"Először: ő a legkatalánabb katalán. Másodszor: a legzseniálisabb építész, valamennyi lehetséges megoldás kitalálója, kimeríthetetlen teremtő, mindig eredeti, ősi és logikus, persze a saját világában. Harmadszor: ő az az építész, aki mindenkinél "vallásosabb" és "hívőbb" házakat és székesegyházakat épített - a hitet még alkotásainak szerkezetéről is le lehet olvasni." Gabriele Fahr-Becker idézi a Barcelonában tanult uruguayi művész és művészetelméleti tudós Joaquim Torres Garcia szavait Gaudíról, a Vince Kiadó nagy stílusok sorozatában megjelent átfogó művében, a Szecesszió c. kötetében (Vince Kiadó/Könemann, 2004).

A Typotex írja e kötet ajánlójában: "Gaudí fő műve, Spanyolország leglátogatottabb turisztikai látványossága a ma már bazilikává szentelt Sagrada Família, befejezetlen építészeti csoda. "Az ügyfelemnek nem sietős" - viccelődött Gaudí, és valóban, az optimista tervek szerint halálának centenáriumára, 2026-ra elkészül a Szent Család engesztelő temploma, Európa legnagyobb bazilikája. Gaudí életének utolsó évtizedeiben minden kreatív energiáját ennek a munkának szentelte."

Puig i Tàrrech, maga is katalán, - írja itt a bevezetőjében: "A Sagrada Familiában a köveknek ereje van, és mint Montserrat esetében is elmondható, lehetetlen kitalálni, hol végződik a turizmus és hol kezdődik a zarándoklat. Gaudí azt jósolta, hogy a világ minden sarkából jönnek majd emberek, hogy megnézzék az általa épített bazilikát, és igaza lett. Tisztában volt azzal, hogy egyedülálló dolgot alkotott, méghozzá nem a különlegessége vagy az "eredetisége", hanem a mélysége miatt. (...) Lehetséges, hogy az odalátogató semmit sem ért az európai keresztény kultúrából, amelyből a Sagrada Familia építkezik, mégis megtapasztalja azt az erőt és értelmet, amelyet a bazilika sugároz látogatói lelke felé". Szavai tökéletesen jellemzik mind Gaudí e főművét, mind a spirituális megközelítést, amellyel azt a szerző elemzi. Utóbbinak Puig i Tààrrechmegkérdőjelezhetetlen szaktekintélye, hiszen a 60 éves szerző Katalónia Teológiai Fakultásán az Új Testamentum professzora.

Tudjuk, amióta az ember képes látványos épületeket emelni, azok tömegkommunikációs célokat is szolgálnak. Első alkotásaival máris megkezdődött a szakrális építészet, amely egyaránt szolgált vallási és társadalompolitikai célokat, s ezeknek az építményeknek köszönhetjük kulturális örökségünk jelentős hányadát. A különböző korok urai/nagyjai építészeti alkotásokkal igyekeztek megjeleníteni és hirdetni az erejüket, kifejezni fennhatóságukat, vagy éppen azon hatalmak nagyságát, amelyek helytartóiként uralkodtak, és biztosítani helyüket az örökkévalóságban. A katedrális mai is a kőbe öltöztetett tömegkommunikáció, kőben megtestesített misztérium - akár hitnek emelik, akár, az újabb korban, a pénznek. Gaudíról minden bizonnyal elmondható, hogy ő az utolsó nagy "hagyományos" katedrálisépítő, s a maga korában a technológia egyik legnagyobb mestere.

Puig i Tàrrech könyve méltó módon, elmélyült alapossággal és részletességgel mutatja be az európai építészet eme egyik legkülönlegesebb csodáját, s végig vezet annak mind építészeti jellemzőin, mind spirituális mondanivalóján. Tökéletesen találó fejezetcíme: "Az isteni kinyilatkozás ihlette építészet" az egész kötet tárgyát jól jellemzi. Amint írja, Gaudí "építészeti formába öntötte Isten teremtésének munkáját". Könyve természetesen azoknak adja a legtöbbet, akik e templom egészének és rendkívül gazdagon sorakozó részleteinek a szakrális jelentését is meg akarják ismerni, de kiváló segítséget kínál azoknak is, akiket csupán az építészeti remekmű érdekel.