0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2005
Oldalszám: 546 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-66-8
Témakör: Filozófia, Informatika

Ára: 3200 Ft (Elfogyott)

Virtuális egyetem Magyarországon

Virtuális egyetem Magyarországon

Mentálhigiéné és Pszichoszomatika — 5(2004)2

 

Az utóbbi években sokszor volt alkalmam neves szakemberek lelkes előrejelzéseit hallani – külföldön elsősorban, de itthon is – arról, hogyan fogja forradalmasítani az Internet a felsőoktatást. A „falak nélküli egyetem”, az információs szabadság, a korlátlan hozzáférhetőség a tudáshoz, az interaktív tanulás távlatai, stb. nagyon csábítónak tűnnek egy olyan világban, amelyet ma előszeretettel neveznek tudásalapú társadalomnak, E-kultúrának, és amelyben létfontosságú az élethosszig tartó tanulás. A világhálón található információ tényleg fenomenális, az elektronikus kommunikáció lehetőségei valóban óriásiak, de azért az egyetem virtualitását mégis nehéz elképzelni, akkor is, ha a távoktatás divatját, mint valószínű köztes állomást (pl. a brit Open University rendszerét) vesszük szemügyre.
Minden lelkes szakember között, aki az internetes oktatásban forradalmat sejt, valószínűleg Nyíri Kristóf a leglelkesebb. Ő már jó 10 esztendeje új kommunikációs filozófián dolgozik, nézetei szerint eddigi kultúránk az írásbeliség kultúrája volt, a textualitás sokféle mentalitásbeli, kognitív kötöttséget hoz magával, a fogalmai absztrakció, amivel jár, egyfajta gondolkodási kényszerpálya. A világháló visszahozza a közvetlenséget, a kommunikáció személyességét, a formális kommunikáció rendszereibe az absztrakció mellett visszatér a kép és a hang, a tudás intertextuálissá válik, mert a tanuló ismét kérdezhet, vélekedhet, kommentálhat. Nyíri kommunikációfilozófiájának fejlődése igen eleven és dinamikus, az utóbbi években nagyszabású kutatást koordinál a mobiltelefon okozta kommunikációs (ill. – és – társadalmi és lélektani) változásokról, és változatlanul sajátosan optimista álláspontot képvisel az elektronikus kommunikációs világ új antropológiájával kapcsolatosan.
Legnagyobb visszhangot azonban a virtuális egyetem elméletével váltott ki itthon, és a tudományos (főleg a társadalomtudományi) közösségben nagy érdeklődés kísérte az általa kezdeményezett programot, amelyet Uniworld-nek nevezett el. Ebben több magyar egyetem, sok kiváló magyar tudós és amerikai egyetemek, amerikai szakemberek kezdtek el internetes oktatást. A cél az volt, hogy a legmagasabb szintű tudásanyag kerüljön a tanulókhoz, ezen a tanár folyamatosan tudjon változtatni, és ezzel kapcsolatosan elektronikus kommunikáció induljon meg és folyjon az oktatók közösségében is és a tanulókkal.
Erről a kezdeményezésről jelent meg ez a kötet, amely maga is rendhagyó, mert rendkívül eleven, lüktető, érdeklődő szakember számára letehetetlen olvasmány, amely továbbgondolkodást kényszerít ki és vitára ingerel. Rendhagyó abból a szempontból, hogy Nyíri Kristóf több sajtóinterjújával indít. Ez jó választás, a legjobb bevezetés, ugyanis az interjúk kitűnők, tartalmuk előre vetíti a kötet lényegét. Ezekben szó van a teleház kísérletről, amely a globalizáció és a lokális kultúra új típusú kapcsolódását teszi lehetővé, és Nyíri több vonatkozásban is védi az új kommunikációs perspektívákat a konzervatív félelmektől és megítélésektől.
Az első – mintegy a bevezető, és főleg interjúk újraközléséből álló – rész után egy Tanulmányok című rész következik, itt Rudenstine és Hannach az Internet lehetőségeit bemutató írásai után Raschke esszéje következik a digitális kultúráról, a harmadik tudásforradalomról ill. a jövő hiperegyeteméről, majd több más tanulmány között Nyíri kitűnő írásai olvashatók a virtuális egyetem elméletéről.
