Életemben két igazán szabad emberrel találkoztam. Nagy szerencsémre egyikőjüket, a zseniális matematikus Erdős Pált közelebbről is ismerhettem, Vekerdi Lászlóval azonban csak néhány, többnyire felszínes találkozásra emlékszem, a Magyar Tudomány szerkesztőségében.

Néha betoppant egy áttetszően vékony, kedvesen udvarias, halk szavú ember, aki többnyire könyvrecenziót hozott szerkesztőtársamnak, Csató Évának. De azért nagyon jól tudtam, hogy ez a félszegen szerény, törékeny ember a kultúra - az egyetlen, az egyetemes kultúra - igaz, dacosan őszinte prófétája.

Egy szabad ember, szabad elme. Az egyik legműveltebb, legtöbbet olvasott magyarként személyi igazolványában "szakképzettség nélküli" bejegyzés áll. Anekdota szerint az új igazolványt kiállító rendőrtiszt nem hitte, hogy orvosként matematikus is, ugyanakkor könyvtárosként dolgozik. Maga vallja: ő csak "egyszerű könyvtáros". Doktori címét egyébként a debreceni klinika egykori nagyra becsült belgyógyásza (itt és így kezdődött legendás barátságuk Németh Lászlóval) sohasem használja. Igaz, rég távozott a gyakorló orvosi szakmából, hogy – már nem túl fiatalon – mélyen behatoljon a matematika birodalmába.

Különállás

1956 után Vekerdi is a kegyvesztettek sorát gyarapítja. Ekkor menti ki Rényi Alfréd őt is meg a kiváló matematikatörténészt, a nemrég elhunyt Szabó Árpád akadémikust. "Amikor az 1957-es viselkedésem után kitettek az egyetemről, Rényi maga mellé vett a matematikai intézet könyvtárába azzal az indokkal, hogy létesít egy matematikatörténeti osztályt." Rényi emberi nagyságát példázza ez a lépés, ahogyan az is, hogy az ítélet nélkül Recsken raboskodó, frissen szabadult kiváló matematikust, Alpár Lászlót is felveszi ebbe a nagyszerű intézetbe. Az örömteli munkának 1970-ben vége szakad. Fiatalon, alig 49 évesen meghal Rényi, nincs, aki Vekerdi Lászlónak védelmet adjon egy nemtelen támadás utáni hajszában. Ledorongoló cikk jelenik meg a Népszabadságban Vekerdinek Németh László művészi portréját megfestő könyvéről. A szerző elmegy az intézetből, még mielőtt az új igazgatónak kellene kényszerűen kiadnia a felmondását.

Ismeretmagasság

Ekkor lép színre Kenéz Ernő, az Akadémiai Könyvtár igazgatója, "a Párizsban tanult romanista", aki odaveszi a szerzeményezési részleghez (a csikorgó nyelvújítási szó a könyvbeszerzési munkát takarja). A hatalmas tudású könyvember igazi helyére kerül, ő javasolja, milyen műveket vásároljon meg az Akadémia könyvtára. Legendák itt is keringenek róla. Amikor az egyik nagyszabású takarékossági időszakban le kell faragni a beszerzési keretet, Vekerdi ártatlanul azt javasolja: az akadémikusok ajánlják föl egyhavi tiszteletdíjukat. Hozzáteszi: ha kevesebb a munka, persze ő is kisebb bért kér.

