Már-már ökölre menő viták övezik agénmódosítás tényét és materiális következményeit. A harcos indulatok többnyireolyan feltüzelt és tájékozatlan emberekbenfakadnak, akikben a jövőféltés különböző támpontjai gyakran összemosódnak. A kellemetlen reakciókért maga a tudomány is felelőssé tehető, ha nem eléggé igyekszik közismertté tenni elképzeléseités eljárásait. Ezen igyekszik változtatni Venetianer Pál, aki korábbi műveivel már beírta a nevét a tudomány jó tollú népszerűsítőinek sorába. Ezúttala saját „szűkebb” szakterületével ismertet meg bennünket, tehát tájékoztatása elsődleges információ. Hogy ez milyen,arról a kötetet indító mottó is árulkodik: „Ha nem bosszantasz fel senkit azzal,amit írsz, akkor szerintem nincs sok értelmeaz írásnak.” (Kingsley Amis)

Ezt enyhítendő Hermann Hesse tudósokról szóló eszmefuttatását is idézi, mely így végződik: „…első és legfontosabb teendőnk azonban, amely miatt a népnek szüksége van ránk, amiért tart minket: a tudás minden forrásának tisztán tartása.”

Venetianer Pál e gondolatokhoz igazítva-fegyelmezve saját magát 15 rövidke fejezetben ad tájékoztatást a címbenfoglaltakról. Az utolsó fejezet a jövőről szól. Ami a klímaváltozás egyre rosszabbra fordulásával óhatatlanul a génmódosított növények elfogadására készteti a most még erősen tiltakozókat is.