Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Szőcs Imre
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 284 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-55-3
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 1400 Ft

KOSÁRBA
Átszivárgás
Fordította: Szőcs Imre

EGY GYILKOSSÁG HULLÁMAI

https://konyvterasz.hu/
2022-2-10

Egy majd harminc évvel ezelőtti eset kelti fel a fiatal tévériporternő és a Román Titkosszolgálat középkorú tisztjének érdeklődését. Nem sokkal a román forradalom előtt egy fiatal lányt lőttek le a határon, ám sosem találták meg a holtesttét. Mihai Radu regénye jóval több egy átlagkriminél: az új évezred romlottságait és divatos szorongásait mutatja fel a maga gyilkos iróniájával.  

Kamaszként úgy néztünk át Romániából – leginkább a tévé képernyőjén keresztül – Magyarországra, mint egy másik világra. Hiába voltunk egy blokkban és egy vasfüggöny mögött, hiába mondogatták, hogy ott is ugyanolyan kommunizmus van, meg egypártrendszer, számunkra az az élet fényévekre esett a miénktől, főként a nyolcvanas években. Ott volt Forma-1, fellépett a Queen, és tele voltak a boltok kólával. Eleve – szögeztem le magamban – nem lehet diktatúra és elnyomás ott, ahol igazi kólát lehet kapni.

A különbség mára megszűnt. A globalizáció, a világjárvány, az éghajlatváltozás, a modern világot egyetlen képernyőre szűkítő kütyük ugyanazokat a szorongásokat, félelmeket és indulatokat generálják itt is, ott is. Egyre inkább ugyanabban a cipőben járunk, ugyanabban a csónakban evezünk. Jól mutatják ezt a kortárs regények. Mihai Radunak a már 2017-ben játszódó regényében is gond nélkül át lehetne írni a román személy- és helységneveket magyarra, alig éreznénk a különbséget.

A harminchárom éves Anastasia Stoica tévériporterként dolgozik, de igazából amolyan háttérmunkás, nem az ő arca adja el a műsort. Faluról költözött fel Bukarestbe, s hiába dolgozik keményen, hiába dobta félre az otthonról érkező elvárásokat (menjen férjhez, szüljön gyereket stb.), igazából egyedülálló, független nőként is maradt benne valamiféle idegenségérzet. Egyébként meg a kor szinglije: kusza pasiügyek, egyéjszakás kalandok, majd a néhány évvel idősebb fogorvosának lesz a szeretője. És persze diszkrét önpusztítás: pia, cigi, lakáshitel.

Diszkrét idegenségérzet 

Az Átszivárgás másik főszereplője már más tészta: a negyvenhat éves Rareş Petrescu, a Román Titkosszolgálat tisztje kész aranybánya lenne egy pszichológusnak. A fia meghalt, ő elvált, egy gyomorgyűrű segítségévél nemrég dobta le a kilóit, amelyeket a gyorséttermek menüiben tobzódva szedett össze. Kandúrka nevű, szintén traumatizált macskájával él, és épp egy nemzetközileg is ismert hacker után nyomoz. Amúgy igen furcsa alak, nem mindig könnyű követni a töprengéseit, monológjait. Egyrészt a fogyasztói társadalmat szapulja, biztos benne, hogy az emberiség a klímaváltozás révén végromlásba hajszolja magát, és meggyőződése, hogy harminc év múlva a nőknek bundájuk lesz. Ahogy ma a tetoválás és a piercing a divat.

A harmadik szereplő – és a harmadik szál – még összetettebb. Egy Görögországban élő és ott dolgozó román férfi leveleit olvassuk, amelyeket Anastasiának ír, és ezekben – ha kicsit körülményesen is, de – egy gyilkosságról számol be. Egész pontosan egy tragédiával végződő határátlépésről: 1989 decemberében, nem sokkal a román forradalom előtt, a fiatal unokanővérét, Carlát lövik le a Dunán Orsovánál (ezen a szakaszon a folyó jelenti a határt). Ám a holttest soha nem kerül elő, az esetnek nincsenek felelősei, a rendszer arctalan fenntartóin túl.

