
Oldalszám: 448 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-76-7
Témakör: Művészetelmélet
Elfogyott
A sokarcú kép
A Válogatott tanulmányok a képek logikájáról alcímű könyv szerkesztője
Horányi Özséb, a kommunikációelmélet egyik hazai úttörője és vezető egyénisége.
Nagy és szerteágazó munkásságának fontos része a most, több mint 20 év múltán
(csekély módosításokkal) újra kiadott kötet a képről, a képi reprezentációról. A
tanulmánykötet Horányi fejlődésének olyan korszakában született, amikor
láthatóan a szemiotika hatása alatt állt; gyaníthatóan e hatás nyomán kezdett
egyáltalán foglalkozni a kommunikációval, és lebilincselte a képkonstrukció, a
képi reprezentáció és a képi kommunikáció világa. E korszakából több fontos
közleménye származik: régi könyvei a montázsról, a fotóművészet szemiotikai
aspektusairól, illetve ez a sajátos válogatás a képelmélet Gombrich, majd
Goodman által fémjelién irányzatáról, amelyből nagyon sokféle teoretikus
képértelmezési próbálkozás eredt. Sajnos, a korábbi írások nagy része ma már
nehezen lelhető fel, pedig ma is nagyon időszerűek volnának. A nyolcvanas
években a szakma érdeklődése (és ezt már e válogatás utolsó tanulmányai is
mutatják) a reprezentációról az interakcióra, a képi kommunikációs aktusokra és
a nagy szociolingvisztikai, illetve interakciós rendszerekre tevődött át, emiatt
a legutóbbi mintegy két évtizedben a szakirodalom keveset foglakozott ezzel a
témával.
Most Horányi meglévő írásaiban hiába próbáltam utánanézni a régi publikációk
bibliográfiai adatainak, sehol sem találtam például a válogatás eredeti
kiadásának adatait, így csak emlékezetemre támaszkodva állíthatom, hogy a kötet
a Tömegkommunikációs Kutatóközpont sorozatában jelent meg, és ez a sorozat az
intézmény megszüntetése után gazdátlan lett, elenyészett. Pedig például Horányi
munkáit (mint e sorozat sok más egyéb kötetét) sem tette avíttá az idő. Így hát
nagyon időszerű volt, hogy a Typotex kiadja a válogatást. Méltó, szép formában
tette ezt, talán a 49 melléklet, a különféle – többnyire ismert, de néhány
ritkább – képzőművészete ábrázolás megért volna színes reprodukciókat, bár így,
fekete-fehér formában, ahogy nyilván az eredeti közlemények is hozták őket,
kellően kifejezik mondanivalójukat.
Horányi az új kiadáshoz kitűnő, dinamikus bevezetőt írt, amelyben hangsúlyozza,
hogy a könyv tárgya nem művészetelméleti, hanem a képi reprezentáció elméletének
kibontakozása, s hogy sok fontos kérdés e reprezentáció természetét, kereteit,
működésmódját, kommunikációs dinamikáját illetően máig tisztázatlan.
Válogatásában nem törekedett teljességre, nem támaszkodott a képpel, képi
reprezentációval kapcsolatos más hazai közleményekre.
Magát a kötetet Gombrichnak Elmélkedés egy vesszőparipáról, avagy a művészi
forma gyökerei című klasszikus tanulmánya nyitja, amelyet Israel van Meckenem
Vesszőparipa című képe nyomán írt, és amely az egész problematikát felveti. A
témát azután Goodman általánosította és szisztematizálta; híres Languages of Art
című könyvében már a képek, képiség, képi, illetve „képzeti” reprezentációk,
keretek, sémák, metaforák izgalmas elméleti rendszere bontakozik ki a közreadott
kétfejezetnyi fordítás nyomán. Goodman hamar óriási visszhangot keltett,
néhányan vitáztak vele, de még többen ráismertek benne az új perspektívára, és
továbbvitték azt. Bennett a konvenciók és a percepciós, valamint értelmezési
kontextusok kapcsolatáról, Watton a reprezentációk és a szimbólumok viszonyáról,
mások a képi reprezentációk kognitív szerkezetéről írtak – erről a kötet II.
részében nyolc szemelvény szól. A III. rész öt tanulmánya a képi beszédaktusok
és a képi kommunikáció általános szabályszerűségeit vizsgálja.
Ezt követően terminológiai jegyzék adja meg, hogy a fordításban mely angol
kifejezéseket milyen magyar szóval vagy szavakkal fordítottak le (ez rendkívül
hasznos), ezután a kötet végén nagy, összesített bibliográfia található, de
megtalálhatók azok a mellékletek is, amelyekre a szöveg utal. Voltaképpen kár,
hogy itt, a művészetelméleti indítású témakidolgozás kommunikációelméleti
átértelmezésének és felhasználásának kiteljesedésénél megállt a válogatás. Jó
volna ezt a kérdéskört tovább vinni a mai kommunikációkutatás irányzatai és
diskurzusai felé, annál is inkább, mert így a válogatásban szereplő mindegyik
írásban a gombrich-i és goodmani hagyományok nyomán még nagyon sok a
művészetelméleti példa, utánérzés, valamint ismétlés, és nehezen bontakozik ki
valamiféle szintézis.
A válogatás mindenesetre felébreszti az igényt és érdeklődést a téma iránt,
amely eddig nagyon hiányzott a hazai kommunikációs irodalomból (holott a
televízió megjelenése után a képi kommunikáció elárasztotta a világot, de már a
fototechnikai képrögzítés és a mozgókép is nagyon aktuálissá tette ezt a
jelenségkört). Bizonyos, hogy a kommunikáció szakkönyvei között sikerkönyv lesz.
Kapcsolódó recenziók
- A sokarcú kép (Dr. Buda Béla, Élet és Tudomány, 2004. május 7.)
- A sokarcú kép (Buda Béla dr., Mentálhigéné és Pszichoszomatika, 5(2004)1.szám, 2004)