Nagyjából 100–150 ezer éve a mai Etiópia vidékéről kőeszközöket használó emberek népesítették be Európát. Kiszorították az ott élő neander-völgyi embereket, de más bennszülöttekkel is találkoztak, intelligens, szociális ragadozókkal, a farkasokkal. Ugyanazokra a zsákmányállatokra vadásztak, mégsem alakult ki versengés, a két faj kölcsönös előnyökkel szolgált egymás számára. Ember és farkas között szoros kapcsolat született, és a domesztikálódó szürke farkasok elindultak az önálló fajjá válás útján. A kutya kialakulása egybeesik a modern ember kialakulásával, így feltételezhető, hogy a két faj evolúciója szorosan összefonódik. A ma élő kutya egy olyan szelekció eredménye, ami előnyben részesítette az emberhez való kötődést, a csökkent agresszivitást, a csoportba való beilleszkedést, a jó kommunikációs és tanulási képességet, a szabálykövetést és a rítusok kialakulását. Ez viselkedési analógiák kialakulásához vezethetett az ember és a kutya között, és lehet, hogy a kutya megfigyelésével a korai emberek viselkedéséről tudunk meg érdekes dolgokat. A tudományos érdeklődés mégis elkerülte a kutya tanulmányozását, sőt voltak, akik kísérletezésre alkalmatlan állatnak tekintették az erős antropogén hatások miatt. Csányi Vilmos etológus professzor ingoványos terület felé fordította munkatársait, amikor '94-ben kutyakutatásba kezdtek az ELTE Etológia Tanszékén. Az idő őt igazolta, az elmúlt évtized jelentős fellendülést hozott e területen. Csányi nemzetközi hírű iskolateremtő lett, munkatársai, tanítványai pedig folytatják az általa elkezdett történetet. A tanszéket ma Miklósi Ádám vezeti, aki bő másfél évtized eredményeit a Dog Behaviour, Evolution, and Cognition című monográfiájában (Oxford University Press, 2007) foglalta össze. A könyv bestseller lett, sőt ma már kalózváltozatban is terjed az interneten. Alighanem ez jelentős elismerés egy elsősorban kutatóknak, egyetemi hallgatónak szóló szakkönyv számára. A mű felfrissített magyar fordítását veheti most kezébe az olvasó. Sok minden van benne, amit jól ismernek a kutyások, de romantikus anekdoták helyett tudományos alapossággal, irodalmi hivatkozásokkal, kísérletekkel alátámasztva. Az ismeretek összefoglalásán túl a szerző a 21. sz.-i kutatás távlatait, társadalmi és szociális vonatkozásait is előre vetíti. A magyar kiadás hibájaként róható fel az angolénál gyengébb tipográfia és tördelés, az ábrák silányabb minősége, a betűtípusok következetlen és elhibázott használata. Mindez azonban mit sem von le a könyv tartalmi értékéből, így azt szakembereknek és elszántabb laikusoknak egyaránt ajánlom. Comparare necesse est! – írja Miklósi a módszertanra utalva. Cooperari necesse est! – toldhatjuk meg, és ebben a kutyák lehetnek a tanítómestereink.