A Vizuális kommunikáció című szöveggyűjtemény egy (befoghatatlan) tudományterület összefoglalása és egyben meghatározás-kísérlete. Létrejöttével, szemléletével nem csak hiánypótlást végez, hanem kijelöl. Kérdések és válaszok a vizualitás kutatásával kapcsolatban – ahogy a bevezetőben is olvashatjuk. A problémák és megoldás-kísérleteik egy okosan szerkesztett, több különböző elméleti megközelítést felsorakoztató multidiszciplináris körképben enumerálódnak. A szöveggyűjtemény különböző elméleti megközelítéseket különböző típusú szövegekkel támogat meg (tesz érthetővé, megalapozottá és szemléletessé, a teljeskörűség – amúgy teljesíthetetlen – igénye nélkül): egy bevezető szöveggel, egy alapszöveggel és egy esettanulmánnyal.

A felsőoktatás vizuális kommunikáció címen meghirdetett órái egészen zűrzavaros képet mutatnak. Egyrészt mert különböző céllal kerülnek meghirdetésre (készségfejlesztés, az ítélőerő csiszolása, a látás készségének kialakítása, vagy éppen tudományos vizsgálódás: ekkor a vizuális készségfejlesztés mikéntjének tudományos reflexiójával vagy a vizuális kommunikátumok tudományos értelmezésével foglalkoznak). Másrészt nem létezik a vizuális kommunikációt átölelő tudományos konszenzus – összegezhetjük (továbbra is) a szöveggyűjtemény bevezetőjének tanulságaként. Ami nem véletlen, hiszen a vizualitás kérdését tudományosan megragadó tanórák potenciális témáit képtelenség felsorolni: a sok lehetőség megszüli a lehetetlenséget. A szöveggyűjtemény pedig nem nagyra tör, „csak” okos, így a problémát kerülő úton orvosolja: különböző tudományos megközelítéseket, elméleteket és esetlegesen hozzájuk tartozó módszereket állít egymás mellé. Vagyis a Holdat nem, de a csillagokat lehozza az égről.

A módszer tekintetében, vagyis az egyetlen (ám nehezen meghatározható) tárgy vizsgálatához módszeresen összegyűjtött szövegek egy helyen (vagyis egy szöveggyűjteményben) való megjelentetésében, újdonságnak számít a Blaskó Ágnes és Margitházi Beja szerkesztette könyv.

Árulkodó fejezetcímek, vagyis annak leleplezése, mi került bele a válogatásba:

0. Kognitív tudomány és percepcióelmélet
0. Szemiotika
0. Művészettörténeti megközelítés
0. Feminizmus és pszichoanalízis
0. Kulturális megközelítés
0. Tartalomelemzés

Egy önkényesen kiemelt részlet kapcsán

„A pszichoanalízis sokféle elméletet foglal magába, amelyeknek központi témája az emberi szubjektivitás, a szexualitás és a tudattalan.” (Gillian Rose: Pszichoanalízis: vizuális kultúra, vizuális élvezet, vizuális széthullás)

A cikk felvezető mondata, amiből sejthető, hogy alapfogalmak tisztázásáról, bemutatásáról lesz szó. Sigmund Freud, Jacques Lacan, Alfred Hitchcock és Laura Mulvey – ezek az előforduló legfontosabb nevek. A hosszan építkező, alakuló és bővülő téma alapkövei.

„A film főként a nézés strukturálásának hatékony eszköze, amely nemcsak a film szereplőinek tekintetét irányítja, hanem a szereplőt a nézővel összekötő tekintetet is. Mivel a freudi és a lacani pszichoanalízis egyaránt azt állítja, hogy a vizualitásnak döntő szerepe van a szubjektivitás kialakulásában, ebből következik, hogy a film igen hatásosan tudja megszólítani az éntudatunkat – a pszichoanalízis pedig igen hatásos filmolvasatokat tud produkálni.” (Gillian Rose: Pszichoanalízis: vizuális kultúra, vizuális élvezet, vizuális széthullás)

Ha Mulvey és a többi feminista, illetve pszichoanalitikus elmélet nem is megkérdőjelezhetetlen, már a fenti rövid idézet is elég ahhoz, hogy agyunkba, vesénkbe vágja a kérdést: mi történik, amikor filmet nézünk? Márhogy mi történik azon túl, hogy filmet nézünk, vagyis milyen befolyások, folyamatok zajlanak akkor? Mindez persze nem a populár-pszichológia szintjén, hanem elmélészek vágtató körmondataiból kibontható, elmélyülést igénylő végtelenségekbe ágyazva