Olvasók Boltja
1136 Budapest, Pannónia utca 35-37.
H – P: 10 – 18 óráig
Typotex Könyvesbolt
1024 Budapest, Fillér utca 9-11. "A" lépcsőház, 54-es kapucsengő
H – Cs: 9 – 16 óráig
Péntekenként üzletünk zárva tart.
ELTE Pult
Cím: Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A., földszint
Hétfőn, szerdán és csütörtökön: 10 – 16 óráig
Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
„Miért van az, hogy ti, fehérek, oly sok árut termeltek és hoztok ide, míg
nekünk, feketéknek olyan kevés saját árunk van?"- teszi fel a kérdést Yali, egy
új-guineai politikus a könyv szerzőjének séta közben, a trópusi sziget
tengerpartján. Két évszázada, amikor az európai telepesek partra szálltak itt,
kőkorszaki viszonyokat találtak, olyasféléket, melyek az öreg Európából már
évezredekkel korábban kiszorultak. A gyarmatosítók hajóiból előkerülő
acélfejsze, gyufa, gyógyszer és esernyő értékét a helybeliek is azonnal
fölismerték. A világ népeinek életmódja között óriási különbségek és
egyenlőtlenségek voltak akkor is és vannak ma is. E különbségek egyik sajátos
következménye, hogy az európai népek fedezték fel és hódították meg a
kontinenseket. Az amerikai és ausztráliai őslakók, a trópusi Afrika négerei nem
urai saját földjüknek, megtizedelték, leigázták vagy kiirtották őket. De
miért az europid ember került hatalomra? Miért nem az indiánok fedezték fel
Eurázsiát?
Diamond 13 000 évet átívelő, egész bolygónkat behálózó kalandos útra hívja
olvasóját, azzal az ígérettel, hogy az emberiség történetének új, eddig
ismeretlen lapjait, összefüggéseit tárja fel. Az emberi civilizáció
világméretű különbségeinek okát keresi őszinte elszánással, annak
reményében, hogy bizonyítani tudja, hogy a történelem során leigázott népek
sorsukat, szegénységüket és kiszolgáltatott helyzetüket nem biológiai,
genetikai fogyatékosságuknak köszönhetik. Diamond egymástól távol eső
tudományágak új eredményeit hívja segítségül, úgymint régészet, nyelvészet,
botanika, zoológia, genetika, evolúcióbiológia, járványtan, természetföldrajz,
kulturális antropológia, tudomány- és technikatörténet. Nagy jártassággal mozog
a tudományterületeken belül, és akrobataként szökell a közöttük húzódó
határmezsgyék vidékén is. Egy sor új tudományos felfedezést ismerhetünk meg,
remekbe szabott történetekbe ágyazva. A régebbről ismert adatok is hűségesen
felsorakoznak, de olyan új rendbe, új összefüggések láncszemeként, hogy a végén
föltesszük a kérdést: Miért nem gondoltunk erre korábban?
A könyv teóriájának egyik tartópillére a földrajzi determinizmus,
mely a francia felvilágosodás gondolkodóitól származik. Montesquieu a
törvények szelleméről írott munkájában fogalmazta meg elsőként, hogy egy ország
éghajlata az emberek életmódján, gazdálkodásán keresztül a törvénykezést és a
jogrendet is befolyásolja. Ratzel, a 19. század német geográfusa
dolgozta ki az emberföldrajz alapvető vizsgálati szempontjait, miszerint
kutatni kell mindazokat a természeti környezetből származó hatásokat, melyek az
emberi, a társadalmi jelenségek felé irányulnak. Ratzel szerint fajunk
elterjedését az ember saját természete és a körülöttünk lévő világ
adottságainak kölcsönhatása szabta meg. Diamond könyve ezekre a
kölcsönhatásokra kíváncsi. A szerző biogeográfusként kezdte kutatni a madarak
evolúcióját, 33 évet töltött a trópusokon olyan népek között, akik a legutóbbi
időkig kőszerszámokat használtak. Polinézia nagyszerű példát kínált arra, hogy
a változatos adottságú szigetek lakói milyen leleményesen gazdálkodtak, hogyan
szervezték meg közösségeik életét, és hogyan teremtett minden sziget sajátos,
egyedi, a többitől eltérő kultúrát. Lyell aktualizmuselvét - miszerint
„a jelen kulcs a múlthoz" - kölcsönvéve Diamond azt vallja, a kontinensek eltérő
földrajzi adottságai különböző pályákon indították el az emberi társadalmakat,
oly módon, hogy egyes területek népei „időelőnyre" tettek szert a versenyben a
többiekkel szemben.
