Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Szőcs Imre
Borítótervező: Nagy László
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 284 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-55-3
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Átszivárgás
Fordította: Szőcs Imre
Borítótervező: Nagy László

Ex libris

https://www.es.hu/
2022-2-11

Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted

Király Farkas: Sortűz

Mihai Radu: Átszivárgás

Ruxandra Cesereanu: Angelus

„Jézus, ha tehetné, ma inkább nem születne meg” – hangzik el az alább elemzendő négy, az 1989. decemberi romániai forradalom ihlette regény egyikében. A négy közül az első két alkotás közvetlenül a Ceaușescu-diktatúra leverésének napjairól szól, a harmadik és negyedik pedig ennek a bő harminc évvel ezelőtti, „a világ legszürkébb, legbüdösebb, legfojtogatóbb adventjének” a máig ható következményeit tárja elénk. A javarészt Bukaresthez kötődő történetek közül

Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted című regényében a romániai forradalom napjait a szerző alteregójaként értelmezhető matematika szakos egyetemi hallgató meséli el – mindazt, amit az utcai harcok elől menekülve megélt. Történetét az teszi egyedivé, hogy ő maga a forradalom kitörése előtt egy évvel, 1988 őszétől szolgálta előfelvételis kiskatonaként a hazát. Azt hitte, hogy soha semmi hasznát nem veszi a kiképzésének, azonban alighogy lőni kezdtek Bukarestben, minden eszébe jutott: „Valahol benned ott marad eltemetve a fenevad. A katona. Vagyis a fenevad. Az emlék ösztönné változik, az emlékezetnek ez a része azonnal aktiválódik, mihelyt meghallod a kalasnyikovok hangját” (25.). December 25-én annak ellenére, hogy már leszerelt, és annak ellenére, hogy hallja az utcán a lövéseket, útra kel, hogy részese legyen az eseményeknek. Úgy érzi, hogy „ez a csodálatos, Ceaușescu nélküli új világ nem születhet meg nélküle” (11.). Civilként az egyetemen ennek az eljövendő új világnak az alapjait, az Egyetemi Hallgatók Ligájának Alapszabályzatát készül a hallgatótársaival lerakni, miközben volt katonaként tisztában van vele, hogy bármikor halálos találat érheti: „A város tele van jelentős feszültséggócokkal. Apokaliptikus csomók türemkednek ki a valóság architektúrájából, és morbid módon megcsonkítják azt. A golyó harapta falak a bizonyosság. Itt nem babra megy a játék. Itt tényleg meghalnak emberek” (336.). Ám ez a katona mással is tisztában van. Azzal, hogy ha mindez öt hónappal korábban történik, őt fegyverrel a kezében találja, olyan kiskatonaként, aki nemcsak, sőt, nem elsősorban a hazára, hanem magára Ceaușescura esküdött fel. S el sem tudja képzelni, hogy ha most lenne újonc, hogyan viselkedne. Lőne, az kétségtelen, de vajon a december 22-én eltűnt Ceaușescu ellen vagy mellette kéne fegyvert fognia? Ő megúszta a katonai szolgálatot a rendszeres körlettakarítással és a leendő értelmiségire rábízható írnokoskodással. Írnokként Ceaușescu beszédeinek kivonatolása is a feladatai közé tartozott. Most viszont, miután „némi erőfeszítéssel valamelyest javított a főtitkár elvtárs stílusán” (219.), nincs más dolga, mint hogy matematikusként ezekben a szabadsággal kecsegtető zűrzavaros, káosz uralta napokban is a logikával foglalkozzon. Racionális gondolkodóként azonban, látva a tömérdek értelmetlen halálesetet, rá kell döbbennie, hogy a forradalomnál nincs illogikusabb dolog, mert „mindenkiből előtör a pokol, és mindenkiben ott rejlik a Sátán” (336.). Miközben volt katonaként továbbra sem hagyja nyugodni a Ceaușescura csak pár hónapja felesküdött kiskatonák sorsa. (Fordította Vallasek Júlia. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2020, 384 oldal, 3250 Ft) Azoké az újoncoké, akiknek a forradalomban betöltött szerepe dilemmáira Király Farkas: Sortűz című regénye válaszol. Miközben a szerző négy különböző nemzetiségű: egy magyar, egy szerb, egy szász és egy román, 1989 őszén Ceaușescura felesküdött kiskatona szemszögéből láttatja az eseményeket, arra is rávilágít, hogy a forradalom egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy ki milyen származású, hogy a kisebbségi vagy a többségi társadalom tagja-e. A katonai szolgálat törvénye és a forradalom örvénye közötti ellentmondás így vagy úgy, de mindenkit „bedarál”. Király Farkas művében a négy, különböző