Linor Goralik nem úgy ír a Barbie-ról, ahogy ezt elsőre várnánk. Nem cukimuki gyerekbolondítás, nem vicces kritika. A Moszkvában élő írónő elénk tett egy szakmunkát, ami kultúrantropológiai mérföldkőnek tekinthető, s mint ilyen, néhány embert biztosan őrületes izgalommal tölt el.

Érdekel ez valakit?

Lehet, hogy Magyarország fel tud mutatni annyi, egykori barbiezó, ma felnőtt bölcsészt, akikből kijöhet egy tételnyi potenciális vevő. Talán lesz annyi köldöknéző, a múlt csomós pamutszálait visszafejtő, gyerekkori hobbira magyarázatot kereső értelmiségi, hogy Linor Goralik könyve tisztességesen helytálljon.

Mert ami benne van, mókás és tényszerű; legalábbis én, mint bölcsész két agyzsibbasztó fejezet között el-elkuncogtam a párhuzamokon, az alaposan felgöngyölített történelmi szálakon.

Akit valamilyen furcsa dörrenés okán egy felületes wikipedia szócikknél jobban érdekel a Mattel cég játéka, lapozzon bele. Előre szólok, ez nem egy hagyományos értelemben vett Barbie-szakkönyv. Hiába írja a szerző döbbenetes precizitással a történetet, nincsenek mellette régi fotók; persze, a játékgyár minden jogot fenntart.

Akinek a szöveg felkelti az érdeklődését, kénytelen guglizni, kutakodni, mert a közepesen infantilis rajzok nem tudják – sőt, talán nem is akarják – pótolni a fényképeket.

Képregényfiguraként kezdte a karrierjét

Pedig egy olyan laikusnak, mint én, pont ez lenne a legizgalmasabb. Olvasás közben szívesen mustrálnám az 1959-es ős- Barbiet vagy még inkább elődjét, a kikapós, minden jóval megáldott német Lilli babát, ami igazi felnőtt játék volt. Most nem egy guminőre gondolok, ne ijedjenek meg.

Az európai előd egy kellemes alakú, az ötvenes évek stílusában hegyesített mellű, kecsegtető ajkú csecsebecse volt, manökenbaba, ami képregényfiguraként kezdte a karrierjét, igaz, már akkor sem szűzen. A matteles Ruth Handler innen szerezte az ötletet, ez lett a Barbie alapja, igaz, sokkal szemérmesebb, finomabb formában.

Addig a gyerekek kisbaba formájú, kislány alakú játékokat kaptak. 1959 viszont a paradigmaváltás éve lett, hiszen Barbie fiatal felnőtt nő, vagyis a gyermekek játékában új szerepmodellt tudott betölteni. Az ötvenes és hatvanas évek világában, a változó női szimbólumrendszerek érájában, az egyre erősebb fogyasztói szemlélet által ösztönözve az új termék hatalmasat robbant, sőt népszerűsége a mai napig szinte állandó.

Hogyan vált fiktív, mégis valódi személlyé Barbie

Természetesen Barbie-t többször átalakították, de erről sincsenek összehasonlító ábrák a könyvben, pedig biztos sokakat érdekelne, mennyivel lett kisebb a melle, vagy mikor volt a legférfiasabb pasija, Ken. Ellenben precíz elemzést kapunk arról, hogyan vált fiktív, mégis valódi személlyé Barbie, hogy alkottak neki életet, barátokat, szociális hálót.

A közel 300 oldalas könyv nem megy el a szexuális aspektus mellett sem, Linor Goralik körberágja minden oldalról. Foglalkozik az ellenzőkkel, a rajongókkal, sőt még némi vicc is becsúszik. Félelmetes mennyiségű információt kapunk, jóval többet, mint amit magunktól valaha is szerettünk volna. Ezzel nincs baj, bár ilyen töménységében a téma inkább ijesztő.

Miért pont most?

A Barbie: Az igazi szőkenő könyv nem áll sem a kritikusok, sem az imádók oldalára. Fentről néz, mindent bemutat, ami társadalmi és lelki vetülete a játéknak. Fórumokból szemezget, mazsolázgat – nem csak azt tudjuk meg, hogyan szakított Kennel, hanem elénk teszi ennek lehetséges magyarázatait, sőt kitárja az ablakot azokra, akik mindezt sokként érték meg.

Az eredeti, orosz nyelvű verzió 2005-ös. Végigolvasva a könyvet folyamatosan ott motoszkált bennem, miért vártak vele kilenc évet, hogy magyarra fordítsák? Miért pont kilencet? Miért nem hármat, hetet, tizenkettőt? Van ennek bármi ki nem mondott aktualitása?

Gyerekeknek ne!

A magyar változatért felelős Typotex kiadó művészekkel, esztétákkal népszerűsítette a könyvet, ami szintén azt szimbolizálja, hogy Barbie már jóval több, mint játék.

Személlyé vált, akinek hosszú lábai vannak, szép szőke haja, ötletes ruhái, menő háza és barátai, egész lénye a társadalom görbe tükre. Linor Goralik könyve pedig tükör a tükörben, belepillantva néha magunk is kétkedve fogadjuk, amit látunk.

Egy biztos, nagyon hiányzik róla a figyelmeztetés: „Kedves szülők, nehogy megvegyék Barbie-rajongó kislányuknak, mert bőgés lesz vége!” Persze a kérdés ettől még fenn áll: akkor ki vegye? Kinek vegyük meg? Ha ön elvarázsolt bölcsész, romkocsmák sarkaiban sápasztott kultúrantropológus vagy egyéb társadalomtudós, adhat neki egy esélyt.