Az emberi civilizáció hajnalán tanulták meg a Föld népei, miként lehet a
természet kínálta javakból megfigyeléssel, kitartó próbálkozással jól termő
növényekhez jutni, a nehéz munkákat segítő erős vagy éppen hűséges állatokat
háziassá szelídíteni. Vavilov orosz biológus „géncentrumelmélete" óta
tudjuk (1926), hogy a termesztett növények őshazája az a terület, ahol az
illető növényfaj és rokonai a legkisebb területen belül a legnagyobb fajgazdagságban
élnek. A búza, árpa, rozs, zab, lencse, lucerna őshazáját a kivételesen kedvező
adottságú Elő-Ázsiában találták meg a kutatók. Innen, a termékeny félhold
vidékéről terjedtek el a szélrózsa minden irányába a nemesített növények és
állatok (kutya, juh, kecske, tehén). Velük együtt azok a technikai találmányok
(pl. kerék) is, melyek segítették a jól szervezett, az élelmiszer-termelésre
berendezkedett társadalmak előre jutását, így annak a kiváltságos
rétegnek a kialakulását is, amely az írás tudományát őrizte.
Itt a könyv váratlan fordulattal irányt vált és a járványok
evolúciójának izgalmas kérdését kezdi boncolgatni. Teszi ezt azért,
mert Diamond elmélete szerint a földműves kultúrák ereje, terjedése immunológiai
okokkal (is) magyarázható. A földműves népek általában letelepedve éltek,
az öntözés, a zsúfolt városok kitűnő tenyészhelyei voltak a
mikroorganizmusoknak, férgeknek, rágcsálóknak. (Európában a városlakók
járványainak áldozatait a 20. század elejéig a vidékről beköltöző egészséges
parasztok pótolták.) De honnan származtak a betegségek okozói? Genetikai
vizsgálatok igazolják, hogy a legtöbb járványos betegség kórokozóját a magunk
mellé szelídített állatoktól kaptuk (pl. a himlőt, a kanyarót, a tbc-t a
szarvasmarhától). A halálos mikroorganizmusok történeti jelentőségét szomorúan
példázza az Újvilág „felfedezése". Jóval több indián halt meg az európaiak
kórokozóitól, mint lőfegyvereitől. (Morálisan ez a tény aligha menti az
európaiak szégyenletes cselekedetét.) Cortes győzelmét egy 1520-ban Kubából
Mexikóba szökött himlővel fertőzött rabszolgának köszönhette. A járványban az
aztékok fele a császárral együtt meghalt, a túlélőket demoralizálta a rejtélyes
betegség, amely a spanyoloknak nem ártott. Száz év alatt Mexikó lakossága 20
millióról 1,6 millióra csökkent. Hispaniola őslakói még rosszabbul jártak. A
spanyolok partraszállása után 40 évvel mind a 8 millióan elpusztultak. Az
európai hódítók sikerének egyik titka az volt, hogy Földünkön a legnagyobb
összefüggő füves terület Eurázsiában van, és itt nemesítették ki a legtöbb nagy
testű növényevő haszonállatot, s ezek kelet-nyugati irányban a mérsékelt
éghajlati öv kedvező domborzati adottságai révén sok nép körében gyorsan
elterjedhettek. Az újkori hódításoknak tehát nemcsak az írás, a fegyverek, a központosított
politikai akarat, de vállvetve a mikroorganizmusok is szolgálói voltak.
