Amióta világ a világ, az emberek élvezettel mesélnek és hallgatnak állatmeséket. Aiszóposz, Phaedrus és La Fontaine fabulái nem gyerekeknek szólnak, hanem felnőtteknek szánt írások. A mesék legfőbb célja az igazság kimondása, a hatalmasok visszaéléseinek, túlkapásainak leleplezése. Az állathősök valójában emberi jellemeket formáznak, a mesélő egyfajta görbe tükröt tart hallgatósága elé. Az utóbbi kétszáz évben e mesékről való felfogás megváltozott, sokan úgy tartják, ha valami mese, az gyerekes, és ami gyerekes, az gyerekeknek való. Ezért aztán nem olvassák, nem is ismerik. Markéta Baňková cseh írónő fizikai törvények által inspirált mesekönyve most újszerű, klaszszikus állatmeséket kínál az olvasónak. A szerzőnő a prágai Képzőművészeti Akadémián szerezte diplomáját, műveit maga illusztrálja. Írásaiban a tudományt népszerűsíti a fikció segítségével, gyakran fekete humorral és abszurddal fűszerezve. A meséknek most nem erkölcsi, hanem természettudományos tanulságai vannak. Miért nem süllyed el a vízben a víziló? Mi történik, ha a gepárd a fénnyel akar versenyt futni? Mik a nyúl életének termodinamikai törvényei? És vajon a Schrödinger nevű híres macskatartóról mit gondolhattak az egerek? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a mesék hősei. A kilenc történet fizikai szempontból korrektnek mondható, ha megengedjük a műfaj adta szabadságot. Például – ahogy Einstein relativitáselmélete megjósolta – a gepárddal valóban nagyon furcsa dolgok történnének, ha igen nagy sebességgel rohangászna. Egyébként saját bevallása szerint Einstein sem tett mást, mint arra a gyermekkorában feltett kérdésre kereste a választ, hogy mit látna, ha gyorsabban futna, mint a fény. Ő megtalálta. És a gepárd? Ha a gepárd gyorsabban futna, mint a hangsebesség, akkor ugyanolyan hangrobbanás lenne tapasztalható mindenfelé, ahol elszáguld, mint a szuperszonikus repülőgépek esetében. Eddig a fizika. Az, hogy ez be is következzen, és egy orvvadászt halálra rémisszen a gepárd hangrobbanása, az már mese. A mesékben sok minden lehetséges, ami egyébként képtelenség. Lehetséges például az is, hogy a gyerekek rendet rakjanak a szobájukban. A szarkagyerekek természetesen, nem az igazi embergyerekek. A gyerekszoba – mint az köztudott – a káosz birodalma, ott alapállapotban igen magas az entrópia. És a rendrakás ellen nagyon komoly, tudományosan megalapozott érv szól: a rendrakás tovább növeli az entrópiát. Tudniillik a pakolás során végzett fizikai munka hővé alakul, a hő pedig szétoszlik a lakásban, és az atomok rendezetlen mozgásának fokozódásában jelentkezik. Vagyis miközben makroszkóposan arra törekszünk, hogy rendet tegyünk a lakásban, atomi szinten még nagyobb rendetlenséget csinálunk. Ez az érvelés persze sántít egy kicsit, hiszen a szoba nem izolált rendszer, de annyira jó kifogás! Az ilyen kifogásokért is érdemes meséket olvasni.