Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Csordás Gábor
Borítótervező: Somogyi Péter
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 108 oldal
Formátum: B/6, fűzve
ISBN: 978-963-4931-41-6
Témakör: Filozófia, Pszichológia, Szociológia

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
A szép megmentése
Fordította: Csordás Gábor
Borítótervező: Somogyi Péter

A sérülés esztétikája

https://www.es.hu/
2021. június 18.

Ha a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikája a pszichopolitika, akkor esztétikája a simaság esztétikája, állítja A szép megmentése című kötetében Han. Könyve az esztétikai elméletek mashupja, ami abból indul ki, hogy paradox módon ma a szépségnek ugyan soha nem látott kultusza van, miközben teljesen elveszítette transzcendenciáját, immár alig több, mint a fogyasztás egyik aspektusa. A szépség megrendítő és nyugtalanító vonásai átadták helyüket a lájkok és azonnali ingerek uralmának, föladva az esztétikain túl az etikaihoz, vagy a politikaihoz való kapcsolódás lehetőségét.

Hogy a különböző  – egészségügyi, szociális, gazdasági, kulturális – krízisek közepette minden eddiginél nagyobb igény van a válságfolyamatok tendenciáinak megértésére és kritikai elemzésére, azt jól mutatja, hogy előbb Mark Fisher Kapitalista realizmus című kötete vezette a legkülönfélébb sikerlistákat, majd Tamás Gáspár Miklós Antitézis című könyvének első kiadása fogyott el néhány nap alatt (miközben már kinyomtatták a harmadik kiadást is), most pedig Byung-Chul Han harmadik kötetének fordítását is kezébe veheti a magyar olvasó.

A dél-koreai származású svájci-német filozófus és kultúrteoretikus eddig megjelent aforisztikus tömörségű írásai azt követik nyomon, hogy az indusztriális kapitalizmusról a digitális kapitalizmusra történő átmenet során hogyan alakulnak és működnek a kizsákmányolás és az alávetés sajátos technikái és/vagy rezsimjei.

A kiégés társadalmának állítása, hogy a XXI. század társadalma többé nem fegyelmező, hanem teljesítményelvű, tagjai pedig nem „engedelmes”, hanem sokkal inkább hasznos és „teljesítő alanyok”. A teljesítő test gyorsabb és produktívabb a pusztán engedelmes testnél, ráadásul a kizsákmányoló egyben a kizsákmányolt is, aki önként zsigereli ki magát, amíg el nem jut a kiégésig. A halálos hiperaktivitásból kiutat Han szerint a nem cselekvés, a szemlélődő figyelem, a lassú észlelés, a „beszédes, nézni tudó, megbékült fáradtság” jelent, amely ellenáll a produktivitás követelményének.

Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák című kötete ezt a gondolatmenetet viszi tovább. Központi állítása, hogy a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikája a pszichopolitika, amely a Foucault által leírt biopolitikával ellentétben a test helyett a pszichét szállja meg. Han részletesen bemutatja, hogyan lép a „pszichopolitikai rezsim” a testpolitika helyére (vagy inkább mellé), s mindezt milyen új eszközök (például az önoptimalizálás, saját magunk projektesítése, az emocionális menedzsment stb.) révén éri el, hogyan iktatja ki, simítja el a titok, az idegenség, a másság, azaz a korlátlan kommunikáció és a tőkeáramlás összes „akadályát”.

Ha a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikája a pszichopolitika, akkor esztétikája a simaság esztétikája, állítja A szép megmentése című kötetében Han. Könyve az esztétikai elméletek mashupja, ami abból indul ki, hogy paradox módon ma a szépségnek ugyan soha nem látott kultusza van, miközben teljesen elveszítette transzcendenciáját, immár alig több, mint a fogyasztás egyik aspektusa. A szépség megrendítő és nyugtalanító vonásai átadták helyüket a lájkok és azonnali ingerek uralmának, föladva az esztétikain túl az etikaihoz vagy a politikaihoz való kapcsolódás lehetőségét.

„A simaság a jelen kézjegye” – kezdi esszéjét Han. Ez a simulékonyság, sérülés- és ellenállásmentesség jellemzi az egyik legsikeresebb jelenkori amerikai művész, Jeff Koons tökéletesen sima felületű, fényes, súlytalan szobrait, az iPhone-t, az LG G Flex nevű okostelefon tükörsima felületét, meghatározza a test és a szőrtelenítés politikai antropológiáját, vagy éppen a Citroën új modelljét, a videókra és mémekre adott azonnali és közvetlen reakcióinkat. De ez okozza a test válságát is, ami a képernyőinken részekre esik szét, digitális adatállománnyá, pornográffá válik, amiből a negativitás, a sérülés, a megrendülés minden formája kiiktatódik. Han könyve a simaság banalitása helyett azt a szépséget akarja helyreállítani, ami túl van az esztétikai átalakítás, a fittség és egészségkultusz vagy optimalizálás horizontján, azt a szépséget, ami tartalmazza az igazság (Hegel), a megrendülés és a katasztrófa (Kant) ígéretét, „ahonnan a felszólítás érkezik: Változtasd meg élted!” (14.).

