A fizikáról viszonylag ritkán szoktak úgy írni, hogy megfájduljon az oldalunk a kacagástól. De most itt van a SZARKA AZ ENTRÓPIA BIRODALMÁBAN. 

 
Olvasás – és vihogás, kacagás, visítva nevetés – közben hosszan gondolkoztam azon, hogy kinek/kiknek szól Markéta Baňková könyve, a Szarka az entrópia birodalmában. Aztán arra jutottam, hogy – bizonyos kor felett – mindenkinek és bárkinek. Azok, akik alapvetően a természettudomány felől közelítenek a világhoz, rácsodálkozhatnak arra, hogy létezhet olyan szabad előadásmód, mely tényleg szórakoztató. Azok pedig, akik zsigerből rettegik a természettudományt, két kacaj között rájöhetnek arra, hogy nem is annyira „szögletes dolog” a tudomány: nézőpont kérdése.

A zsebkönyv méretű kötetben található kilenc állatmese – és a hozzájuk fűzött természettudományos magyarázatok – megreformálják azt, ahogy a tudományról beszél(het)ünk. De azt is, ahogy az állatmesékről! Az eredetileg felnőtteknek szóló állatmesék Ezópusz óta nem sokat változtak: általában valamiféle erkölcsi útmutatót adnak, úgy, hogy az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok segítik eligazodásunkat a világban.

Markéta Baňková megcsavarta a régi, jól bevált klisét, s az emberi tulajdonsággal felruházott állatokról szóló történeteket az abszurd irányába lendítette ki. Az erkölcsi tanulság helyére pedig fizikai jelenségek magyarázatait állította. Így a kötet történetei Archimédész törvényéről, az termodinamikáról, a relativitáselméletről, a tehetetlenségi törvényről, az entrópiáról, az elektrosztatikáról, a kvantummechanikáról, a gravitációról és a szuperhúrokról/mindenségelméletről szólnak: természettudományos ismeretet közvetítenek.

„Vannak olyan hímek, akik nem vetik meg a felfújható nőstényt. Például, ha esténként magányosak.”

– elmélkedik a gnú, miközben a víziló – mert nem túl okos állat – hevesen udvarol az egyik felfújható gumi-vízilónak, amit a majom lopott a városban, hogy a víz felhajtóerejét tanulmányozzák. És ez még nem is a legabszurdabb a kötetben előforduló – néha a jó ízlés határán egyensúlyozó, de mégis – végtelenül vidám történetek közül. A mesék olyasfajta felszabadultságot – ha ez lehet pozitív: szellemi viháncolást – hordoznak, ami csak egész kivételes esetben képes frigyre lépni az intellektussal. De ez egy olyan eset! Tényleg. (Ráadásul a fordítás is egészen nagyszerű, zökkentőktől mentes és hangulatos.)

Egészen szokatlan, hogy a szellemi valóságnak ilyen egymástól távoli részei ennyire harmonikus egységgé álljanak össze. Bízom, benne, hogy készülnek további mesék is, s azokat is szállítja majd nekünk a Typotex Kiadó. Addig is van még dolgunk a világban:

„…Mindenségelmélet? Mind erre vágyunk?
A megismerésnek csupán a küszöbén állunk.
De miénk már minden ének és a rímek!
Táncoljunk együtt, nőstények és hímek!”