körletbe vezényelt újonc sorsát egyként a kiszolgáltatottság jellemzi. Az ugyanis teljesen mindegy, hogy Hansinak szászként semmi kedve Ceaușescura felesküdni, „hiszen ő nem akart harcolni a szocializmusért, nem akarta építeni a kommunizmusba vezető utat” (32.), ezt román állampolgárként kötelessége megtenni. És az is mindegy, hogy egyenként, a szívük mélyén mint gondolnak a Temesvárról induló megmozdulásról, mert aszerint kell a „csőcselék” közé lőniük vagy átállniuk mellé, hogy az egyébként szintén teljesen összezavarodott feljebbvalóik ezzel kapcsolatban milyen parancsot adnak. Miközben 1989 őszétől 1990 januárjáig végigkövetjük a barikádokra vezényelt, aknakeresésre kárhoztatott, a diktátor felbérelte terroristák után kutató vagy ártatlanokra lőni kényszerülő kiskatonák sorsát, a Suceavă elbeszélője kivonatolta Ceaușescu-beszédek is új megvilágításba kerülnek. Mert amíg 1988-ban maximum csak a pártfőtitkár stílusán lehetett javítani, de a beszédei tartalmán nem, az egyébként a Sortűzben szó szerint idézett Ceaușescu-beszédek egy évvel később, 1989 őszén már tartalmilag is új, másfajta fénytörést nyernek. Az események előrehaladtával párhuzamosan ugyanis az 1989. november 20-i XIV. Pártkongresszus önmagában abszurd záróakkordja, amelyet a magyar származású Samu a körletben rádión hallgat: „A Kongresszus tiszteletére a természet maga szétszórta a felhőket, és kisütött a nap, ami azt bizonyítja, hogy milyen csodálatos a szocializmus” (42.), a december 25-i Ceașescu-tárgyalás szintén szó szerint idézett jegyzőkönyve árnyékában nevetségessé válik. Pontosabban: nevetségessé válhatna, ha a november 20-a és a december 26-a között történtek nem jártak volna annyi felesleges emberáldozattal és visszafordíthatatlanul kisiklott élettel. Mint például a regényben a szerb Jovan barikád-halálával, a román Mircea megőrülésével, a magyar Samu a szabadságból való teljes kiábrándulásával. Szemben azonban Suceavă végig komor hangvételű regényével, amely hangvétel a felszabadulás visszásságai miatt, az elbeszélő ábrázolta illúziók naivitásba fordulása miatt komor, Király Farkas kötetében Hansinak az átélt borzalmak ellenére végül mégis megadatik a tényleges szabadság megélésének esélye. 1990 elején a Romániából Németországba távozás lehetősége. (Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2018, 145 oldal, 2500 Ft) A Nyugatra, egy szabadabb világba vágyódáshoz azonban nem kellett feltétlenül kisebbséginek lenni. Az 1989-es forradalom idején számtalan román ember is érezhetett így. Minderről Mihai Radu: Átszivárgás című regénye tanúskodik, amely az előző két alkotással szemben nem 1989 decemberében, hanem jóval a rendszerváltás után játszódik. Viszont a két főhős, az újságíró Anastasia és a titkosrendőr Rareș sorsába – ahogyan arra a regény címe is utal – egy 1989. decemberi rejtélyes bűnügy kapcsán jócskán átszivárognak a forradalmi napok eseményei. Mihai Radu zseniálisan felépített művében a két főhősnek semmi köze nincs egymáshoz, és arról sincs tudomásuk, hogy a jelenbe átszivárgó múlt mégis összeköti őket. Ami arról tanúskodik, hogy Radu regényében egyáltalán nem az a lényeges, hogy a harmincas éveiben járó, szingli Anastasia és a negyvenkilenc éves, fiát elveszítő, és ebbéli fájdalmát folyamatos evésbe fojtó Rareș hogyan éli a mindennapjait a rendszerváltás utáni Bukarestben, hanem az, hogy a rejtélyes ügy – és nyilván még sok más, homály fedte, eltussolt egykori bűntény és a társadalom akkor uralkodó szokásrendszere – hogyan befolyásolja még pár évtized elteltével is a román emberek mindennapjait. Rareșnek elég egy 404 fedőnevű hacker után nyomoznia, hogy szó szerint az „arcába kapja” a ’89-es viszonyokat. Abban a tömbházban, ahol a bűnöző után kutat, „lakónegyedi lokálpatriótákkal” találkozik, akik „olyan ellenállóak, mint a kommunista panelházak”, és „amikor a sajtót böngészik a lépcsőház előtt az árnyékban, az az érzésed, hogy a nagy méretű újságot mint antennát kihajtva, valamilyen réges-régi nyelven kommunikálnak egymással, egyetlen szomorú testté olvadva össze, és mintha az a be nem gyógyult múltból táplálkozó seb bármikor elnyelhetné az egész várost” (36–37.). Érdekes módon a hacker is azért bukkant fel újra Bukarest utcáin, hogy a múltnak egy be nem gyógyult sebét orvosolja. Körözött bűnözőként saját nyomozásba kezd: az 