Valószínűleg sokan ismerik a viccet a nyúlról, aki elindul a medvéhez kölcsönkérni a fűnyíróját, de valamiért útközben felhergeli magát, és odaérve egyből haragosan elküldi a medvét melegebb éghajlatra. Bár a nyuszika egyre fokozódó indulatait átérezzük, de alapját nem ismerjük, nem értjük.

Így éreztem magam Peter Sloterdijk nagysikerű német filozófus, tv-s műsorvezető (Im Glashaus: Das Philosophische Quartett) Harag és idő című, a Typotex kiadó gondozásában és Felkai Gábor fordításában megjelent, művének elolvasása után is. Előbb azonban fejtsük fel a mű szálait, és csak utána beszéljünk az ellenvetésekről.

Sloterdijk amellett érvel, hogy a nyugati kultúra mozgatórugója, fejlődésének oka és fűtőeleme aharag, a thümosz volt. Érvelése, gondolatmenete céltudatos, magával ragadó, meggyőző. Nagy alapossággal végigvezet minket a harag történetének alakulásán. Ahogy írja, az Iliász - és ezáltal az európai történelem - a "harag" szóval kezdődik. Ez pedig olyan nyomot hagy a későbbiekben, mint azóta semmi más.

Ez a kor még boldog igenléssel fordult a háborúkhoz, melyek során új dolgok születnek, dicsőítésre méltó tetteket hajtanak végre. A thümosz járja át az embereket és e mentén hoznak meg döntéseket, azonban ekkor ez még egy teljes egészében személyes érzület volt, amelyet csak később civilizálnak.

Ezt követően megismerhetjük, hogy milyen szerepet játszott a harag a zsidó-keresztény hagyományban. Sloterdijk bemutatja, hogy a haragvó Isten és az Ő mérhetetlen bosszúja miként formálódott, és vele együtt a világ is. A haraggazdaságtan, azaz a mozgalmak és ideológiák haragonalapuló értelmezése, ismereteiben elmerülve megismerjük a harag képzését, fokozását, gyűjtését, konzerválását, gyakorlását és kitöréseit. Végigkövetjük a harag útját a zsoltárok (142. o.) és próféták (152. o.) segítségével embertől Istenhez, majd vissza az emberhez.

A szemünk előtt születik meg, elkerülhetetlenül, az apokalipszis (157. o.) és a purgatórium (178. o.), majd szerez ismét többséget jelentő részvénypakettet az emberi nem a harag bankjában. (“Ezzel a kifejezéssel jellemezzük a helyi jellegű haragképességek és a szétaprózott gyűlölettervek megszüntetve-megőrzését egy átfogó instancia keretében, melynek feladata – mint bármelyik más autentikus bank esetében – abban ragadható meg, hogy a betétek számára gyűjtőhelyül és értékesítési ügynökségül szolgál.” (109. o.)) Ezzel a XX. század elejére a haraggazdaság új irányítója a kommunizmus lesz. Azzal az ígérettel, hogy végre enyhíti a vesztesek azon kiábrándultságát, melyet a “szerencsés boldogság demokratizálása” (192. o.) iránti kielégítetlen vágyakozás okoz.

Az elégedetlenséget kihasználva a militánsok, akik igyekeznek “a világot megváltoztató harag gyújtópontjaként alakítani létezésüket” (199. o.), megidézik a népet. Ez minden haraggazdaságra jellemző, azt jelenti, hogy megkezdik a haraggal és a thümosszal való tudatos gazdálkodást. Az addigi gyűjtögetésből egyszerre válik intenzív és extenzív ipari méretű mezőgazdaság. A proletariátus thümotizálása érdekében a munkásokat osztálytudattal ruházzák fel, ezzel készítve elő egy átfogó hadjáratot. (220. o.) Permanens forradalom születik, mely gondoskodik saját mozgásának bővített folytatásáról. (233. o.)

Persze Sloterdijkkel együtt tudjuk, hogy itt sem az egyenlőség győzedelmeskedett, hanem az „alfaállatok”, akik saját kezükben összpontosították a hatalmat. (251. o.) A Párt elnyomta az ellenzéket, így az emberek nem fordulhattak másik intézményhez értékes haragkötvényeikkel. (270. o.)

