Tudjuk, a fizika a laikusok óriási, képletektől, számoktól rettegő, sőt irtózó többsége számára maga a sátáni stúdium, mellyel ki lehet őket kergetni a világból. Akadnak, akiknél – az iskolai-pedagógiai kudarcok nyomán – csak rém­álmok formájában kerül elő újra a rezgőkör ellenállása vagy az ideális fekete test sugárzása. Igen ám, de ezzel szemben áll az a különös je­lenség, hogy a modern fizika számos elmélete, megállapítása és gyakorlatilag hasznosuló eredménye igenis közérdeklő­désre tart számot. Naponta minimum tízezrek, ha nem milliók próbálják hol türelme­sen, hol kétségbeesetten meg­érteni, miről is mesél nekünk a relativitáselmélet, a kvan­tumfizika, mik azok a bozonok, kvarkok; avagy hogy működik egy fekete lyuk. Ők volnának a cél­közönség – azok, akik érdeklődés­sel vesznek kezükbe egy kötetet, melyben többek között az energia-megmaradás elvének érvényesülé­séről, a valószínűség értelmezésé­ről vagy éppen az éterelmélet továbbéléséről esik szó. Korunk transzcendens magyarázatokból kifogyott, modern emberének szüksége van természettudomá­nyos sorvezetőre, valamiféle koz­mológiai tudásra – másfelől arra is, hogy legalább nagy vonalakban tisztában legyen azzal, hogyan is működik  a mindennapi életünket megkönnyítő, másrészt persze ad­diktívvá váló sok-sok kütyü, s hogy legalább számolni tudjunk a lé­tünkkel kapcsolatos legfontosabb kockázatokkal és esélyekkel.

Pontosan ezért van szükség olyan könyvekre, mint Hraskó Péter esszégyűjteménye, mely a tudomány-népszerűsítés legjobb ha­gyományait folytatva, egyszerre érvelőn és vitatkozva próbálja meg­világítani azokat a dilemmákat, melyek egyrészt egy szakmájából kibeszélő fizikus előtt állnak, más­részt amelyekkel egy laikus olvasó találkozik, amikor a modern fizika korpuszát próbálja megérteni, vagy éppen beleütközik a tudományt kívülről ért kritikákba. Elő­zetesen annyit mondanánk el: bár sokak számára már a műfaj (fizi­kai tárgyú esszé) is furcsának tűnhet, de a tárgyválasztást, a problé­maérzékenységet, a megközelítést és kifejtést jellemző majdhogy­nem lefegyverző elegancia tökéle­tesen érthetővé teszi a műfaji be­sorolást. S ha valaki oktalanul aggódna, hát megnyugtatnánk: ha­bár egy fizikai természetű, bár­mennyire is esszéisztikus írásban sem nélkülözhetők a képletek, ám ezek szerves jelenléte aligha okoz fájdalmat az olvasónak – legfel­jebb arra ösztönöz, hogy egy kicsit felfrissítsük legalább a gimná­ziumi matek- és fizikatananyagot. S néha maga a képlet is központi jelentőségű: egyik írásában pontosan azt vizsgálja a szerző, hogy milyen széles körben tekinthető érvényesnek a felületesen csupán E=mc² formában leírt einsteini tömeg-energia ekvivalencia. S mily meglepő, pont az derül ki az írásból, hogy az alapta­lan leegyszerűsítés lesz meg­annyi félreértés forrása – miközben Einstein zseniális meglátása eredetileg pusztán a belső (avagy nyugalmi) energia megváltozását kap­csolta össze a tömeg megváltozásával (a képlet értelmezé­se azonban nem változtat a tényen: ez az összefüggés ma­ga is mintegy zárójelbe teszi a tömegmegmaradás elavult törvényét).

Miközben az írások reflek­tálnak és egyben megoldást kínálnak olyan tudományos, fizikai természetű problémák­ra, melyek bejárták a népszerű s nem is mindig tudományos igényű sajtót (hogy csak a mágneses pólusváltást említsük), néha igen erős polemikus éllel szólnak a leegyszerűsítő, félre­vezető vagy áltudományos megkö­zelítésekről. Hraskó egymás után igyekszik szembesíteni az olvasót a hidegfúzió, illetve az alternatív energetika körüli misztifikációkkal vagy éppen a Nagy Hadronütköz­tetőt övező féltudományos legendákkal. Emellett kedvtelve szedi darabokra az intelligens tervezett­ség legfontosabb érvét, az ún. erős antropikus elvet, vagy éppen a modern természettudományt látszólag, balról előző parafiziku­sok kedvtelve hangoztatott, "eredeti" meglátásait. A Hraskóhoz hasonlóan nagy tudású, jól tapint­ható pedagógiai vénával bíró szerzők rendelkeznek azzal a képes­séggel, hogy írásaik mintegy ma­gukkal rántsák az olvasót, aki azon veszi észre magát, hogy vadul utá­naolvas egy-egy részterületnek. Ennél pedig kívánni sem lehetne többet egy voltaképpen visszafogott terjedelmű kötettől.