A kötet 1999-ben jelent meg, a cseh bársonyos forradalom tizediek évfordulójára, mintegy emléket állítva ennek a különös társadalmi mozgalomnak, amely 1979-től kezdve, de még a Charta 77 idejére visszamenően sokat tett azért, hogy az elnyomó rendszer Csehszlovákiában fellazuljon és az emberek öntudatra ébredjenek. Nálunk ez a mozgalom nem eléggé ismert, most ez a könyv történetírói pontossággal, dátumokkal, személyekkel és helyszínekkel együtt mutatja be ezt a különös, sokgócú folyamatot, amely nem volt annyira szervezett, mint a lengyel ellenállás repülő egyetemeinek mozgalma, de százakat aktivált, és főleg a nyugati országok vezető filozófusait is bevonta a csehszlovák szellemi érvelésbe. A könyvben megtaláljuk Derrida történetét, amelyet most – halála után – a sajtó is sokszor felidéz, a nagy francia filozófus is ellátogatott előadóként az állástalan vagy deklasszált prágai filozófusok lakásokon tartott kurzusaira és amikor a rendőrség kábítószercsempészet vádjával letartóztatta, nemzetközi incidens és médiaesemény lett felőle, amely a filozófusok csendes mozgalmát segítette reflektorfénybe állítani.
A cseh filozófusok /főleg Prágában történtek az események, de később Brno és Pozsony is fontos központtá vált/ pl. Jan Patočka, Radim Balous, Julius Tomin és mások fiatalokat gyűjtöttek maguk köré, rendszeres filozófiai kurzusokat tartottak, és igyekeztek a legitimitás határain belül maradni, tartózkodni a rendszerellenességtől. Ám többségük aláírta vagy támogatta a Chartát, már számkivetett volt, és ezért folyamatosak voltak a rendőri zaklatások. Később már betiltások, bebörtönzések következtek, nemcsak a fő szereplőket, hanem a „szcéna” fiatal tagjait /köztük Vaclav Havelt/ próbálták izolálni, kiemelni. 1979 azért érdekes, mert megjelentek a külföldi látogatók, előadók, ezek eszméket és információkat hoztak, erkölcsi támaszt adtak, és bár a nyilvánosság figyelmét a filozófiakörökre irányították, a nyugati közvélemény védelmét is jelentették. Főleg brit, cambridge-i és oxfordi filozófusok segítettek, Kathy Wilkes és Roger Scrutton és sokan mások /később franciák, németek, hollandok/ nagyon sokat tettek, szervezték a látogatásokat, védelmet adtak az üldözötteknek, létrehozták a Jan Hus Education Foundation-t, amely már a nyolcvanas években nagyon sok pénzt és emberi támogatást tudott mozgósítani /a finanszírozók között volt Soros György is/.
A könyv kitűnően megírt munka, teli eseménnyel, anekdotával, találóan megrajzolt karakterekkel, társadalomképpel, politikatörténeti részletekkel, de az egész a bátor polgár, a filozófus /majd később az avangard zenészek, irodalmárok is hasonló alakot öltöttek/ helytállásának hőskölteménye, és ez a történeti feltárás viszont tudományosan pontos, a szerző minden elérhető résztvevőt kikérdezett, dokumentumokat vizsgált át. Valami egészen különleges a történet abban, hogy a filozófusok tényleg a saját mesterségükkel foglalkoztak, éves tanfolyamot tartottak a preszokratikusokról, a nyelvfilozófiáról és sok más olyan kérdésről, amelynek tényleg nem volt politikai tartalma, de a totalitárius rendszerben a szellemi szabadság különös auráját hordozta.
Kevés történet jellemző inkább ennél a civil társadalomra, és kevés eseménysor illusztrálja, hogy milyen fontos a filozófia /és mennyire nem igaz a közelmúlt magyar politikai vezetőjének állítása, hogy az országnak nincs szüksége annyi filozófusra, kevesebbet kell képezni…/
Day könyvét nem kell ajánlani, csak hírét kell vinni, és bizonyosan nagy siker lesz, ez a kötet ki tud lépni a kitűnő sorozat kereteiből, az átlagolvasó is örömét lelheti benne.