0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Ádámné Tick Gabriella, Győrváry Borbála
Megjelenés: 2003
Oldalszám: 200 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-97-2
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek

Ára: 2300 Ft (Elfogyott)

Agy, látás, emlékezet
Mesék az idegtudomány köréből

Mesék az idegtudomány történetéből

Élet és Tudomány, 2005. március 4. LX/9.
Az idegtudományokról szóló kötet a Typotex Kiadó Test és lélek című sorozatának egy nagyon szép kiállítású darabja. A tervező a papírkötéssel és a szedéssel megtalálta azt az optimális formát, amely az ilyen, tudományos ismeretterjesztő könyveket kellemesen kézbe vehetővé és olvashatóvá teszi. Ebben az esetben a külső kellemes hatását a tartalom is erősíti, a szerző, Charles G. Gross ugyanis érdekes tudománytörténeti tanulmányaiból készített csokrot az olvasónak, ezekbe felvette a jellegzetes korabeli metszeteket, és sokat idéz a régi tankönyvekből, tudományos közleményekből. Gross ismert látáskutató, így aztán ezek a visszatekintései mind összefüggnek a látással. A téma történeti fejlődése irányába valamelyik kutatási területével foglalkozva fordult, de főnökei sokáig lebeszélték ezek publikálásáról. Végezetül már híres szakemberként kezdte el a régi témák bizonyos részeit tovább kidolgozni vagy azokból speciálkollégiumokat hirdetett meg a diákoknak, és megtapasztalhatta, hogy a tudománytörténeti írások, kérdések iránt nagyon sok emberben él érdeklődés. Például az egyik, e kötetben közzétett tanulmányával kapcsolatosan sokkal több reflexiót, megkeresést, kérdést kapott, mint kiterjedt tudományos életműve egészével kapcsolatosan.
A szöveget olvasva mindez érthető, mert a szerzőt láthatóan lebilincselte a régi kutatók vélekedéseinek feltárása és rekonstrukciója, ezeknek összevetése mai ismereteinkkel. Az első tanulmány a látókéreg megismerésének ókori történetéről szól: az időszámítás előtt 1700-ból Egyiptomból származó leírás az úgynevezett Edwin Smith-féle sebészeti papirusz az agysérülést és a keletkezett látási zavarokat már jól értelmezett összefüggésben tartalmazza. Az ókori görög és római orvostudomány is sok érdekeset írt erről a témáról; Platón elmélete visszavetette, ellenben Arisztotelészé sokban előrelendítette a kutatást. Galenusz már sokat tudott a látókéregről, majd Vesalius, Malpighi, Willis és mások munkáiban kitűnő rajzok ábrázolják az idegpályákat, s tételeik szabatosan megfogalmazottak – összegzi Gross. A történeti nyomon követés egészen az agykérgi látóközpont felfedezéséig, tehát a XIX. század végéig tart.
A Metropolitan Museum of Arts New Yorkban kiállította egyszer Leonardo da Vinci összes anatómiai rajzát, s ez a kiállítás megtekintése arra ösztönözte a szerzőt, hogy értelmezze ezeket a rajzokat egyrészt a korabeli anatómia másrészt Leonardo életműve keretében. Leonardo sok ideganatómiai tényt (különösen az agyidegek terén) jól ábrázolt, de voltak sajátos és jellegzetes tévedései is. Mivel sok kommentárja is fennmaradt a rajzokhoz, felfogását ma is hűen lehet rekonstruálni. Erről szól tehát a kötet második tanulmánya, amely teli van Leonardo-rajzokkal.
A harmadik írás egy elméleti megközelítésről, Swedenborgnak az aggyal kapcsolatos elméleteiről szól. Swedenborg fejlődése a vallás és a misztikum irányába fordult, nem volt kapcsolata a kor tudományos közösségeivel, ezért gondolatai hosszú ideig figyelmen kívül maradtak, csak évszázadok múlva ismerték fel meglátásának értékeit.
A negyedik írás a legizgalmasabb már a XIX. század közepének biológiai vitáihoz vezet, amelyek a darwinizmus előzményeit jelentik, illetve következményeit tükrözik. Egy hibás feltevés óriási vitákat kavart. E szerint az agykamrák hátsó részén egy utóbb jelentéktelennek bizonyuló kitüremkedést kis hippocampusnak (tehát egy nagyobb és valóban az idegműködésben fontos anatómiai rendszer analógiájának) tekintettek, és ezt emberi jellegzetességnek fogták fel. Ezen a kor két nagy tudósa, Owen és Huxley évekig vitatkozott. A téma ideologikus érdekességű volt, mert a darwini tanok nyomán az embert is be kellett illeszteni a törzsfejlődés folyamatába (a „majomtól kellett származtatni"), és emiatt nagyon fontossá vált, mi a különösen, sajátosan emberi, és mi az, ami az evolúciós vonalba jól beleillik. A vita Anglia nagy nyilvánossága előtt zajlott, sok pamflet, gúnyvers, szatíra és karikatúra is foglalkozott vele a népszerű angol lapokban, A disputa minden oldalán sok volt a tévedés és az indulatos elfogultság.
Végül az utolsó fejezet már a XX. század elejére vezeti az olvasót, azt a folyamatot írja le, hogyan derült ki, hogy a megtalált látókéreg csak elsődleges látókéreg, mert a látás ingerületeinek feldolgozásában a másodlagos látótéri területek (a parietális és temporális lebenyek) nagy részei is részt vesznek. Különösen egy érdekes kórállapot; a Külver-Bucy-szindróma vezette nyomra a kutatókat. Gross itt is a rá jellemző világos fogalmazással és érdekes stílusban írja le a tudományos fejlődés menetét.
A kötet nagyon érdekes tehet bárkinek, aki csak kicsit is érdeklődik a téma iránt, de az emberrel és kivált az idegrendszeri működésekkel foglalkozó szakterületek művelői számára szinte elengedhetetlen, mert a történeti rekonstrukció egyaránt segít a mai ismeretek rendszerezésében és újraértelmezésében. Magam például találtam saját érdeklődési területemre vonatkozó adatokat a könyvben, amelyek további tájékozódásra ösztönöznek.
Dr. Buda Béla

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK