való felosztás, amely így csupán fél oldaltól néhány oldalig terjedő egybefüggő szövegeket alkot. Nagyon sok olyan ismeretem lett a kötet által a Távol-Keletről, amely valószínűleg sosem talált volna utat magának felém, és kifejezetten érdekes volt egy mindannyiunkat érintő kérdés, a környezetvédelem és klímaváltozás szemszögén át vizsgálni ezeket a különös, messzi országokat. Ahogy mi is és mindenki más is, sajnos ők is sok hibát vétenek és vétettek, és a politikai és gazdasági érdekek mindenhol meghatározóbbak, mint akár az emberi, akár a természeti értékek, ez ott is tökéletesen megmutatkozik. De mégis vannak érdekes próbálkozások és különös együttállások, amelyekből okos ember tanul. A történelem viszont azt mutatja, hogy nemhogy más, a saját kárunkon sem tanulunk.