Ezután három részben olyan tanulmányok találhatók a kötetben, amelyek az Uniworld /http://www.uniworld.hu/ kurzusairól, szabadegyeteméről és nyitott egyeteméről adnak áttekintéseket. Az egyetemi kurzusok között kiemelkednek Nyíri írásai, ő következtesen végigviszi az általa kommunikációfilozófiainak nevezett nézőpontot, ennek jegyében elemzi a politikaelméletet, a filozófiatörténetet és az etika történetét, de kitűnő a Wittgenstein és a képek logikája című tanulmány is. Wittgenstein Nyíri fő témája, a korábbi évtizedekben erről sokat írt, itt a képernyőkön megjelenő képi kommunikációs aspektusokat köti össze Wittgenstein filozófiájával.
A szabadegyetemek és a nyitott egyetem témagazdasága meglepő, kultúraelméleti, vallás-, tudomány- és társadalomfilozófiai, teológiai, megismeréstudományi, irodalomtudományi szemelvények következnek, ezek – mint Nyíri említett tanulmányai is – részletek a különféle tananyagokból, programokból. Különböző minőségűek ezek, Nyíri egészen kitűnő, ő komolyan veszi amit a világhálóról ír, hogy itt – az élőbeszédhez hasonlóan – nem szükséges a kötött logikai rend, ő valóban kollokviális, leágazó, szabatosan használja ugyan a szakfogalmakat, és utalásai nagyszabású elméleteket sejtetnek, de fogalmazásmódja gyakran játékos, és nem törekszik mondanivalójának teoretikus lekerekítésére, hanem fogalmazásmódjával is érzékelteti, hogy itt a valóság valamiféle kreatív vizsgálatáról, a törvényszerűségek közös kereséséről van szó, és nem deklarációról, ontológiai megközelítésmódról. Nyíri minden írása nagy jegyzetapparátust tartalmaz, számomra ez talán még a szövegeknél is érdekesebb, mert itt Nyíri nem átallja kommentálni olvasmányait, rámutat belső összefüggésekre, értékel és bírál, elmélkedik. Szerintem jegyzetei mutatják leginkább a virtuális egyetem távlatait. Több szemelvény rövid, általános, némelyiknek hiányos az irodalomjegyzéke is. Talán még Pléh Csaba Gondolkodnak-e a gépek? Című írása érdemel említést, mint szövegszerűségében, felépítésében és információs tartalmában kiemelkedő fejezet.
A köteten töprengeni kell, és – mint említettük – vitára is serkent. Nyíri sajtónyilatkozatai, interjúi a 2000. év végéig lelkendező sikertörténetek, ám ezután problémák is felbukkannak bennük. A Magyar Hírlapnak 2001. július 14-i számban adott interjúban (a kötetben a 44-48. oldalon) egyrészt indulatosan védi meg a világhálót a függőség keltésének gyakori vádjától, de saját „gyümölcsöző tudományos kudarcáról” is beszél. Részben amerikai oktató élményei kapcsán jött rá, hogy „…ez az egész – egyszerűen nem működik. … A személyes találkozás gondolati hatékonyságát semmi sem pótolhatja. Ez számomra igazi, megrázó, filozófiai felismerés volt.” (46-47 old.). A kitekintésben az utolsó két oldalon is megjelenik ez a gondolat (ez is interjú, a Népszabadság 2002. augusztus 22-i számából). Itt már „a kőfalak nélküli művelődés illúziójáról” is beszél, de a lelkesedés még tovább tart, „a lineáris szöveg közegében fragmentálódott diszciplínákat és tantárgyakat az interdiszciplináris-multimediális tudás-egésszel” ill. „az Internet alapú művelődéssel” kívánja összekötni a felsőoktatást. Itt azonban mintegy rehabilitálódnak a „kőegyetemek”, mert szükség van „a személyes együttlétre”, tehát a tantermekre, könyvtárakra, diákkocsmákra, stb. A „koordinált internetes tartalomfejlesztés” mellett célzott hallgatói ösztöndíjakat is szükségesnek tart Nyíri, ill. az új egyetem negyedik pillére szerinte – amely „légies, de elengedhetetlen” pillér (némi képzavarral) – „a magyar felsőoktatási akkreditációs szabályozás remélhető új szelleme”. Egy kissé homályos ez az utalás a kívülállónak, de álljon itt a teljes szöveg: „Akkreditáció, amely nem bünteti a digitális tananyagok használatát, az interdiszciplináris nyitottságot, az egyetemek közötti valódi – szellemi – együttműködést, s az úgynevezett minőség-ellenőrzésbe az új minőség támogatását is beleérti.” (546. oldal) A szerző itt új kezdeményezésről szól, melyet Integrált Virtuális Egyetemi Kezdeményezés (IVEK) modellnek nevez, és ezt ajánlja a Kárpát-medence számára, határainkon innen és határainkon túl.