Régi vagy új légszomj?

A rutinosabb olvasó sejti, hogy a három szál a maga módján természetesen összegabalyodik majd. Bár Mihai Radu hangsúlyosan nem krimit ír, nem a „megfejtés”, a „leleplezés” a regény tétje, a feszültséget mégis fenntartja és izgalmakat generál. De sokkal fontosabbak azok a kérdések, hogy vajon mennyire gyógyultak be a forradalom és a diktatúra ütötte sebek? A mai világból, amikor már egészen más gondok gyötrik az átlagembert, milyennek tűnik az a régi légszomjas légkör, ahol még nem a szabadság féktelensége, hanem annak hiánya jelentette az élhető élet korlátait? Vagy inkább történelem ez már, egy letűnt kor jelentőségét vesztett sztorija?

Onnan is látszik, hogy a népszerű román írónak, televíziós szerkesztőnek mennyire nem a krimi lebegett a szeme előtt, hogy az első bő száz oldalon akkurátusan jellemzi két főhősét és családi hátterét, s megpróbál minél közelebb csempészni minket hozzájuk. Radu – hasonlóan a többi kortárs román íróhoz – igen jól használja az irónia, a néha már pamfletbe hajló szarkazmus eszközét (Szőcs Imre fordítása). Szinte oldalanként bukkanunk igen találó hasonlatokra. Amikor Anastasia hitelt vesz fel a bankban, akkor az ügyfelek „elfogódottan hallgatnak, miközben a jövőjük ide-oda gurul, mint a szupermarket polcáról leesett narancs”. Vagy az is telitalálat, amikor Rareş anyját így vezeti be: „Saját két emlőjéből táplálta a két gyermekét, és amikor azok megnőttek, két hatalmas fazékkal helyettesítette az emlőket, amelyek folyton-folyvást rotyogtak a gáztűzhelyen”. Ezek miatt válik kimondottan élvezetes olvasmánnyá az Átszivárgás.

Viszont gyakran túlhajtja ezt, helyenként harsányabb ecsetvonásokkal dolgozik, s olyankor azt érezzük, hogy egy-egy elburjánzó gondolatmenetet (például a Bilderbeg-csoport kapcsán) nyugodtan ki lehetett volna dobni. Az élvezetet szintén rontja a könyv szokatlan fésületlensége. Értelmetlen mondatok („Az irodáját a vezérlővel összekötő folyosón álltak egymással szemben”; „a régi gazdái utáni vágy kerítette hatalomba”), tükörfordítások („a következő vasárnap Dora nagynéni lelki üdvéért is adja az ebédet”), bosszantó szóismétlések („…elrendezték a házat, miközben ők sétáltak egyet a ház körül. A házban meleg fogadta…). Az lassan már nem róható fel, hiszen annyira elterjedt, hogy a páros végtagokat többes számban hagyja (karjai, lábai, szemei), de az igen, hogy nagyon sokszor használja indokolatlanul a határozatlan névelőt, és a vesszők esetében is teljes a káosz. Nem világos, hogy az Isle of Wight miért nem lesz Wight-sziget, és mindmáig nem tudom, hogy mi fán terem a „savanyúságos káposzta”.   

Ha függetlenítjük magunkat ezektől, akkor a kortárs román irodalom egyik feltörekvő írójának remek regénye elvégzi a maga dolgát: gunyoros stílusával kérlelhetetlenül rátapint korunk minden romlottságára és visszásságára, jól érzékelteti a mai harmincasok életérzését, miközben feleleveníti a közelmúlt mostanra eltompult fájdalmait, hogy pillanatig se felejtsük el, honnan jöttünk, és hány élet volt az ára a mai szabadságunknak.    

Papp Sándor Zsigmond

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK