A világ egyik leghősiesebb feladata az emberi agy működésének megismerését célzó kutatás. A kutatók, ha le akarnak hatolni az agy működési mechanizmusainak gyökeréig, és fel akarják tárni annak teljes rendszertechnikáját, szinte áttekinthetetlenül komplex rendszerrel kerülnek szembe. Gondoljunk bele: az egészséges emberi agy neuronjainak - a működést végző sejtjeinek - száma a milliárdos nagyságrendben van, és egy-egy neuronnak akár több tíz, olykor több száz másikkal is van a működést létrehozó, jelátviteli kapcsolata.
Laikus valójában fel sem tudja fogni, mennyire bonyolult az ebből kialakuló rendszer, következésképpen mennyire nehéz áttekinteni a részek közötti vezérlési kapcsolatok hatását mind egymásra, s még inkább az egész rendszer működésére. S hogy még jobban feltárulkozzék a kutatás nehézsége, vegyünk ehhez figyelembe két további tényezőt.
Az egyik, hogy a vizsgálódás nehézségét jelentősen fokozza a rendszer különösen nagy tömörsége: az egész agy térfogata, a működésének fiziológiai alapjait biztosító részeivel együtt általában 1,2-1,5 liter, tehát nagyon nehéz a fizikai hozzáférés a különböző funkcióit végző struktúráihoz anélkül, hogy ezzel megzavarnánk/ sértenénk más részeket.
Gondoljunk pl. az agy elektromos jeleinek vizsgálatára: a hagyományos EEG a maga koponyára kívül csatlakozó elektródjaival voltaképpen összesítve méri és elemzi a jelek egy nagyobb csoportját, egy-egy sejt vagy kisebb sejtcsoport jeléhez pedig csak behatolással lehet hozzáférni. A másik nehezítő tényező, hogy a működésének túlnyomó részét igazán hatékonyan csak az élő agyon lehet tanulmányozni, ennek azonban rendkívül szűkek és szigorúak a korlátai mind abban, amit a jog és az etika megenged, mind pedig abban, amit maga az agy - és következésképpen annak 'tulajdonosa' - károsodás nélkül elvisel.
Az agy szerepének és működésének kutatása ugyanakkor már sok évezredes múltra tekinthet vissza. Amint itt olvashatjuk, az agyra és annak sérülésére vonatkozó első fennmaradt utalást egy kb. ötezer éves egyiptomi papirusz tartalmazza, amely sebészeti eseteket írt le. Természetesen akár jóval korábban is lehettek már ilyen ismeretek, amelyeket azonban nem őrzött meg nekünk fennmaradt adathordozó.
Szinte magától értetődik az is, hogy az agy sem kerülte el az ókori görög tudósok érdeklődését, s Galenus (megh. i. sz. 206) már emberi fejsérülések megfigyelése nyomán végezte az első agyi kísérleteket. A dolog sötét iróniája, hogy majd kétezer évvel később, az agykutatás és általában a neurofiziológia számára a nagy előrelépés lehetőségét annak a sok agysérültnek a vizsgálata teremtette meg, akiket a második világháború 'szállított'.
A szerző belülről ismeri, kitűnően, az agykutatás tudományát. Ez a könyve öt esszében e tudomány történetének szeleteit tárja elénk az óegyiptomi kezdetektől a modern időkig, a laikus számára is tökéletesen érthető előadásmóddal. Benne izgalmas képet ad általában a kutatás világáról is, hogyan birkózik a megismerésre törekvő ember az ismeretlennel, a látszat és a valóság közötti csapdákkal, és gyakorta a kutatás ellentmondásos viszonyaival.