Búvárok és hegymászók, felfedezők és a Földet körbe vitorlázók – szinte mindegyik szegmensből ugyanaz a karakter köszön vissza, a távolságok, mélységek és magasságok romantikus lelkű hősei hasonlítanak egymásra.

Búvárok és hegymászók, felfedezők és a Földet körbe vitorlázók – szinte mindegyik szegmensből ugyanaz a karakter köszön vissza, a távolságok, mélységek és magasságok romantikus lelkű hősei hasonlítanak egymásra.   Ez a legnagyobb tanulsága Háy György könyvének is, amiben a repülés 12 alapfiguráját mutatja be. Csak azért nem írok apafigurát, mert nő is van köztük: a német Hanna Reitsch az volt a repülésben, mint Leni Riefenstahl a filmezésben. És a hőskor is nagyjából ugyanaz: a huszadik század első fele a két világháborúval, ahol gyakran egymás ellen vetették be a nagyok találmányait. És a szögletesség kiiktatása éppen úgy találmánynak bizonyult idővel, mint a géppuska orrba szerelése, az önsúly csökkentése vagy később a hátracsapott szárnyak vagy a magaslati vákuumkülönbség kikísérletezése.

Németek és amerikaiak, a holland Fokker és a szovjet Tupoljev, a helikopter (egyik) atyja, az áramlástani szakember, Kármán Tódor és a másik (gyakorlati), a szovjetek elől Kijevből Amerikában menekülő ukrán Szikorszkij – sokféle és változatos származás szegénysorból a grófi rangig, sokféle jellem, a józan megfontoltságtól egészen a kiszámíthatatlan vadságig, de idővel mindannyiuk újítások sorával építette-fejlesztette tovább azt a szellemi-technikai építményt, amit repülésnek hívunk. Ősi álmunkat, a földhöz ragadtság legyőzését, de nagyon is realista eszközökkel.

Ez a sokszínű párhuzamosság a legmegkapóbb ezekben a pályaleírásokban: az eltérő motívumok, körülmények és a hasonlóságok állandó egyensúlya, egy szakma politikai rendszereken és földrészeken átívelő értékrendje, amiben a Sztálin által hol börtönbe vetett, hol kitüntetett repülőgép-építő ugyanúgy értékelni tudta amerikai üzletember párja találmányait, mint fordítva.