Itt szólalnak meg az én kételyeim is. Az egyetem sajnos nem virtuális és szerintem nem is virtualizálható. Ha már kőegyetemről beszélünk, a metafora nagyon is érvényes, kőkemény intézményről van szó, az intézmény pedig mindig tradicionális, jórészt diszfunkcionális, nehezen változtatható munkaszervezet. Munkahely a tanároknak (ahonnan négy évtized sajátos kontraszelekciója után újabb négy évtized Sinai-félszigeti bolyongásnak kell következnie, mire kihal az egyiptomi fogság mentalitása, és valóban be lehet lépni az ígéret földjére. Munkahely a diákok számára, akik prolongált gyermekkorukat töltik a formális követelmények teljesítésével, a „legkisebb erőfeszítés elve”, a régi lélektan ún. Zipf princípiuma jegyében. Hiába a rengeteg tudás a hálón, ha nincs motiváció a tanulásra, és ha a tanultak alkalmazásának nincs igazi terepe. De azt is látni kell, hogy az egyetemet legalább annyira a vizsgák és a jegyek teszik, mint a tanulás és a tudás. Ez pedig olyan – ismét kőkemény – szabályozási pont, amelyet sem az Uniworld, sem az IVEK nem tud aktiválni vagy humanizálni. Az amerikai tanulmányok között olvashatunk arról, hogy ott sem kielégítőek az internetes kurzusok és a hallgatók részvétele után járó anyagi incentívák. Hogy lesz ez itt a Kárpát-medencében? Akkor is, ha megváltozik az akkreditáció rendszere (de hát mitől változna, hiszen ismét „kőkemény” hatalmi szisztémával találkozunk szembe, az „új bor” „ó tömlőbe” kerül…). Itt, ahol minden egyetemi oktatónak több állása van, nemcsak azért, mert egy fizetésből nem lehet megélni, de az egyetek számának növekedése, struktúráinak – szinte malignus – burjánzása miatt. Szerintem jellemző, hogy a virtuális egyetemi forradalom csakis új szövegekben jelentkezik. Mert az internetes anyagok végül is csak szövegek, amelyek akár képmellékletes könyvekben is megjelenhetnének (és ma már sok könyv mellett CD is található, tehát a hangeffektus sem hiányzik). A punctum saliens ott lenne, ha a világhálós tananyag felépítése lenne olyan, amely a tanulást mérhető – evidence based – módon könnyítené, elmélyítené, alkalmazhatóbbá tenné, amely a gondolkodási képességeket, vagy a kreativitást fejlesztené, vagy amely a motivációkra hatna. Elvileg óriási lehetőség van a belső összefüggések mozgó, dinamikus megrajzolásában, a figyelemfelkeltés és figyelemlekötés programelemeiben, a játékos feladatokban, amelyek rendszerszervezők vagy kognitív modulhordozók lehetnek, stb. Minderről e könyvben nincs szó, de az általam ismert nemzetközi irodalomban is csak ígéret és vízió ez, kicsit úgy, mint a nyelvtanulás terén, ahol a csodamódszerek végeláthatatlan sorából választhatunk. Lehet nyelvet tanulni alva, fejen állva, elektródák izgatása mellett, különböző audiovizuális rendszerekben, stb., de még senki sem bizonyította, hogy bármelyik módszer jobb lenne, mint a nyelvvel történő folyamatos, „óhéber” foglalkozás, gyakorlás, a „személyes kommunikáció”, vagy a „személyes együttlét” (hogy e könyv terminológiáját használjam), amelynek kb. 800-1200 órát magában kell foglalnia, hogy a tanuló jó szövegértésre és eleven dialógusra legyen képes. Virtuális egyetem egy tradícióba merevedett és felemás modernizációjú országban?
Ilyen kételyek sorjáznak bennem, de hát nem érzem magam igazi szakértőnek, és szeretném inkább átvenni Nyíri lelkesedését és azt a perspektívát, amit Nyíri és a könyv sugall. Kommunikációs szabadság, párbeszéd kontinenseken át, a szellem szárnyalása, új intertextualitás, harmadik tudásforradalom, stb.
Bárcsak ez a perspektíva lenne igaz.

 

Buda Béla dr.

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
Webshop ár: 3600 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2175 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2025 Ft
KOSÁRBA
Eredeti ár: 5900 Ft
KOSÁRBA