A folyamat fokozódásának illusztrálására Mao Ce-tung példája tárul elénk (285. o.), aki hatalma megőrzése érdekében tökéletesítette a különböző csoportok osztálytudattal való felvértezését, hogycsoportőrülettel (286. o.) pótolja a forradalmi energiák igényét. Mivel az osztálytudattal rendelkezők között tökéletesen működik a barát-ellenség egyszerű logikája, ezzel pedig eldönthette, “hogy ki, kit és milyen ürüggyel jogosult eltörölni a Föld színéről.” (280. o.)

De időközben ránk köszönt a „történelem vége”, utal Fukuyamára Sloterdijk, mely korszakból már hiányoznak a haraggyűjtő helyek, a szélsőségek kora – legalábbis látszólag – véget ért. A közép nyilvánította önmagát a történelem főszereplőjévé (311-312. o.), de közben képtelen érthetővé tenni indítékait. Mégis a radikalizmus romantikája okozta tanulás hiánya miatt napjainkban a nyugat demokráciái egy neo-autoritárius fordulaton mennek át. (320-321. o.)

A posztkommunizmusban három dolog cserélődik le: a parancsgazdaságot leváltja a magántulajdonon alapuló gazdaság; a nyelv médiuma helyére a pénz médiuma áll; ill. pszichopolitikai szinten az irigység váltja fel a haragot és a büszkeséget. (322. o.) Azaz a thümosz világát egyerotizált világrend váltja le.

Mivel a kapitalizmus arra törekszik, hogy a kultúra egészét uralja, ezért ma nincsenek olyan politikai mozgások, melyek világbankként funkcionálhatnának a thümotikus rezdülések számára, létrehozva egy a fennálló világrendet pusztítással fenyegető apokaliptikus víziót. (345. o.)

Itt elérünk a jelenünkbe, a műnek pedig a végéhez, ahol Sloterdijk azon elmélkedik, hogy lehet-e az iszlám a következő haraggyűjtemény a kommunizmus és a kereszténység után, ami megteremti a másként gondolkodás világbankját? Azaz képes-e arra az iszlám is, hogy ahelyett, hogy az egyének egy hirtelen és egyszeri csapással kioltsák haragjukat, azt inkább az iszlám ideológia mentén gyűlöletként konzerválják, mely kimeríthetetlen készletként alapozhatja meg a jövőbeni cselekedeteket és bosszúhadjáratokat, melynek célját már nem az egyén, hanem a vezető militáns(pártvezér, pap, imám, stb.) határoz meg?

Kérdése megválaszolásához megvizsgálja, hogy a „politikailag fűtött iszlám” rendelkezik-e azzal a három tulajdonsággal, amelyek birtokában a kommunizmus utódjaként léphet elő. Melyek lennének ezek a tulajdonságok?

Először, átfogó küldetéstudattal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy gyorsan növekvő mozgalommá alakulhasson (374. o.). Másodszor, olyan egyszerű világképet ad, amely a harcra és a barát-ellenség közti különbségekre alapul (375. o.). Végül pedig demográfiai dinamikájában kedvező feltételek veszik körül, vagyis az ifjúság, a fiatal férfiak nagy számban jelen vannak, az ő mozgalmuk lehet. (376. o.)

E három tulajdonsággal Sloterdijk szerint rendelkezik, valamint az iszlám szóhasználatában is alkalmas mozgósítási célok elérésére. Mégis úgy véli, hogy nem lehet utód, melyet a következő érvekkel kíván alátámasztani:

A politikailag fűtött iszlám, miként azt Sloterdijk állítja, nem azért egyesíti a proletariátus alatti nincstelenek kétségbeesett tömegét, hogy az államhatalmat megragadva enyhítse nyomorukat,  ezért ellenségképük sem határozható meg szociológiai eszközökkel. (380. o.)

