Markéta Banková cseh író és képzőművész Goodreads irodalmi közösségi hálózaton vezetett szerzői profiljában többek között Mihail Bulgakovot, Richard Feynmant, Vlagyimir Nabokovot, Jane Goodallt, Milan Kunderát és John Updike-ot jelöli meg rá ható íróként. Ez a névsor meglehetősen eklektikusnak tűnhet, de az írónő magyarul megjelent két műve, a Szarka az entrópia birodalmában, illetve a Semmi az egész (jelen cikk tárgya) alapján mégsem meglepő. Bankovát egyértelműen foglalkoztatják a modern kort meghatározó természettudományok, így például a kvantummechanika, a viselkedéskutatás vagy a genetika.

A Semmi az egész – Románc a genetika korában nem ismeretterjesztő mű, bár rengeteg a genetika benne, hanem fekete humorral átszőtt abszurdba, sőt groteszkbe hajló regény (a kötetet pedig a szerző saját rajzai illusztrálják). A főhőse, Tomás biológushallgató (természetesen a genetika foglalkoztatja leginkább), és szélsőségesen racionális kutatói világlátása meglehetősen eltorzítja valóságértelmezését. Gyakorlatilag mindenkit gének, fehérjék, biológiai és kémiai mechanizmusok által működtetett gépezeteknek lát, beleértve a rokonait és a potenciális partnereit is.

Kérdés, Banková szépírói kvalitásai elegendők-e ahhoz, hogy egyensúlyozni tudjon a fiktív történet és a belezsúfolt természettudomány között, az viszont egyértelmű, hogy az író az utóbbit nagyon komolyan veszi. Genetikai, idegtudományi ismeretei számottevők, így a regény jelentős része tényirodalomként is értelmezhető. Amikor azon mereng a főszereplő, hogy miért alszunk, hiszen akkora időveszteség, rögtön megválaszolja egy professzor a kérdését: „Leginkább azért, hogy álmunkban rögzítsük a napközben létrejött neuronkötéseket (vagyis a memórianyomokat – a szerk.)… És az idegsejtekben éber állapotban termelődő metabolikus toxinokat is tisztítja.” Ezek az ismeretfoszlányok nem mindig segítik a történetmesélés gördülékenységét, viszont szakmailag legalább teljesen rendben vannak.

A Semmi az egész inkább a genetika iránt érdeklődőknek ajánlható, mert a könyv természettudományos kvalitásai jelentősebbek, mint szépirodalmi értéke. Alapszintű biológiai tudás birtokában több esetben is azt a kellemes érzést élheti át az olvasó, hogy érti a könyv kevésbé megmagyarázott utalásait. A probléma inkább a túlmagyarázott utalásokkal van. Amikor egy-egy bedobott kifejezésről a beszélő szereplő a történet szempontjából teljesen szükségtelenül kiselőadást tart a másiknak, ott az olvasó, aki hallott már, mondjuk, az önzőgén-elméletről, nyugodtan ugorhat, mert semmilyen lényeges momentumról nem fog lemaradni.