
Oldalszám: 172 oldal
Formátum: B/5 kötve
ISBN: 978-963-9664-72-2
Témakör: Műszaki tudomány
Eredeti ár: 3800 Ft
Webshop ár: 2850 Ft
KOSÁRBA
A repülés egyre biztonságosabbá válik
Biztonsági szempontból a 2007-es év volt az eddigi legjobb a
repülés történetében - hangzott el a Légi
balesetek pilótaszemmel című könyv második részének bemutatóján. A szerző,
Háy György, a Malév Boeing- 737-es kapitánya szerint a kedvező tendencia oka a
biztonsági rendszerek fejlődése.
Ma már külön komputerek figyelnek a földfelszín vagy
éppenséggel a többi repülő közelségére, és az egyes alrendszereket is külön
felügyelő rendszer figyeli. Statisztikai adatok szerint az 1960-as években még
21 baleset jutott egymillió felszállásra, míg 2004-ben már csak 1,4. A kapitány
a balesetek bekövetkeztéseinek esélyeit az úgynevezett svájcisajt-effektussal
érzékeltette, e szerint minden egyes védelmi rendszer egy-egy szelet sajtnak
felel meg. Egy baleset bekövetkezésének esélye akkora, mint az, hogy a
véletlenszerűen tányérra dobált sajtokon lévő lyukakon keresztül a tányér alja
látszódjon.
Alapesetben a pilóták egymást ellenőrzik szigorú eljárások alapján, és ha ez még kevés, a védelmi rendszerek is jelezhetnek, illetve a repüléseket a légi irányítók is folyamatosan figyelemmel kísérik.
A kapitány előadása során a futómű kibocsátásával érzékeltette ezt: leszállás előtt a pilóták először szóban rögzítik a futómű kibocsátásának tényét, aztán az ellenőrző lista felolvasásakor még egyszer ellenőrzik, a föld közeledésekor egy úgynevezett "futóduda" jelez, ha valamiért elmaradt a futómű kibocsátása, és végső esetben az irányítótoronyból akár szemmel is ellenőrizhetik a biztonságos földet érést.
Kapcsolódó recenziók
- Háy György: Légibalesetek pilótaszemmel I. és II. (Osman Péter, Matisz, 2008-5-8)
- Kész katasztrófa! (Bóc István, Élet és Tudomány, 2008. március 7.)
- A repülés egyre biztonságosabbá válik (A. Sz., NOL , 2008. február 26.)