Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Marsó Paula
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 362 oldal
Formátum: e-könyv, B/5
ISBN: 978-963-4930-14-3
Témakör: Filozófia, Nyelvtudomány, Irodalomtudomány

Csak e-könyvként Elfogyott

Grammatológia

A teljes Derrida

http://art7.hu
2017-1-18

Ha van a filoszszakmában forradalom, akkor Derrida Grammatológiája az volt: felszabadulást hozott a logocentrizmus (a hangzó szó abszolutizálása) ellen.

Mármint, hogy egészében jelent meg a Grammatológia című műve, szégyellem bevallani, hogy újdonságára némileg későn kapcsoltam. Kis forradalom volt, mikor a rendszerváltás másnapján (1991-ben) a legfontosabb fejezetek betörtek Magyarhonba. (Az emigrációban dolgozó Magyar Műhely, és egy szombathelyi kiadó jóvoltából. A MM alapítók egyike, Nagy Pál barátom azonnal elküldte: volt lepetés… Utólag is nagy kalaplengetés!) Ez a kiadás persze töredék volt, de így is felbolydította a filoszszakmát. Derrida ugyanis azzal a tézissel borította fel a nyugati filozófiát (és nyelvelméletet), hogy nekiment a logocentrista világképnek. Magyarra fordítva: nem a szó az elsődleges (aminek az írás csak a burka, másodlagos képviselője), hanem igenis a betű, az írott „beszéd”. Ami azért volt fontos a későbbiek számára, mert ez alapozta meg például az esztétikában (irodalomelméletben) a szöveg többértelműségének felfogását. Hogy ti. sokféleképp lehet interpretálni egy regényt. (Hermeneutika: szélsőséges változatban Stanley Fish – Is There a Text in This Class? 1982-es elemzésében: el lehet szakadni egy-egy mű „autentikus”, egy kulcsra járó értelmezésétől – az olvasó társalkotóként működik és a kanonizált „értelemtől” eltérő variánsokkal is élhet, sőt csak így élnek a művek századokon át variálódva.)

Derrida a Grammatológiában (1967) felszámolta ezt a hierarchiát – szó és írott betű egyenrangúak. Hiába hirdették – filozófiában és teológiában – hogy „kezdetben volt a szó” – vagyis hogy a hangzó beszéd a „felsőbbrendű” jelentéshordozó, meg hogy a betű-írás csak másodlagos megjelenési forma: Derrida újítása, hogy nincs hierarchia, a betű-szöveg nemcsak egyenrangú a hangzó szavakkal, de a leírt szavak-mondatok-szövegek többértelműségével biztosítja a kultúra pluralizmusát. Na meg a nagy műveket újra meg újra átértelmező utókor munkáját ismerte el: csak a sokféle „értelem” létezik.

Ha van a filoszszakmában forradalom, akkor Derrida Grammatológiája az volt: felszabadulást hozott a logocentrizmus (a hangzó szó abszolutizálása) ellen, és ezzel nemcsak az irodalom „kezelésnek” adott új eszközöket, de a filozófiában is felszámolta a logocentrizmussal járó etnocentrizmust is. Azaz a nyugati filozófia (és kultúra) felsőbbrendűségét a többi – teszem azt a kínai, – kultúrákkal szemben. Ablakot nyitott az interpretációk és kultúrák sokfélesége számára. Ami – bárhogy is halványult e könyv jelentősége – éppen napjainkban lett égető kultúraelmélelti probléma. E könyve akkurátus (kíméletlen) kritikával megy végig a kor meghatározó nagyságain: Lévi-Strausson, Saussure-ön, Husserlen. Tán csak Heideggert kíméli – bár ferde szemmel tekint nyelvelméletére. Na ja, könyve felfogható a logocentrizmus ellen írott pamfletnek is.

Mondom, akkor (’91-ben) csak a mű töredékén – a mű két elméletileg fontos fejezetén  – élvezkedtünk, most, Marsó Paula értő fordításában, a teljes gondolatrendszer áll kezünkre. A fordító teljesítményét azért ünneplem, mert Derrida nem könnyű szerző: ezoterikus szövegeinek egy részét – például a La carte postale de Socrate à Freud et au-delà című (1980-as) könyvét – be kell vallanom: én se nagyon értem. A fordítónak a Grammatológia fordításhoz új magyar „szótárt” kellett teremtenie. By the way, ez azt is jelenti, hogy Derrida lett a modernitás nagy misztikusa. (2004-ben távozott közülünk.)

Forradalmat említettem – felrázta hatvanas-hetvenes évek szellemi életét, a poszt-strukturalizmus kritikájával segített lendületet adni a posztmodern világkép kidolgozásához. Nos, ez a forradalom lecsendesült, mára  – mondhatnám – el is halt. Derrida – hazai látogatásakor – arról panaszkodott, hogy a francia tudományos elit nem fogadja be. Jellemző, hogy ez a könyv hazájában eredetileg doktori disszertációként íródott, ami nem ment át a „szigorú” egyetemi szűrökön. Így aztán igazi szellemi hazára Amerikában talált. (Jellemző, hogy e könyv Of Grammatology címen angol fordításban lett a nemzetközi filozófia közkincse (amcsi kiadása 1976-ban jelent meg). Amerikában meg számos iskolára szakadva hatott tovább. Aztán – Amerikában gyorsan változnak a divatok – ott is halványult a mítosza. A Grammatológia alaptézise közhely lett, az erre épülő derridai elmélet, a „dekonstrukció” számtalan félreértésben élt tovább egy darabig. Majd az is elhalványult.

Most örvendezhetünk, hogy a mű eredeti frissességét, és mozaikokból álló tanulmányok összegereblyézését kapjuk kézbe, ami például terjedelmes Rousseau-elemzést (Emlie, vagy a nevelésről olvasatában) újra és másképp értelmezéséről, az esszéírásról írott fejtegetéseivel tán még ma is meglepi az olvasót.

Alapkönyv – Derrida életművén belül is, de a filozófián és hermeneutikán belül is elméleti pillér.

Almási Miklós

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK