Eckhart mester a középkori teológia és spiritualitás egyik legismertebb és méltán sokat idézett alakja, akit talánnem szükséges bemutatnunk. Magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztő befogadása a huszadik század elejénindult meg Balázs Béla és Fülep Lajos révén. Az azóta eltelt száz évben az alább ismertetett – a Typotex kiadó gondozásában megjelent – könyv már a hetedik magyar nyelvű válogatáskötet a sorban, ha az újrakiadásokat nem számoljuk, a különböző fordításokat azonban igen. Schneller István mint a kötet fordítói utószavából és már előző kötetéből is kiderült,¹ tisztában van a fordítás nehézségeivel, a magyar nyelven is szerteágazó fordítói megoldásokkal, hiszen kiváló átültetések olvashatók – a teljesség igénye nélkül – Adamik Lajos, Bányai Ferenc, Mándy Stefánia, Surányi László és Szebedy Tas jóvoltából.

A kötet elején egy majdnem 80 oldalas bevezetőt találunk, mely az „Eckhart mester élete és gondolatai” címet viseli, s amely jelentős kiegészítésekkel – talán háromszorosára nőve – magába foglalja a 2000-ben megjelentfordítás előszavát is. Eckhart életének és műveinek, valamint vezérgondolatainak ismertetését követőenSchneller István az életművet a Magyarországon Tábor Béla és Szabó Lajos, valamint bizonyos szempontból Hamvas Béla nevéhez kapcsolódó gondolkodói körben, szellemtörténeti kontextusba helyezve tárgyalja; olyanfontos szerzőkre is utalva, mint Rudolf Otto, Shizuteru Ueda, Martin Heidegger, vagy Thomas Merton.

A kötetben szereplő harminc német prédikáció² közül tizenöt még soha nem jelent meg magyarul. SchnellerIstván az előző művében szereplő valamennyi beszédet (szám szerint tizenötöt) újraközli, s míg ott a Josef Quint által szerkesztett és fordított (1969), addig az új kiadásban a Niklaus Largier szerkesztésében, de ugyanúgy Josef Quint fordításában olvasható német kötet (1993) jelenti a kiindulási alapot mintegy huszonhétprédikáció esetében. Néhány – a kötetben található – prédikáció címe: A megismerés határairól, Isten módszer nélküli kereséséről, A semmi meglátásának gyümölcseiről, Arról, hogy Isten fiai vagyunk. A harminc prédikáció közültizenkettő már megjelent más fordításban is magyarul; a pontos bibliográfiai adatokat azonban – ami a többi magyar fordítást illeti – talán jó lett volna minden prédikáció esetében megadni, ezzel is megkönnyítve azérdeklődő, azokat összevetni akaró olvasó dolgát.

A válogatás szempontjait a 427. oldalon összegzi a fordító: „A beszédek kiválasztásával Eckhart vezérgondolataitkívántam a lehető legtöbb oldalról bemutatni, a terjedelem adta korlátok között. A válogatás célja, hogy egyúttal a német prédikációk eddigi legteljesebb összeállítását nyújtsa az olvasó számára, hiszen Eckhart beszédei néhány alapeszmét, fő témát járnak több oldalról is körül, így vetül rájuk eltérő irányokból a megértés fénye.” E tekintetben gondosan válogatottkötetről van szó, amelyben a prédikációk át- és átszövik egymást, s igaz ez főképpen az olyan – Schneller által is – eckharti alapfogalmaknak tekintett valóságokra mint az Abgeschiedenheit (világtól való belső elkülönülés, világról való leváltság), a Gelassenheit (Istenre való ráhagyatkozás), vagy a Grund der Seele (lélekalap). Talánérdemes lett volna a német fogalmakat a prédikációkban zárójelben is feltüntetni, mivel – amint ez azutószóból szintén kiderül – a fordító nem ragaszkodik egyetlen fordításhoz, a kontextustól függően többféle változatban adja vissza e kulcsfogalmakat. A fordítás, szúrópróba-szerűen összehasonlítva a német eredetivel, mindezzel együtt is tökéletesen adja vissza azt.

A bibliafordítások használata okozta a legnagyobb fejtörést a recenzensnek. Schneller István úgy döntött, hogy a Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliáját (2014) használja, kiegészítve – hiszen ebben protestáns volta miatt a deuterokanonikusnak mondott bibliai könyvek nem szerepelnek – a szintén a Magyar Bibliatársulat általkiadott Deuterokanonikus bibliai könyvek című bibliafordítással. Ez a fordítói elv nem a legcélszerűbb megoldás, sem fordítói, sem filológiai szempontból. Eckhart mester – lévén középkori domonkos szerzetes, tehátkatolikus – szövegeiben sokkal inkább a Káldi György-féle katolikus fordítást kellene használni, hiszen ebben az esetben egyrészről nem lenne szükség két bibliafordításra, másrészről a Káldi-féle fordítás készült a latinnyelvű Vulgata alapján, mely a legközelebb áll az Eckhart által is használt Bibliához (szinte tökéletesen megegyezik azzal). Így, noha a szabad idézés miatt igazítani kellett volna a szentírási helyeken, talánkövetkezetesebb megoldás lett volna.

Egyetlenegy, nem kritikai, inkább érdeklődő megjegyzés még felvethető. A prédikációk kontextusa az egyháziév, hiszen az egyes bibliai helyeket – amelyek Eckhart és valamennyi prédikátor gondolatmenetének alapjátképezik – a liturgiában meghatározott beosztás szerint használják. Schneller István csak a 66. számú, a Hogyan lehetünk jók? című prédikáció esetében jelzi, hogy pontosan az év mely napján, milyen ünnepen hangozhatott el a beszéd. Mivel a Largier által szerkesztett német kötet kommentárjaiban minden esetben jelölve van azelhangzás feltételezhető időpontja, a magam részéről örömmel vettem volna, ha lábjegyzetben mind ahuszonkilenc prédikáció esetében megtalálható lenne ugyanez, hiszen így nem csak önmagában álló olvasmányként, hanem az egyházi évbe ma is szervesen beilleszthető szövegekként vehetnénk kézbe az egyes beszédeket.

A fentiek inkább jobbító szándékú megjegyzések, melyek nem vonnak le semmit a kötet értékéből. Egészében tekintve gondosan szerkesztett, a kortárs könyvkiadásban különösen szépnek mondható kiadványról van szó,amelyért nagy köszönet illeti elsősorban a fordítót, valamint a Typotex kiadót is, hogy vállalta annak megjelentetését. A recenzió első mondatában elmaradt bemutatásért pedig örömmel irányítjuk az olvasót – az egyéb fordítások mellett – legújabban Schneller István újabb fordításkötetéhez.