Byung-Chul Han nem csak a felszínre figyel, azt vizsgálja, miként hatnak a változások a mélyebb rétegekben. Mivé lesz az szépség?

A LÁJKOKRA VADÁSZÓ FELSZÍNESSÉG

alapvetően változtatja meg azt, ahogy a világot látjuk, érzékeljük és láttatjuk. Ezek a változások úgy zajlanak le, hogy észre sem vesszük őket, miközben aktív részesei vagyunk. Byung-Chul Han olyan tükröt tart, amelyik élesebb képet ad, mint a mobiltelefonok kijelzője.

ELKÉPESZTŐ SEBESSÉGGEL VÁLTOZIK A VILÁG,

s ezt vitatni ma már botorság volna. Ezek a változások egyrészt a bőrünkre mennek, másrészt a bőrünkön érezzük őket. Ugyanakkor éppen ez a közelség – és sebesség – az, ami miatt nem nagyon van/lehet rálátásunk arra, hogy valójában mi zajlik, és az hová vezet. Ráadásul itt, Magyarországon még ennél is súlyosabb a helyzet, hiszen a jelent és a jövőt érintő témák helyét (gyakran) elfoglalja egy sosemvolt múlt kreálása és tukmálása… ss az erről folyó értelmetlen/kártékony szócséplés (vitának nem szívesen nevezném).

Ebben a helyzetben igazán fontos, hogy vannak olyan könyvkiadók, melyek segítenek a világban zajló folyamatok meglátásában és láttatásában. Ide tartozik a Typotex, és azon belül is a lassan sorozattá duzzadó Byung-Chul Han, akinek már a harmadik kötete jelenik meg magyar nyelven:

A SZÉP MEGMENTÉSE.

Byung-Chul Han korábban megjelent két kötete (A kiégés társadalma; Pszichopolitika) sokban rokon a mostani kötettel, s ha vázlatosan is, de kirajzol egyfajta gondolkodásmódot… Ha úgy tetszik „módszert”. Olyan módszert, melynek segítségével fontos – valóban fontos – kérdéseket lehet közérthetően tárgyalni, és a szélesebb közönséghez eljuttatni.

EZ EGYRÉSZT NYILVÁN JÓ

„Ma a szépet magát is lesimítják azáltal, hogy minden negativitást, a megrendülés és sérülés minden formáját kiiktatják belőle. A szép kimerül a nekem-tetszikben. Az esztétizálás aneszteziálásnak bizonyul. érzésteleníti az észlelést…”

Byung-Chul Han-nak, másrészt egyértelműen fontos a „filozófusok céhének”, hiszen legalább részben kikerülnek/kikerülhetnek a maguk építette elefántcsonttoronyból, s újra „fontosak lehetnek”. Harmadrészt – de semmiképpen nem utolsó sorban – jó ez az olvasni és érteni képes közösségnek is. Jó, mert más nézőpontból láttatja azt, amiben élünk, ami velünk történik. Jó ez még akkor is, ha nem (nem mindenben) értünk egyet a szerzővel. Byung-Chul Han aprócska kötetei, s a bennük körbejárt problémák már azzal is célt érnek, ha bizonyos dolgokról elkezdünk gondolkodni. A mostani „zsebkönyv” az esztétikával, az esztétika változásával, a szépség fogalmának átalakulásával foglakozik. Meg persze azzal, hogy ez miként következik mindez a tágabban vett civilizáció változásaiból. Megfogalmazásai németesen precízek, de ugyanakkor kellően szikárak is. Az általa felrajzolt gondolati ív megértése nem követel filozófiai előképzettséget, elég hozzá a szövegértés képessége és a józan ész.

„…A halál negativitása nélkül az élet holttá dermed. Kísértetté simítódik. A negativitás az élet éltető ereje. A szép lényegét is ez adja. A szépségben gyengeség, törékenység, megtörtség lakozik. Ennek a negativitásnak köszönheti a szép csáberejét. Az egészséges ezzel szemben nem csábít. Van benne valami pornográf…”

És, ha minden igaz, még idén megjelenik a negyedik Byung-Chul Han-kötet: A FÖLD DICSÉRETE, ami, hasonlóan az eddigiekhez, húsba vágó, vitára indító kérdésekkel fog foglakozni.