A könyv azon az előadássorozaton alapul, melyet Sir Karl, avagy Karl Popper professzor az Emory Egyetemen tartott 1969 tavaszán. Előadásaihoz nem használt jegyzetet. Az elmondott szöveget az mentette meg az utókornak, hogy felvették magnetofonra, majd a hetvenes években legépelték. Popper átjavította a kéziratot, előszót írt hozzá, majd félretette. 1986-ig hevert a fiókjában. Ekkor a Hoover Háború-, Forradalom- és Békekutató Intézet megszerezte a kéziratot és a Stanford Egyetem könyvtárában létrehozta a Karl Popper-Archívumot. Az itt közreadott szövegről a szerkesztő, Notturno, a könyv utószavában arról tájékoztat, hogy nem ragaszkodott a pontos eredeti előadásszöveghez. Jelentős stilisztikai változtatásokat végzett, ezenkívül lényegi változtatásokat is bevezetett. Néhány helyen ugyanis arra kényszerült, hogy maga pótolja a szöveget, mivel az eredeti felvételek használhatatlanok voltak. Popper biztatta e változtatások megtételére. Sőt még az eredeti szöveg egyszerűsítését is rábízta.

A Test és elme a második olyan kötet, amely a Karl Popper-Archívum anyagát felhasználva látott napvilágot. Az első olyan kötet viszont, amelyik korábban nem publikált anyagot tartalmaz.

A könyv alapjául szolgáló előadássorozat valójában hat előadásból állt. A hat előadás témái a következők voltak: 1. Az objektív és a szubjektív tudás; 2. Evolúció, nyelv és a harmadik világ; 3. A keret mítosza; 4. A három világ interakciója; 5. Racionalitás; 6. Szabadság. Az előadások témái szorosan egymásra épültek, tehát a későbbi előadások nem érthetők meg a korábbiakban kifejtettek nélkül.

Popper kétféle értelemben vett tudásról, az objektív és a szubjektív tudásról ír. Ez az egyik fő, megvitatandó témája. A másik: a test-elme probléma, vagy ahogy még emlegetni szokták, az elme-test probléma. Objektív tudás például a következő: "Jól ismert, hogy a víz hidrogénből és oxigénből áll". Példa a szubjektív tudásra: "Azt gondolta, hogy az elemi részecskéknek belső szerkezetük van." Popper szerint több filozófus a szubjektív tudást tárgyalja és elfeledkezik az objektív tudásról. A tudás e problémája azért fontos, mert olyan kérdésekkel van kapcsolatban, melyeket Popper "nagy kérdéseknek" nevez. Ilyenek a tudósok morális felelőssége, a tudományos tudás növekedése és társadalmi hatásai, vagy a hagyomány kontra kriticizmus vita.

A test-elme vagy test-lélek problémáról Popper azt írja, hogy bár a fizikai testek világában élünk és magunknak is fizikai testünk van, mégis, amikor szólnak hozzánk, nem a testünkhöz, hanem elménkhez szólnak. Előbbi az első világ, utóbbi egy második világ, amelyet a szerző a mentális állapotok világának vagy egyszerűen második világnak nevez. Már Descartes kifejtette ugyanakkor, hogy elménk hat a testünkre, a test fizikai hangokat ad ki magából, ez viszont visszahat a testünkre. Ezt nevezik a karteziánusok a test és elme közti interakciónak. Popper a fizikai és mentális állapotok közötti interakciót érti ezalatt. A harmadik világ emberi elménk produktumainak a világát jelenti Karl Popper számára. Ezek a produktumok néha fizikai tárgyak, mint például a szobrok, a festmények, a rajzok és Michelangelo építményei. Ezek ténylegesen fizikai dolgok, de a fizikai dolgoknak egy sajátos típusába tartoznak: egyszerre tartoznak az első és a harmadik világba.

Vegyük például Shakespeare egyik drámáját. Az írt vagy nyomtatott könyv fizikai dolog, ugyanúgy, mint egy rajz. De az előadott vagy elolvasott darab nyilvánvalóan nem fizikai dolog, bár nevezhető talán fizikai dolgok komplex sorozatának. Egyszerre első és harmadik világ, ugyanúgy, ahogy Mozart g-moll szimfóniája.

Nem érthetjük meg a második, azaz a mentális állapotainkkal benépesült világot anélkül, hogy megértenénk, fő funkciója az, hogy a harmadik világba tartozó dolgokat alkosson, és hogy közegként szolgáljon, amelyre hathatnak a harmadik világbéli dolgok. A második világ nemcsak az első világgal áll interakcióban, ahogyan Descartes gondolta, hanem a harmadik világgal is. És a harmadik világbéli dolgok csak a második világon keresztül tudnak az első világra hatni, amely egyfajta közvetítőként működik.

Maga az objektív tudás a harmadik világhoz tartozik. A harmadik világ biológiailag legfontosabb részét alkotja, azt a részét, amelynek a legjelentősebb hatása van az első világra. Az objektív tudás találgatásokból, hipotézisekből és elméletekből áll, amelyek általában könyvek, újságok és előadások formájában jelennek meg. Ide tartoznak még a megoldatlan problémák és a különböző versengő elméletek mellett és ellen szóló érvek is.