A harmadik érve szerint, ideológiájuk nem tud szembeszállni a jelen gazdasági, politikai, műszaki és művészeti tényeivel, ehelyett alaporientációját a múltba fordulás határozza  meg. (381-382. o.) Így az iszlám meghatározó elméi képtelenek arra, hogy másokkal együtt részt vegyenek a kultúraevolúció következő fejezetének megalkotásában. (383. o)

Végezetül Sloterdijk meglátása szerint a globalizációban nem lehet a szenvedés kiegyenlítetlensége okozta haragra építeni, mert ekkora skálán, ilyen mértékben már nem lehet törleszteni azt. (389. o.)

A szálakat tehát felfejtettük, itt az ideje, hogy a fentebb beharangozott ellenvetésekre is rátérjünk. A művel kapcsolatban csak két problémám akadt: az eleje és a vége.

Bár elfogadhatónak tűnik a gondolatmenet, ahogy egyik eseményt fűzi a másik után, de bennem mégis ott motoszkál, hogy miért pont a harag volna ilyen meghatározó a civilizáció vonatkozásában? A haragnak kell, hogy legyen valami oka. Sosem úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött. Sloterdijk azonban a kiindulópontját, hogy a harag és a thümosz jelentené az életadó vizet a kultúránkban és történelmünkben lényegében reflektálatlanul hagyja. Hamar elmerülünk a hogyanokban, de a miértre nem kapunk választ.

Sloterdijk úgy gondolja, hogy “a harag homéroszi felfogásának sajátságos értelme végső soron megközelíthetetlen marad számunkra”. (12. o.) Ebben bizonyára igaza van, mégis saját meglátásom szerint számukra is inkább csak egy jelenség a sok közül nem pedig kiindolópont.

Azonban ha ezt az ellenérzésünket félretesszük és belehelyezkedünk a szerző által ajánlott világképbe, és együtt tudunk haladni gondolatmenetével, következtetései logikusnak, a feltárt összefüggések megalapozottnak tűnhetnek.

Egészen a mű végéig, ahol az iszlámról és lehetséges jövőjéről kezd el beszélni. Itt sajnos azt kell látnunk, hogy ugyanazon premisszákból teljesen más következtetést von le, mint az azt megelőző teljes textusban. És ennek nem lehet az az oka, hogy ekkor még nem volt arab tavasz, szíriai polgárháború, menekülthullám, vagy éppen az ISIS, olyan kegyetlenségek, borzalmak és események sora, melyeket nem jósolhatott volna meg. Nem. A gond az, hogy önmaga elméletével szemben von le következtetéseket.

A politikailag fűtött iszlámmal szemben, mint új haragbankkal szemben, olyan követelmények teljesítését várja el, amelyet sem a kommunizmus, sem a kereszténység nem teljesített, vagy fel sem merültek ezek a kérdések.

Az egyenlőség kritériuma sohasem teljesült; a szociológiai alapú szembeállítás lehetetlenségét nem indokolja meg; elvárja az iszlámtól, hogy béküljön meg a jelen eredményeivel, mikor korábban ezek elpusztítása is legitim eljárás volt. Felrója a múltba fordulást, míg a kereszténységnél nem volt probléma a földi jövő figyelmen kívül hagyása. Elvárja az együttműködést a többi ideológiával. Hát nem gyűlöletről és pusztításról volt eddig szó?

Sloterdijk érvei között szerepelt az is, hogy globális szinten már nem lehet a haragot kiegyenlíteni. Egyrészt az rendben van, hogy a gyakorlatban megvalósíthatatlan, de ettől még az embereket meg lehet vele vezetni, a haragjukat össze lehet gyűjteni továbbra is, eddig emellett érvelt a szerző. Persze egy erotizált világrendben, amelyben jelenleg is élünk, (ha fennmaradna) akkor igaza lenne, ám én úgy látom, hogy az iszlám magát ezt az új világrendet is lerombolná, ha már minden mást is. A "világ proletárjai egyesüljetek" jelmondat is élt és virult. A kommunizmustól nem várta el, hogy az egész világon jelen legyen, akkor az iszlámmal szemben miért teszi?

Mindezek ellenére bátran vegye a kezébe, aki egy új szemléletmódot, elképzelést szeretne megismerni. Miközben érthető nyelvezetével átvezet minket a történelmen fontos kérdéseket vet fel, és ha odafigyelünk rá, még többet generálhat.