Az 1907-es év végén Rudyard Kipling elnyerte a Nobel-díjat. Ugyanazon év nyarán, az amerikai vadonban, a Sziklás-hegységben járt, és útjának egy részletét így örökítette meg:

Amint a szűkös hegyiösvényen haladtunk, egy porcelánkék szemű tarkafoltos teherhordó póni tűnt fel a kanyarban, két nő követte, fedetlen fővel, gyöngyházdíszítéses kabátot viselve, férfimódon lovagolva. (…) 
Ugyanaznap este, egy minden luxussal felszerelt hotelben, egy karcsú nő nagyon csinos estélyi ruhában fényképeket nézegetett, és a szempár a szigorúan elrendezett haj alatt ugyanaz a szempár volt, mint a gyöngydíszítéses kabátos nőé, aki a kocsink mellett elügetett a tarkafoltos teherhordó lovon.

Hogy ki volt ez a nő, aki betolakodott a vadonba, a férfiak felségterületére, és mit keresett ott? – ezt Lucy Lippard napló formájú kultúrantropológiai tanulmányából tudhatjuk meg, melyet egy megragadó és elgondolkodtató fénykép történetét követve írt meg. Ez volt a könyv talán legszebb, lírai önvallomásnak is tekinthető, és ugyanakkor mégis tudományos dolgozatként működő tanulmánya. 
A kötet szerkesztő Steve Yates bevezetőjében így ír erről: 
Lippard a történelem szőttesét vizsgálja; asszociációin, fikcióin és lélektanán keresztül egy változékony területen kínál érvényes jelentéseket. Akár egy régész felfedi a múlt jelennel való kapcsolatát, hogy kiterjessze a megértés fogalmait.

Költészet és tudomány – ez a fotóesztétika; és a kötet magyar fordítójának, Kemenesi Zsuzsannának az utószavából kiderül, média- és kommunikáció szakos egyetemi hallgatók számára készült magyar nyelvű szöveggyűjteményként funkcionálva találhatja meg leginkább az olvasóközönségét. 
Ugyanakkor a laikus, de a művészetfilozófia és a fotózás elméleti-esztétikai kérdései iránt érdeklődő olvasó is jól járhat ezzel a kötettel, hiszen a néhol nagyon elvont, alapos felkészültséget igénylő filozófiai szövegek mellett vannak benne igazán közérthető, és képekkel jól alátámasztott, magyarázott tanulmányok is. És a képek…

Kérem szépen, a képek igazán elsőrangúak! A fotózás történetének ismert és kevéssé ismert remekművei – természetesen fekete-fehérben –, az interneten elérhetőnél is jobb minőségben. A Typotex most alaposan kitett magáért, annyira, hogy a könyvet sajnálom visszavinni a könyvtárba. Kunyerálnom kéne tőlük egy recenzensi példányt.