Nyilvánvaló tehát, hogy az objektív tudás a mentális kreatúrák harmadik világának egy részét alkotja. Az objektív tudás növekedése a harmadik világ növekedését vonja tehát maga után. A harmadik világ fejlődésének megértéséhez így is hozzájuthatunk. A biológiai evolúció szemszögéből nézve a harmadik világ azért fejlődött ki eredetileg, mivel túlélési értéke hatalmas volt. Az emberi elme a harmadik világgal és az objektív tudással együtt fejlődött ki.

Nincs mód Sir Karl valamennyi gondolatát egy könyvismertetésbe sűríteni. A PH olvasói már eddig is megérezhették, mennyire sokat mond Popper előadássorozata a pszichiátria számára. Utolsó előadásában, amely Az én, a racionalitás és a szabadság címet kapta, a szerző három fontos tételt fejt ki: 1. A fajok evolúciója során a szubjektum, az én, vagyis az éntudat a magasabb rendű nyelvi funkciókkal - vagyis a leíró és érvelő funkcióval - együtt fejlődött ki és kölcsönhatásban is marad ezekkel a funkciókkal. 2. A gyermek fejlődése során a szubjektum vagy az éntudat a magasabb rendű nyelvi funkciókkal együtt fejlődött ki, vagyis azután, hogy a gyermek már megtanulta, hogyan fejezze ki önmagát, hogyan kommunikáljon másokkal, hogyan alkalmazkodjon fizikai környezetéhez. 3. Az én vagy a szubjektum egyfelől az agy központi ellenőrző funkcióihoz kötődik, másfelől pedig kölcsönhatásban van a harmadik világ tárgyaival. Ha kölcsönhatásban van az aggyal, úgy a kölcsönhatás helye anatómiailag kimutatható. A kölcsönhatás tehát Popper szerint az agy beszédközpontjában lokalizálható.

A harmadik tételt Popper John Eccles Eddington-előadásaiból merítette. Eccles kísérletei a következők. Az agy két szimmetrikus félből áll. A bal félteke irányítja a test jobb oldalát, a jobb félteke pedig a bal oldalt. A legtöbb ember agyában a beszédközpont a bal oldali féltekében található (többségben vannak a jobbkezesek). Az agy két felét egyfajta híd köti össze, amely a két félteke közti számtalan összeköttetést biztosítja. Bizonyos agyműtétek során ezt a hidat átvágják, és megszakad a kapcsolat az agy bal és jobb oldali fele között. Az egyik operált beteg dohányos volt, és korábban bal kézzel nyúlt a cigarettához, szája bal sarkába tette, és bal kezével gyújtotta meg. A műtét után megszokott módon ugyanígy csinálta, bár a jobb szemével nem látta, amit csinál. Csakhogy ekkor már nem volt tudatában annak, amit tesz, vagyis nem tudott a mozdulataira vonatkozó kérdésekre helyesen válaszolni. Amikor azonban a cigarettát szája jobb sarkába tette, akkor erről tudott és el is tudta mondani.

Popper nyíltan bevallja, racionalistának tartja magát. De elismeri azt is, hogy az ember nem racionális. Még a legracionálisabb emberek is erősen irracionálisak. A racionalitás, így Popper, nem sajátja az embernek, nem is jellemző rá. Inkább elérendő célnak kell a racionalitást tekinteni. De ennek a célnak az elérése rendkívül nehéz feladat.

Tudásunk sok képesség, elvárás és elmélet összessége, amelynek csak egy töredéke aktualizálódik egy adott pillanatban. Ebben az adott pillanatban tudatosan általában egy elméletből lehet kiindulni. De hatalmas mennyiségű, kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró tudást használunk fel - többnyire öntudatlanul - bármely elmélet vizsgálatakor. Ezt a tudást Popper háttértudásnak nevezi.

Saját előítéleteink vagy feltevéseink rabjai vagyunk. De Karl Popper szerint börtönünkből képesek vagyunk kitörni a racionális kritika révén annak a harmadik világbéli módszernek a segítségével, mely szerint elméleteinket és feltevéseinket magunkon kívül helyezzük és hogy világosan, kritizálható formában fogalmazzuk meg ezeket. Hála istennek, birtokunkban van ez a fajta szabadság. Ha a harmadik világból származó tárggyal találkozunk, első dolgunk, hogy megértsük. Egy elmélet megértése nem jelenti azonban annak elfogadását. Mielőtt véleményt alkotnánk arról, hogy melyik elméletet preferáljuk a többivel szemben, először mindet meg kell értenünk. Hogy megértsük, mi rejlik egy elméletben, először meg kell értenünk azokat a problémákat, amelyeket az elmélet meg akar oldani. Kapcsolatunk a harmadik világgal tehát nagy szabadságfokkal bír. Éljünk vele.