A szerző, Karátson Dávid a Kárpátok kialudt tűzhányóinak alapos ismerője. Kortárs tudósok és saját kutatásai eredményeinek ötvözésével igyekszik fölvázolni s megértetni velünk, szinte mintha ott lett volna: miképp működtek a tűzhányók a Börzsönyben, a Visegrádi-hegységben, a Mátrában, az Eperjes–Tokaji-hegységben, a Kelemen-, Görgényi-havasok és a Hargita vonulatában. Bevezetőként föleleveníti a kőzetlemez-elmélet tűzokádásra vonatkozó elemeit. Ezután áttekinti a Kárpátok és a Kárpát-medence harmad-negyedidőszaki vulkánosságát, majd a már említett kedvenceinek részletes vulkanológiai elemzése következik a legújabb vizsgálatok szerint.
A szerző igyekszik fölidézni a tizenvalahány millió és tizenvalahány ezer éve lejátszódott tűzhányókitöréseket. Igazán alapos, bár bonyolult – a kettő nem zárja ki egymást – fölélesztése a kárpáti térség tűzokádóinak. Másképp, ahogy eddig, egyszerűsítve tudtuk. Figyelmesen végigolvasva és elemezve a leírtakat, földtudományi szemléletünk mindenesetre gazdagodik, jobban beleláthatunk a részletekbe. Igaz, helyenként jobban belebonyolódunk. A részletek megismerése viszont segít átérteni az egészet.
A 462 oldal terjedelmű könyv mondanivalóját a Zárszóig 259 igen jó, többnyire kitűnő ábra gazdagítja. Kár, hogy ebben a 259-ben együtt számozta a Szerző a képeket, ábrákat, térképeket, táblázatokat. Éppúgy hiányolható, hogy az óriási ismeretanyagot fölölelő könyv végén nincs helynévmutató. Van viszont három remek térképmelléklet a Visegrádi-hegységről (1:4400), a Börzsönyről (1:50000) és a Mátráról (1:40000), amelyek a könyvben elemzett kőzet-föltárásokat is mutatják. Az már csak e sorok írójának személyes megjegyzése, hogy az északnyugat-kárpáti Pojána kaldérájának bemutatása elmaradt.
E néhány apró észrevétel elhanyagolható. Aki föl akarja idézni, újraéleszteni, s így újra fölfedezni az Északnyugati-Kárpátok újharmad-negyedidőszaki tűzokádó hegyeit, föltétlenül használja e könyvet, mert haszonnal fogja letenni.