Programfüzetet lapozgatván azt látjuk, hogy szólóhangszerekre írt, vagy zenekari darabok sokasága közül válogathatunk, kevesebb azonban a lehetőségünk, ha kórusmuzsikára vágyunk, vagy operát néznénk. Pedig jó kétszáz éve még az a zene hatott furcsán, amelyik szöveget, történetet, programot, színpadi megjelenést nélkülözve, attól függetlenül szólalt meg. Hisz az akkori zenefelfogás szerint, mely még az antikvitásból származott, a zenét a harmónia, a ritmus és a logosz alkotja, ahol a logosz nem más, mint a nyelv. E felfogás szerint a logoszt, azaz a nyelvet (történetet, programot, színpadi megjelenést) nélkülöző zenéből hiányzik valami, ami pedig eredendően hozzá tartozik. Ebből a megközelítésből a csupán hangszeres zene a zene alacsonyabb rendű megnyilvánulása, legjobb esetben ártatlan luxus, puszta időtöltés, játék, vagy kellemes zörej, de a szigorúbb kritikusok egyenesen elmarasztalták, mint a vokális zene hiányos létmódját, árnyékát. Mára azonban egyértelmű a hangszeres zene térhódítása. Vajon miért? Mit (és hogyan) mond nekünk a szituációtól, nyelvi körülményektől lecsupaszított zene? Egyáltalán mondhat-e valamit, vagy maradt nekünk is csak kellemes időtöltés?
A zene egy fajta nyelv, mondja ezt többek közt Kierkegaard, egy olyan nyelv, amelyet használunk és értünk, ámde lefordítani nem tudunk (Hanslick). Kierkegaard szerint azonban ez a nyelv alacsonyabb rendű, mint a beszélt nyelv, mert amit közvetít, az meghatározatlan. Ezzel ellentétes irányú a romantikus zeneesztétika értékelése, mely szerint a hangszeres zene a beszélt nyelv fölött álló, "nyelven túli nyelv", mivel elszakadva az empirikus feltételek kötöttségeitől, az abszolútum kifejezésére képes. Még tovább megy Schleiermacher, aki szerint a zene nem csupán kifejezi az abszolútumot, hanem az benne meg is jelenik. Ezzel összhangban van az a schopenhaueri és nietzschei gondolat, miszerint a zene szoros kapcsolatban van a dolgok belső lényegével (míg a nyelv csupán a jelenségvilághoz tapad!), ezért mindig mást, többet és lényegesebbet mutat, mint a beszélt nyelv. Ezért mondhatta Karl Barth, hogy a legmagasabb rendű nyelv a zene. Ennél is tovább megy azonban Solger, aki szerint a zene nem csupán közvetít valamit, amit vagy befogadunk, vagy nem, hanem arra is képes, hogy bennünket az Örökkévaló jelenlétébe emeljen. Érdekes még E. T. A. Hoffmann gondolata, aki szerint a hangszeres zene a kereszténység nyelve, mert benne a kereszténység legfőbb tanítása jelenik meg: mert a hangszeres zene lényege nem a dallam, hanem a harmónia, a harmóniában ill. az akkordban pedig a szeretet (összhang) nyilvánul meg.
Vajon honnan származnak ezek a gondolatok? A kontemplatív tapasztalatból, melynek fontosságát Karl Philipp Moritz hangsúlyozta már a XVIII. század második felében. Mert csak a zenébe belefeledkező (és az önmagáról megfeledkező) ember képes felismerni a zenében a dolgok belső lényegét, az abszolútumot, és végül az Örökkévaló jelenlétét.
A nyelvtől különvált hangszeres zenét elfogadók, sőt magasztalók, és az azt elmarasztalók vitája sokáig élt, ezt mutatja például, hogy a XX. századi Arnold Schering még mindig rejtett programokat keresett Beethoven műveiben.
A zeneirodalom e vitájáról részletesebben olvashatunk Carl Dahlhaus zeneesztétikai összefoglalójában, mely  azonban nem könnyű olvasmány. A többszörösen összetett mondatok sokaságát zárójelek és gondolatjelek közé ékelt közbevetett mondatok és idézetek tarkítják - nem ritkán az érthetetlenségig. Szókészletét tekintve pedig, a fordító, ahol lehet idegen szavakat használ, túllépve a téma szaknyelvi követelményeit. Vajon a szerzőnek és (vagy) a fordítónak nem volna-e fontosabb az a biztos tudat, hogy a leírt értékes és érdekes gondolatokat laikus zenerajongók is olvassák és továbbadják, mint tudni, hogy lesznek olyan peches diákok, akik kénytelenek átrágni magukat, mert ebből vizsgáznak (a könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Tankönyvtámogatási Program keretében jelent meg)? Felmerül továbbá a kérdés, akart-evalamit mondani nekünk a szerző? Valóban azért nyúlt a (beszélt) nyelvhez, melynek segítségével kifejezte gondolatait, hogy ezeket a gondolatokat másokkal megossza?