1989 decemberében eltűnt unokanővérével, Carlával történteknek szeretne a végére járni. S mivel az ügyről névtelen e-maileket küld az oknyomozó riporter Anastasiának, az ő személye fog – a tudtuk nélkül – hidat képezni Anastasia és Rareș között. A hacker leveleiből az derül ki, hogy Carla épp a Temesváron kitört forradalom napjaiban érkezett a nagyszüleihez Orsovára, ám ezt a „kirándulást” nem élte túl. Azok közé tartozott, „akik megpróbálták átúszni a Dunát, akik szökni akartak az országból, hogy eljuthassanak a szabad világba” (129.). Carla a Dunán meglőtt holtteste azonban rejtélyes körülmények között eltűnik az orsovai hullaházból. Rareș és Ana egymástól függetlenül folytatott nyomozásának szálai a ’89-es forradalom egy megdöbbentő történését tárják elénk. Carla holttestének eltűnése ugyanis összefüggésben lesz a Temesváron december 17-én lelőtt tüntetők holttestének eltűnésével/eltüntetésével. Miközben a kötetet olvassuk, és az ezt „intéző” Rózsa-hadművelet és Határ-hadművelet részleteiről egyre több mindent megtudunk – de a teljes igazságot nem ismerjük meg –, abba a helyzetbe nyerünk bepillantást, amit Suceavă elbeszélője forradalmi káosznak nevezett. (Fordította Szőcs Imre. Tipotex Kiadó, Budapest, 2021, 282 oldal, 3500 Ft) A káoszba, amely más formában ugyan, de továbbra is uralja a diktatúrát levedlett társadalmat, Ruxandra Cesereanu: Angelus című regénye is bevezet. A nem titkoltan Andrej Rubljov Szentháromságának ikonográfiai modelljéből kiinduló, azt újraértelmező parabolikus regény alapszituációja, hogy az egykoron híres fővárosba, a Metropoliszba egyszer csak három angyal száll alá. Abba a fővárosba, amelyről ugyan konkrétan nincs kimondva, hogy Bukarest, de a múltbéli események felemlegetése és a váratlan helyzet kezelési módja nem hagy kétséget afelől, hogy olvasóként hol is járunk. Cesereanu angyalai „egyformák voltak: farmer és tunika, de kék, jobban mondva azúrkék palásttal a vállon, és hosszú, bodorított aranyszőke haj, lófarokba kötve” (9.), és egy olyan helyre pottyantak le, ahol továbbra is a Suceavă elbeszélője által emlegetett Sátán uralkodik. Az állandó fogyasztásra buzdító, talmi élvezetekkel kecsegtető, giccskultúrát éltető, politikai csatározásokkal terhelt, korrupcióval átitatott sátáni erők vezérlik ezt a társadalmat. Hívő tagjai az ezredfordulón, „két évszázad között, farkasmanccsal a XX. században, patkányfarokkal a XXI. században” (9.) a Metropoliszból már rég a környező falvakba szorultak. Az ideérkező angyalok természetesen teljességgel felkavarják a Metropolisz lakóinak életét. Benne a politikusokét is: az Elnökét és az ellenzéki vezető El Lider Maximóét, akik egyként politikai hasznot kívánnak húzni az angyalok érkeztéből. Csakúgy, mint a korrupt nagyvállalkozók: a csokigyáros, a játékgyáros és a parfümőr, akik egytől egyig jó bizniszt látnak az angyalok érkeztében, és el is kezdik angyalos logókkal ellátott új termékeiket piacra dobni. Az egyszerű nép azonban másként áll a dologhoz: miután megtudja, hogy a három angyal leszállt közéjük, az ateista városban szintén magának követeli a szakrális egyedeket. Mégpedig egy, az angyalok követeléséről szociális és szakszervezeti követelésekre váltó megmozdulás keretében, melynek során kérdésessé válik, hogy „vajon a megmozdulás felkelésbe csap-e át” (35.). Azaz ismét felrémlik 1989 decemberének lehetősége, ám a megmozdulásoknak a politikai elit úgy veszi elejét, hogy az elfogott angyalokat a város peremére száműzi. De mivel az angyalok egyformák, és Rubljov Atyát, Fiút és Szentlelket ábrázoló ikonjával szemben egyértelműen fiúi attribútumokkal bírnak, Krisztus Jeruzsálembe érkeztének ebben a posztmodern átiratában a Metropolisz szélén „egy új és nagyon kicsi Jeruzsálemet” (225.) alapítanak. Az Angyalbarakk nevű szakrális zónát hozzák létre az arra nyitott és érdemes honpolgárok számára. Megnyitva ezzel a Sátán pokla után a földi paradicsom kapuit. Azaz lehetőséget biztosítva a lakók létezésének újrakonstruálására. Ez a törekvés ugyan jócskán túlnyúlik a ’89-es időkön, de talán – sugallja ezáltal Cesereanu regénye – a nem képmutató, hanem valódi szakralitással átitatott újrakezdés sosem késő. (Fordította Karácsonyi Noémi. Napkút Kiadó, Budapest, 2021, 310 oldal, 3490 Ft)

Gyürky Katalin

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK