Johan Goudsblom holland kultúrtörténész és filozófus kötetében egy szokványos történelmi terminust helyez egészen új megvilágításba. A rezsim fogalmában – és nemcsak a címben foglalt „időrezsim” szóösszetételben – Goudsblom a többnyire civilizációnak nevezett evolúciós, történelmi és kultúrtörténeti folyamatokat veszi górcső alá egyetemes szempontból, mégpedig úgy, hogy a történetírás által sokszor figyelmen kívül hagyott tényezők vizsgálatával sikerül végigtapogatnia azokat a szálakat, megtalálnia azokat a láncszemeket, amelyek a folytonosságot biztosítják barlanglakó elődeink és aktatáskával munkába igyekvő menedzser-rokonaink között.
Kötete nem véletlenül hat egy detektívtörténet nyomozati fejezeteinek izgalmával, hiszen olyan összefüggéseket tár fel, amelyek a hagyományos történelmi vagy biológiai tanulmányok során véletlenül sem kerülnek elő. Többek közt épp a hagyományos tudományos megközelítések hibáira világít rá, így például arra, mennyire áthatotta gondolkodásunkat a királyokról alkotott idealisztikus, misztifikált kép, amelyet még az objektivitásra törekvő történetírók is csak tovább erősítenek, hiszen annyira mélyen gyökerezik tudatunkban a fensőbbség iránti tisztelet. Vagy mennyire félrevezető, ha az ősi vallási gyakorlatokat elemző szociológus észrevétlenül maga is teológiai fogalmakkal operál.
Az igazán izgalmas felfedezéseket pedig azok a konkrét ismeretek jelentik, amelyekkel a szerző bőven megajándékozza olvasóját: mióta hangolják össze az órákat és miért; milyen szerepük volt a papoknak a földművelő társadalmak javainak elosztásában; mi az oka a férfihatalomnak, mióta világ a világ, s miért van egyáltalán emberhatalom a földön; a megváltáseszmék isteni királysága miként tükrözi a nagyon is földi harcos-földművelő rezsimek szerkezetét – és megannyi gyökerekig visszanyúló kérdés: tényleg, miért? Egyszerűnek látszó problémákról derül ki összetettségük: miért pirulunk el, vagy miért kezdünk nagy társaságban üvöltve társalogni? Goudsblom önálló fejezetet szentel olyan, szó szerint saját bőrünket égető kérdéseknek is, mint a szégyen: miért és hogyan szégyelljük magunkat, s mi szükség van erre? Lehet, hogy civilizációnkban történelmi jelentősége van a megszégyenítés egyre finomodó formáinak?
S visszatérve a találó címre, úgy szövi át a kötet egészét a bennünk, rajtunk és általunk uralkodó idő, ahogy észrevétlen meghatározza mindennapjainkat, és osztjuk be egyre nagyobb pontossággal életünk során. Vajon halad az idő nélkülünk is, vagy csak a mi érzékelésünk mozgatja szüntelen? „Az idő pénz. A sietség bűn” – választotta mottójául a szerző egy fejezethez. Kötetével többet nyerhet az olvasó néhány emlékezetes óránál.