Az adomáknál, legendáknál többet mondanak a tények. Csak éppen vigasztalanul nehéz akár ennek töredékét elmondani. Mert egyforma magasságokba tudja vinni hallgatóját-olvasóját akár a köztünk élő Galileiről, Bolyai János hagyatékáról legyen szó, akár a középkori orvoslásról vagy a könyvnyomtatás kezdeteiről. Egyetlen lektori jelentése is mutatja hatalmas ismeretgazdagságát, teljesen új szemléleti közelítéseit. "Ha többé-kevésbé szakmabeli az olvasó, akkor inkább csak tátog, kapkodja a fejét: honnan tudja Vekerdi ezt is meg azt is? (...) De olyan alapossággal, olyan átfogó tárgyismerettel, hogy az olvasó esküdne rá: csak ez lehet a szakmája" – vélekedik róla Benedek István, orvosként, művelődéstörténészként maga is kiváló. Rádiósorozata, A véges végtelen remek előadásfolyam, amellyel valóban megajándékozza a hallgatót. A szerkesztő Herczeg János megfogalmazásában: "Vekerdinek nemcsak hatalmas „adatbázis” van a fejében, hanem korlátokat és sablonokat nem ismerő „keresőprogram” is dolgozik benne."

Kiváló szellemi-erkölcsi hátteret adtak neki szülei, az igényes pedagógusok. Nem a híres iskola, mert fiuk, a debreceni Református Gimnázium egykori tanulója így emlékezik: "Talán illetlenség ezt mondanom, de ez az igazság, nagyon utáltam oda járni." Édesapja, Vekerdi Béla a Református Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, édesanyja a Szabó Magda műveiből oly jól ismert Dóczi Református Leánynevelő intézet igazgatója volt. A két nagyszerű pedagógussal méltatlanul bántak el, a református egyház is meg a magyar sorsváltások buzgólkodói is.

Együtt. Sokatmondó és találó a címe annak a füzetnek, amelyben tudósok és szerkesztők hajtanak fejet ez előtt a rendkívüli és szabad intellektus előtt. Érdemes a tisztelgőkről is szólni megérdemlik. Az immár 135 éves Természet Világa (a világhíres Nature brit folyóirattal közel egyszerre létrehozott Természettudományi Közlöny utóda) ad ki évente két-három ilyen különszámot. A világűrkutatástól a matematikán át az orvostudományig, a Bolyai-megemlékezésig, az informatikáig ívelő kiadványok megjelentetésében egyébként nem a koncepció kialakítása, a szerzők kiválasztása, a szerkesztők munkája az igazi bravúr, hanem a szűköske pénz összeszedése.

Csendes géniusz

Nem kevésbé küldetéses szerepet játszik a Vekerdi-művek kiadásában egy kis kiadó, a Typotex. Szolgálatukat nem kíséri jólét. De éppen az ünnepelttől tudhatjuk: a kultúra hazai támogatásának sorsa mifelénk mindig így alakult, hiszen 1473-ban Hess András nyomdája is elsorvad Budán; az egyébként közismerten fényűző Mátyás király nem patronálja, miközben a sokkal kisebb vagyonú-hatalmú német választófejedelmek egyre-másra csalják magukhoz a jó nyomdászokat.
Vekerdiben, a fiatalok Laci bácsijában a csendesség, a szerénység mögött minden bizonnyal sok keserűség is meghúzódik. "Ha újra születhetnék, nem születnék újra”- mondja fájdalmasan, bár hozzáteszi: „De ha már az ember él, akkor szeretni kell az életet.”

Vekerdi László irodalomtörténész, Debrecen, 1924. Szűkszavú életrajza szerint Debrecenben, majd Budapesten kutatóintézetben dolgozik, aztán az MTA könyvtárának főmunkatársa. Főbb kitüntetései: Szent-Györgyi Albert-díj (1992), József Attila-díj (1992), Soros-életműdíj (1993), Pro Literatura Díj (2000), Széchenyi-díj (2001).

Fontosabb művei:

Kalandozás a tudományok történetében (1969),

Németh László alkotásai és vallomásai tükrében ((1970),

Befejezetlen jelen ((1971),

Így élt Newton ((1977),

Vígh Tamás (1983), Tudás és tudomány ((1995),

"A tudománynak háza vagyon" (1996),

A véges végtelen (Herczeg Jánossal, 1996),

A sorskérdések árnyékában (1997),

Így élt Galilei (1998),

A közértelmesség kapillárisai (2001).