Ritka és szerencsés ember, akinek semmi tapasztalat, de még sejtése sincs, mi az a rossz, amiről e könyv szól, amitől e mind sajátosabb modern korban egyre többen szenvednek: milyen a szorongás és milyen sokféleképp gyötri az embereket. Hűvös makroelemzőként tekinthetjük úgy is, hogy egy felettébb ártalmas belső mozgató/bénító, amely sokféle módon óriási kárt tesz az emberi erőforrásban, az emberek hasznos működésében, életminőségükben, az emberi kapcsolatokban azok minden színterén. Nagyban csökkentheti a munkaképességet, különösen a magas szellemi aktivitást igénylő munkáét, rombolja az élet élvezetének képességét, a munka- és az életkedvet - ez a SZORONGÁS.

"Søren Kierkegaard azt mondta, a félelem az az érzés, amelyet akkor érzünk, amikor lenézünk egy szakadékba. A kockázat egyértelmű: Mi van, ha leesem? Szorongás ellenben akkor jelentkezik, amikor arra gondolunk, én állok ott a szakadék szélén, én nézek le a mélybe, én teszem ki magamat ennek a látványnak, és rajtam áll, hogy lépek-e egyet, és ugrom-e." (Forrásmegadás nélküli idézetek a könyvből, kiemelések tőlem)

Az Encyclopaedia Britannica szócikkéből: "Rettegés, aggodalom, gyakran világos ok nélkül. A félelemtől az különbözteti meg, hogy az utóbbi világos és tényleges veszélyre adott válasz. A szorongás, ezzel ellentétben, látszólag ártalmatlan helyzetekre reagálva is megjelenik, vagy olyan belső, érzelmi okokból ered, amelyekkel az ember nincs is tisztában."

A szorongás annak érzete, hogy valami rossz történhet velünk. A világ összetett, nem ismerhetjük minden veszélyforrását. Korunkban ez az összetettség rohamosan nő, s még sokkal inkább a ránk zúduló olyan információk tömege, amelyek szorongást válthatnak ki. Paulsen szavával: "Minden szorongásban benne rejlik a bizonytalanság tudatosulása. De a szorongásban nem csak a minket körülvevő számtalan kockázati tényező felismerése van benne. A cselekedeteinkhez és ahhoz is kapcsolódik, mit tegyünk ezekkel a kockázatokkal. Ebben különbözik a szorongás a félelemtől." Növelni kell az ellenállási képességünket. Frank Herbert remek útmutatója ehhez is (akárcsak a valós félelemhez) a Félelem Litániája: "Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam." (A Dűne c. könyvéből, kissé rövidítve). Mindez tökéletesen rímel Paulsen szavaira "A szorongás igazsága, hogy a világ bizonytalan. Még a legzavarosabb kényszergondolatokban is benne rejlik. Ezek azt példázzák, hogy a bizonytalanság örök, és csak a fantázia szab határt annak, hány és hány veszély miatt aggódhatunk. Ám a világ természetét mégiscsak akkor érthetjük meg igazán, ha megközelítjük a saját félelmünket." Szintúgy e félelem természetét is - s így gyűrhetjük le azt.

"Én [e könyvben] amellett fogok érvelni, hogy az önkritika és az önmagunkkal szembeni örökös gyanakvás történelmi léptékkel mérve új keletű jelenség. (értve az utóbbin a mardosó aggodalmat, miként tudunk majd úrrá lenni bajokon és veszélyeken - OP) A jövendő katasztrófák miatti aggodalom ugyancsak. Ez a könyv arról szól, hogyan erodálódott a jelenlét szociális alapja. Hogyan lehet a jövő horizontját a radioaktív hulladék százezer éves lebomlására kovácsolt tervekkel és a meg nem született gyerekeknek nyitott bankszámlákkal felfoghatatlan mértékben kitágítani (s ezzel mind több veszélyforrást érezni benne - OP). Hogyan ruházta fel az egyént »én«-nel a vezetéknév és a személyi szám (az éntudat állítja szembe az embert a külvilágával - OP), az iskolarendszer tizenkét éves kategorizálása és szelektálása (megfelelési és versengési nyomás - OP), az ezernyi karrierlehetőség, és az anyagi jólét jelentette státusz. Hogyan szűrődtek be az életünkbe olyan mértékben a kulturális és technológiai tömegtermékek közötti választások, hogy a legtehetősebbeknek ma már napi kétszáznál is több döntést kell meghozniuk csak az ételükkel kapcsolatban. Hogyan jutottunk el oda, hogy minden választásunkat racionálisan meg kell indokolnunk, még az olyan komplexeket is, mint hogy egyedül, párkapcsolatban, nyitott házasságban, magcsaládban vagy gyerekektől nyüzsgő szivárványcsaládban szeretnénk-e élni. És hogyan hozta magával a választás a rossz döntés, a kudarc és a lecsúszás veszélyét a győztesek és vesztesek egyre markánsabb megkülönböztetése folytán.

Rajzunk egyes vonalai elnagyoltabbak lesznek, mint mások, de egészében véve ez a kutatás elegendő ahhoz, hogy felvázoljuk a szorongás szociológiáját. A színeket a számtalan interjúalany szolgáltatta, akik a legsötétebb félelmeiktől a legszégyenteljesebb kényszergondolataikig mindenről meséltek."

Összegzésül, a Typotex ajánlójából: "A könyv e társadalmi tünet szociokulturális hátterét többek között a pszichológia, a szociológia, az etológia, a filozófia és a tudománytörténet szemszögéből mutatja be, és egyúttal inspiráló felhívás arra, hogy tegyünk valamit a szorongás járványa ellen - a magunk érdekében is."

"Segíts magadon..." mondja a népi bölcsesség. A szorongás ellen is! Ebben segít e könyv.