A kötet központi gondolata tehát, hogy a szépség válságát éljük. A neoliberalizmus esztétikájának legfőbb jellemzői a simulékony ellenállásnélküliség és a sérthetetlenség, ami az esztétikai hatáson túl általános társadalmi parancsot tükröz, a mai pozitív társadalmat testesíti meg, ami speciális időbeosztási és odafigyelési technikákat követel tőlünk, érzetek, információk, impulzusok sokaságát kínálja föl minden pillanatban. A „sima” műalkotás azonban nem sün az autópályán (Derrida), aki összegömbölyödik, felborzolja tüskéit, sebezhető és veszedelmes, de magát is kiteszi a sérülés lehetőségének. A „sima” műalkotásnak nincs szüksége kockázatvállalásra, értelmezésre, hermeneutikára, reflexióra, gondolkodásra vagy személődő távolságra – a simaság művészete mindezt megszünteti, a befogadó számára a fogyasztó kockázatmentes pozícióját kínálja föl. Minden, ami nem pozitív, az adat és a tőke akadálytalan áramlásának az áldozatává válik, csak az marad, ami azonnali élvezetet okoz, ami fogyasztható és biztonságos. A neoliberalizmus esztétikájában a szépség autoerotikussá válik, így a másik, az idegen, a nem azonos változékonysága vagy negativitása teljesen kizáródik.

Han azonban arra figyelmeztet, hogy a szép tiszta pozitivitásának és a fenségesben rejlő negativitásnak a szétválasztása, azaz a szép esztétikája eredendően újkori jelenség, s ő kötetében a simaság banalitásával szemben épp a szépség megrázóbb formáihoz irányítana bennünket vissza. Oda, ahol a szép messze túlmegy a tetszésen, nem közvetlen, pláne nem öntükröző, épp ellenkezőleg: megrendít, a fájdalom negativitásával társul, feltárhatatlan, nem a középpontban, hanem a mellékesben keletkezik. Szemben a minden negativitástól megszabadított (digitális) széppel, amely semmit sem tartalmaz a fenséges sokszor sötét, nyers, durva, fájdalmat, idegenkedést és olykor akár félelmet kiváltó vonásaiból.

A digitális szép ideje, amelyet a tetszés ural, nem tud semmit a szépség sajátos és kitüntetett időszerkezetéről sem, ami szemben áll a munka és az üzlet idejével. És ami nem a közvetlen jelenben van, amelyet a hasznosság és a szükségszerűség dominál, hanem az eljövendő utópikus horizontjában. Ahol kényszerek és szükségletek uralkodnak, ott nincs szabad tere a játéknak, ami pedig a szépség (elő)feltétele, erősíti meg Gadamer nyomán Han. A művészeti piac szabályozott és kötött terében befogadók helyett fogyasztók, közösség helyett közönség jöhet csak létre, elidőzés helyett pedig „széles sávú, de lapos figyelmet igénylő” halmozott médiafogyasztás, multitasking.

Épp ezért Han konklúziója, hogy ma semmiféle szépségpolitika nem lehetséges, a szépség ugyanis nem fér össze a kommunikatív kapitalizmus jelrezsimjével, amely mindent a fogyasztásnak, a spekulációnak, az élvezetnek és a birtoklásnak rendel alá. A magukat folyamatosan újra kitalálni kénytelen szubjektumokból projektumok lesznek, akik a műalkotásokra, a politikára, de még a tudományos vagy filozófiai igazságokra is úgy tekintenek, mint fogyasztási cikkekre.

A simaság esztétikuma érzéstelenít – Han esszékötetében ezzel szemben nem valami újat mond, hanem inkább a régit mondja: a kanti fenséges fogalmát, Adorno a törékennyel szembeni megrendülését vagy Barthes sérülésesztétikáját hívja segítségül.

Byung-Chul Han karcsú kötete a sérülés és a katasztrófa esztétikájához való visszatérést sürgeti, amely szemben áll a tetszés és a simaság esztétikájával. Han Barthes-ot idézi, aki a maga során Kafkát: „Az én történeteim valamiképpen csukott szemmel segítenek »látni«.” A szép megmentése így annak megmentése, ami egyáltalában lehetővé teszi valami egészen újnak a kezdetét.

Kész Orsolya

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK