Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 124 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-3100-10-3
Témakör: Evolúció

Elfogyott

Mindörökké evolúció

Homo sapiens toleranticus. A táplálékát megosztó majom

olvassbele.hu
2010-11-22

Az élet él, és élni akar!” Erről beszél az evolúció, erre a gondolatra, Ady közismert sorára rímelő érveket, véleményütközéseket, megszívlelendő tanulságokat és figyelmeztető vészjelzéseket találhatunk a Mindörökké evolúció négy rövid tanulmányában a neves szerzők (Csányi Vilmos etológus, Kampis György tudományfilozófus, Mérő László matematikus-pszichológus és Pléh Csaba pszichológus) tollából.
Izgalmas csokra ez a tudományos gondolkodás szerteágazó indáinak. Miközben, ma is naponta találkozhatunk olyan véleményekkel, hogy a tudományok már olyannyira szélsőségesen szakosodtak és a tudósok egymás szavát sem értik, e kötetben (mégis) összeér (összeérik) a tudományos gondolkodás az etológia ürügyén.

Szerény puhafedelű százhúsz oldalas kötet, négy viszonylag rövid tanulmány, melyeket rövid interjúk zárnak. Valamint egy bármikor tanulmánnyá kiszélesedni képes bevezető, Stöckert Gábor írása, melyben előre figyelmeztet: „…a tudomány nem vakhitet követel, hanem rendszerben gondolkodást, elméleteket alátámasztó bizonyítékok keresését és megismerését – csupa fárasztó dolgot.”

Kampis György az Unintelligens tervezettség című esszéjében vitázik a tévhitekkel. A kreacionizmus tudománytalansága mindig újraéledő divatja okán – mely érzésem szerint: inkább para-tudomány, a sorsa elől menekülni vágyó ember mitológiapótléka és/vagy rokona az alkimista álmoknak és horoszkópoknak. Türelmes példákkal (a szem, a madárszárny kialakulása) állítja feje tetejére a modernkedő kreacionizmus, az Intelligent Design Idea ma oly divatos frázisait. Kampis nem kínál biztonságot, csak tépelődést, fárasztó gondolkodást. „A tudomány is kötél inkább, mint világítótorony: bele lehet kapaszkodni, lépegetni mellette, hideg van, fázunk, rossz minden, de azért a kötelet nem engedjük el.” Az emberi nagy sorskérdés: van-e ennél több?

Persze, teremteni is lehetne. Elég csak a konyhaasztalon nyitva felejteni egy ecetes üveget, és a semmiből megjelennek a muslicák, saját teremtményeink. Teremteni ennyi. Rafináltabb csomagolásban a „pánspermia elmélet” szerint: valaha űrhajósok jöttek (honnan, és ők miből fejlődtek ki?), és hozták el ide, a kopár földre az életet. Ezáltal, akár mi is rálegyinthetnénk, Darwinra, alakíthatnánk mi is az amerikai mellé „Lapos föld társaságot”, honi gittegyletet. Hirdethetnénk divatos, zavaros tudománytalanságokat, mert korunkban erre, sajnos növekszik a kereslet.

A tudomány korunkban tapasztalhatóan erodálódik. Társadalmi szerepének devalválódásán tűnődve Kampis az interjúját rezignált mondattal zárja: „Kolostori kultúrák is léteztek. Úgy is lehet élni.”

Csányi Vilmos Az evolúció történetéből tekintget ki a mára, fogalmaz meg tanulságokat az evolúció egyetemesnek vélhető és általános gondolkodásunkat meghatározó törvényszerűségeiből, hipotéziseiből, kölcsönzi a remény optimizmusát: „az ember magatartása egyedülálló a majomfélék között: megosztja táplálékát a társaival.” „A letelepedéshez még egy nagyon fontos dolog [volt az embernek] szükséges, az agresszió csökkenése. (…) az agresszió a kulturálisan szabályozott tulajdonságok közé tartozik. Genetikai alapjait tekintve az ember rendkívül békés lény”. Mintha nem is egy etológus mondatait, hanem egy szociálpszichológus véleményezné a mai társadalmi gondjainkat és reményeinket. „Röpke évek” milliói nyújtanak itt megszívlelendő tanulságokat. Csányi megsejtései, hipotézisei valóban megszívlelendők, az „egyszemélyes csoportokban” gondolkodás, veszélyéről, és tolerancia iránti érzéketlenségéről (ortodox liberalizmus), ennek napi politikai vetületeiről, a túlnépesedésről, az egyetemes emberi jogokról, a genetikailag adott emberi aktivitást likvidáló tévéfüggésről, az állatvilágból kiemelő nagy agyunk kultúrateremtő erejéről.

Az etológia törvényei hosszú időszakokban érvényesülnek. Hat és félmillió éve váltunk el a csimpánzoktól, és félszázaléknyi közöttünk a genetikai különbség. Civilizációnk története ehhez képest csak egy pillanat volt.

Pléh Csaba tanulmányában – A darwini evolúció és a tanulás – az emberi tanulás jelenségét vizsgálja az evolúciós folyamat tükrében, valamint az egyedfejlődés vetületében. Változó készségek, képességek határozzák meg a fejlődése különböző szakaszaiban az embert, ezt az „unalomkerülő és újdonságkereső lényt.” (Grastyán Endre)

„Az állandó, nemcsak korai életkorokra jellemző újdonságkeresés mint neurobiológiai vonás nem más, mint genetikailag előreprogramozott felkészülés az állandó változó környezetre” – állítja Pléh Csaba, majd összehasonlítja az emberi nagyagy energiaszükségletét a csimpánzokéval. (Szinte ugyanolyanok vagyunk, ha agyunk szerkezetét és összetevőit a csimpánzokéval hasonlítjuk össze). Az ember cukorfelhasználásának 25%-át, a csimpánz 8%-át fordítja az agyra, ötéves korban 50 és 12% az arány, természetesen az ember (a gyermek) javára.

„A kulturális tanulás – hivatkozik Csibra Gergelyre és Gergely Györgyre Pléh Csaba – sajátosan összehangolt rendszer (…) az embergyermek nemcsak hajlandó a szociális tanítást elfogadni, hanem el is várja, hogy tanítsák.

Kultúránk kialakulásának kalandos története természeti katasztrófák, háborúk, járványok, többlettermékek és különféle nagy, megrázó események krónikája. Mégis, hivatkozik Bereczkei Tamás Az erény természete című könyvére: „hosszú távon az a magatartás a legkifizetődőbb, amelyre nem is gondolnánk: a nagyvonalúság és a nagylelkűség. (…) ezek a nagymama meséiből ismert magatartások.

Mérő László azt bizonyítja be A pénz biológiája című esszéjében, hogy a darwini evolúció a gazdaságban is működik. Mérő megállapítja, hogy az életet önmagában nem élő elemek generálják: a gének. Darwin elméletére 71 évig nem sikerült matematikai modellt alkotni, majd Sir Ronald Fisher 1930-as években különválasztotta a természetes szelekciót és az evolúciót. Modellezhetővé vált a darwini gondolat.

„Ha egyszer a darwini és a mendeli gondolat az élet más formáira is igaz, akkor elképzelhető, hogy az élet különféle formáinak evolúciói egymást is befolyásolják, anélkül, hogy tudnának róla. Nevezzük ezt az evolúciós világképet egyetemes darwinizmusnak” – állítja Mérő László.

Valóban tapasztalhattuk, hogy mindegyikünknek vannak olyan élményei, amikor a természettudomány törvényszerűségei – akár a társadalomtudományi terepen, akár az élet más, a természettudományoktól eltérő vetületeiben is – mintha működnének, vagy legalábbis incselkednek logikánkkal, előítéleteinkkel. Mérőnek sem könnyű igazat adnunk, amikor egy szinten ítéli el a globalizáció elleni lázadást a genetikai kód elleni lázadással. Ilyenkor talán, nem is a globalizáció, hanem mellékhajtásai ellen lázadunk. De „mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy tudjuk: meddig mehetünk el.”

Ez a kötet kapásból lerombolja sok önző, büszke képzetünket, vagy legalább is megingat néhány stabilnak vélt előítéletünkben. A benne buzgó gondolatok megemésztése ezért, bizony, nem mindig nyújtja a legkellemesebb élményt. „A tudomány – vallja Mérő – a legunalmasabb módja a világ megismerésének, és amit a tudományból lehet megtudni, azt onnan érdemes megtudni.”

Akkor pedig: lelkünk rajta!

A cikk az olvassbele oldalán.

Gágyor Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK