A kémiának rossz sajtója van manapság. A társadalom jelentős részében a vegyi anyag egyet jelent a mérgekkel. Mindenféle terméket el lehet adni, ha azzal reklámozzák, hogy „természetes”, és nem tartalmaz „mesterséges” anyagokat (színezéket, tartósítószert és bármit, amit egy vegyi gyárban állítanak elő). Mindezt úgy, hogy a vegyi anyagokat démonizáló hiedelmek mögött a legritkább esetekben van bizonyíték.

A vegyészet és a vegyipar nem jó vagy rossz, hanem az emberiség olyan nélkülözhetetlen szükséglete, amely nélkül képtelenség lenne fenntartani modern létformánkat. Nem lenne nélküle XXI. századi élelmiszeripar, orvoslás, műanyagok, elektronika és szinte semmi más sem, amit a vegyfóbiások nap mint nap használnak. De a kémia az élet még ennél is sokkal több területén van jelen, derül ki Braun Tibor kémikusprofesszor A szerelem molekulái című könyvéből.

A cím korántsem fedi le a könyv teljes témakínálatát, hiszen az a modern kémia számos kiválasztott és izgalmasnak ítélt területéről hoz szemelvényeket, a fullerénektől a mesterséges húsig és a molekulánként felépített borig. Persze érthető, hogy mégis miért a szerelem molekuláit (vagyis az ember nemi viselkedésében szerepet játszó hormonokat) emelték ki, hiszen az emberi természet – nem kis részben a tárgyalt molekulák miatt – már csak olyan, hogy a szexet mindig is érdekesnek fogja találni.

A könyvben leírtak szakmai megalapozottsága nem lehet kérdéses, hiszen Braun Tibor elismert tudós. Pályája során rengeteg tudományos közleményt írt, és pontosan tudja, hogy ezeknek melyek a formai követelményeik, amelyeket szigorúan be kell tartani, hogy a kísérletek eredményei egyértelműek legyenek a kollégák számára, és akár meg is tudják őket ismételni. A tanulmányoknál nem az olvasmányosság, hanem az egyértelműség, a rendszerezettség a fontos. Ezt szolgálják a grafikonok, a gyakori alcímek, felsorolások is.

Az ismeretterjesztő, népszerű tudományos könyveknél azonban nem mindig szerencsés ez a merev és zavaróan tankönyvszerű forma, amely sajnos jellemzi A szerelem molekuláit. Van olyan oldal a könyvben, ahol semmi más nincs, csak öt darab grafikon és közvetlenül utána egy kétoldalas táblázat, amely totálisan érdektelen minden laikus számára (szakirodalmi hivatkozások, a szerzők neve, évszámok, tudományos adatbázisok szerepelnek benne). Mindezek miatt nem egyértelmű, hogy kinek szól a könyv. Az biztos, hogy a szerző olyasmiket írt bele, ami őt érdekli (van egy Az ionos folyadékok szakirodalmának exponenciális növekedése című alfejezet is), de kérdéses, hogy ez hány nem kémikus olvasót ejthet rabul.

Aki egyébként is rajong a kémia iránt, biztosan sok hasznos ismeretet fog találni a könyvben, amely tartalmában és külalakjában a szakkönyveket idézi. Miközben a könyv célja – feltételezzük – az lett volna, hogy érdekes legyen. Nagyon elkélt volna egy határozott szerkesztő, akinek az lett volna a feladata, hogy rávegye a professzort, a századik grafikont már ne tegye bele, és igyekezzen megismerni a laboron kívüli emberek érdeklődését is.