Ahogy egyetlen élőlény evolúciós múltja sem érthető meg a többi, vele
kölcsönhatásban lévő faj, illetve életközösség története nélkül, úgy az emberé
sem. E könyv szépen példázza, hogy még a kulturális evolúció szálai sem
fejthetők fel az evolúcióbiológia ezen új felismerése nélkül.
Az izgalmas vonalvezetésű kezdés után a könyv második része körbekeringve
jár, eredeti gondolatok helyett a szerző újra és újra elismétli, igazolja
teóriáját. Meggyőző ereje ugyan nem csorbul, mégis az olvasó magvasabb
gondolatokat vár egy ilyen vaskos könyvtől. No és irodalomjegyzéket! Sajnos
hiába.
Kár, hogy a szerző ennyire alábecsüli az olvasó földrajzi ismereteit. A
könyv térképszerű vázlatai (méretarány sehol!) ötödikesek földrajzdolgozatára
hasonlítanak, a kicsik jelölik be így a vaktérképen, hogy hol található
Amerika, Írország, Etiópia vagy Egyiptom. A könyvnek javára vált volna, ha
alkalmazkodik a hazai olvasók (még meglevő) földrajzi tájékozottságához. Jól
szerkesztett, tényekben gazdag térképeket szívesen böngészne a sok betűn
megfáradt olvasó. Némi kárpótlást jelent, hogy az utolsó oldalakról a könyv
főhősei tekintenek ránk, megrendítően szép, szomorú fekete-fehér fényképekről.
Ajánlom a könyvet azoknak a történelem, művészettörténet, biológia és
földrajz szakos kollégáknak a figyelmébe, akik szívesen és bátran vernek hidat
a tantárgyak között húzódó szakadékok fölé. Izgalmas történetek tárháza e
könyv, tessék ízlés szerint válogatni, csemegézni. De van itt még valami! A
könyv legnagyszerűbb értéke abban rejlik, hogy mutat egy követhető utat, egy
lehetséges módszert egyik legnagyobb bajunk orvoslásához. A könyv
szellemiségéhez hűen, erősíti szellemi immunrendszerünket. Diamond nem
okoskodik, nem vitatkozik, nem állítja olvasóját érvek és ellenérvek tüzébe,
hanem szelíden és határozottan vezet bennünket. Tudományos hipotézisekkel,
tényekkel és személyes élményeivel mutatja be emberségünk egyik legféltettebb
kincsét. Aligha jelent meg mostanában jobb könyv a ma is fenyegető „fajgyűlölet
ellen". Az unalomig ismételt, üres szófordulatokat (pl. a másság tisztelete) a
kamaszok ösztönösen utasítják el maguktól, ugyanakkor könnyen hisznek az
érzelmekre és indulatokra ható demagóg szólamoknak. Okosan gondolkodva és
gondolkodtatva a közös alapokról indulva érdemes ezt a göröngyös, csapdákkal
kiépített utat végigjárni. A távoli kontinensek civilizációjának története azt
mutatja, hogy minden ember egy tér- és időhatárokat átfogó emberi közösség
tagja, a sokféle emberi kultúra, mely a történelemben létrejött, sokféle módon,
de mind újjáteremtette és formálta a világot a maga képére és a maga hasznára,
miközben ő maga is változott. A kultúrák a műveltség hordozói, tehát változók,
mert sem a világ, sem benne az ember nincs készen. Minden ember saját élete
formálása közben is megtapasztalja ezt a mélyből fakadó erőfeszítést. Erről az
igyekezetről, erről az emberi tettről szólt régen és szól ma is az iskola.
Ahhoz, hogy ezt a régi hivatását korunkban be tudja tölteni, előbb a munkához,
az erőfeszítéshez kell kedvet ébresztenie diákjaiban. Izgalmas és
elgondolkodtató történeteivel ebben az erőfeszítésünkben segíthet ez a könyv.