Egyiptom régmúltja mindig izgató volt, s talán a mai ifjabb generációknak is az. Jóllehet korunk építményei magasabbra és mélyebbre törnek, ma is csodálatot keltenek a piramisok. Újabb és újabb magyarázatok születtek építésük titkára.

Mi tehette képessé arra kezdetleges eszközei mellett a négy és félezer évvel ezelőtti társadalmat? Az ember tragédiája IV. színében a felügyelőktől hajszolt rabszolga e szavakkal hal meg a fáraó – Ádám – lába előtt: „Mért él a pór? – a gúlához követ / Hord az erősnek, s állítván utódot / Jármába, meghal. / Milljók egy miatt.” De vajon csak a puszta kényszer késztette a milliókat a piramisépítésre? Az ókori Egyiptom hosszú – az időszámításunk kezdetétől eltelt időnek kétszeresénél is hosszabb – történelmét is fölkavarták időnként lázadások. A hatalom kényszere mellett annál is szívósabban szabályozta az emberek életét tudatuk: a vágy a rendezett életre, szokás, hagyomány, hit, világkép.

Erre utal az Óbirodalom bukása után a közemberek koporsóin is föltűnt föliratokban, hogy a világ ura a bajokért az embereket hibáztatja, vagy a Napistenhez szóló himnusz, amely a rend helyreállítását hangsúlyozza. Miben hittek négy-ötezer éve, hogy képzelték el a világot és benne a létet? Erik Hornung egyiptológus, a bázeli egyetem professzor emeritusa ezt közelíti meg több oldalról. Számos egyiptomi istenség nevét ismerhettük, de melyik volt a fő? A több felől az egyistenhit felé vezetett gondolkodásuk, vagy fordítva? A kérdés jóval későbbi hittudatot vetít vissza vagy tételez föl. Többféle állatalakban, képben, jellel utaltak istenségeikre.

Az elsődlegesnek látszó istenhieroglifa egy „körbetekert, vagyis felöltöztetett és ezáltal hatalommal felruházott rúd” (felső végén ék, balta vagy ostorszerű „zászlós” kiágazással) – ez szerepel az Amduat (=„ami a túlvilágon van”) könyvében, amelyet egyébként először éppen Hornung publikált. Ez az isteni eredetűnek tartott titkos könyv a napisten útját írja le a túlvilág 12 régiójában reggelig, amikor újjászületik. A tapasztalható világból indult ki hitük, a teremtő áldás a fény, s ahol lenyugszik és ahonnan felkel a Nap, az a túlvilág. Az istenségek – akik egymás tulajdonságait is kölcsönözik – a létezőben s a túlvilágban is jelen vannak, így – mondhatni – ami nincs, az is van, lét és nemlét az egész, nem zárják ki egymást. Az olvasó ezt érezheti állandónak, miközben évezredek és különböző uralmak, válságok során a hit is többféle változatot mutatott, de hirtelen nagy újításokat – mint Ekhnatonét – nem bírt el. (Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág; Typotex Kiadó, 236 oldal + 12 képtábla, 3500 forint)

Eredeti cikk itt olvasható.