Robin Dunbar korunk egyik legnagyobb tekintélyű antropológusa. A nevét mindenki ismeri, aki evolúciós pszichológiát vagy fizikai antropológiát tanult, és kicsit is érdeklődik a tudományterület iránt. Dunbar az Oxfordi Egyetem professzora, kutatási területe pedig az ember és a főemlősök szociális viselkedésének evolúciós hajtóerői. E területen fedezte fel, hogy az ember társas magatartását irányító kognitív apparátusa nagyjából 150 másik ember észben tartására alkalmas. Vagyis ennyi olyan ismerőse lehet átlagosan az embernek, akik minden tekintetben teljesítik az „ismerősség” kritériumait, tehát az illető valódi tudással rendelkezik az ő életükről. Összességében pedig a Homo sapiens azért vált ilyen intelligenssé, hogy fel tudja dolgozni az egyre komplexebb társas környezet információit.

A most megjelent Barátok című könyv egészen friss, az angol eredeti 2021-ben jelent meg. A kötet Dunbar utóbbi évtizedekben tett felfedezéseit foglalja össze, de a tudós teljes kutatói pályafutása összefoglalásának is tekinthető, kiegészítve természetesen a tudományterület más művelőinek eredményeivel, illetve a mindezekből az ember öröklött társas viselkedéséről (és konkrétabban a baráti kapcsolatok természetéről) levonható általános következtetésekkel. A Barátok ilyenformán egy igazán autentikus tudományos monográfia, és minthogy a téma egyik leghíresebb kutatója írta, nehezen tudnánk belekötni bármely következtetésébe. Ráadásul a könyvet Pléh Csaba pszichológus fordította, ami további garancia a tudományos pontosságra.

Miért rossz könyv mégis a Barátok? Persze, ez így túlságosan provokatív kérdésfelvetés, és lehet, hogy téves előfeltevésen is alapszik. Azt feltételezve vettem ugyanis a kezembe a Barátokat, hogy ez nem tudományos szakkönyv, ami kizárólag a viselkedéskutatók számára íródott, hanem az érdeklődő nagyközönség a fő célcsoport. Ha ebben igazam van, akkor sajnos attól tartok, hogy az ő nagy részük nem fogja elolvasni. No nem azért, mert nem fogják megérteni, hiszen maga az információ egyértelmű és odafigyeléssel bárki számára felfogható.

A szöveg stílusa és tartalma azonban semmiben sem különbözik a szaktanulmányoktól. Tele van a szórakozva tanulni vágyó olvasók számára érdektelen és egyszerűen unalmas technikai részlettel és szakkifejezéssel, ami még a legizgalmasabb részeket is agyoncsapja. Például a „szocioszexuális orientációs mutató” bevezetése erősen rontotta a szövegkörnyezet varázsát. A szövegtengert alig néhány grafikon szakítja meg, azok is a könyv első oldalain találhatók. Utána már nincs pihenő.

Minden elismerésünk azoknak a laikusoknak, akik végigolvassák a Barátokat, de tartunk tőle, hogy kevesen lesznek. Ez nagy kár, hiszen korszakos felfedezéseket próbál átadni a szerző az olvasónak. Csak sajnos nem volt olyan karakán a szerkesztő, hogy azt merte volna mondani neki, dobd ki a kétharmadát, Robin, és írj helyette egy történetet, hiszen tudhatnád, hogy az emberek öröklött preferenciáik miatt történeteket szeretnek olvasni, nem protokollokat.