0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Szabados Levente
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 220 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-42-5
Témakör: Filozófia

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
A természet fogalma

A természet fogalma

Kultúra és Kritika
2010-05-14

Alfred North Whitehead természetfilozófiai írása egy előadás könyvbe szedett változata, amit 1919-ben tartott, mégpedig azzal a céllal, hogy egy új elméleti fizika alapjait lefektesse.

Ez az újítási szándék egy valóban korszakalkotó természetfelfogásban öltött testet. Whitehead egy új alapokon nyugvó elmélettel állt elő, ami kritikája egy olyan filozófiai, és a filozófián túlmutató hagyománynak, ami meghatározója a nyugati kultúrának. A könyv kulcsfontosságú része az első két fejezet, ahol Whitehead kijelöli azt az utat, amit aztán a következőkben be fog járni.

Interpretációjában a nyugati gondolkodási hagyomány, a filozófia, de a tudományos gondolkodás is azon az alapfeltevésen nyugszik, hogy ami számunkra megjelenik, az pusztán látszat, ami mögött valós (más) okok állnak. Ilyen az arisztotelészi filozófia szubsztancia-tana, de ilyen az a kettéosztás is, amely valós oknak az atomok elrendeződését tekinti. Ez a kettéosztás azért roppant szerencsétlen, mert így nem világos, hogy milyen értelemben is lehet beszélni természetről. Whitehead számára a természet az, ami számunkra megjelenik. A szubsztancia lett a konkrét dolog, de ebben az esetben a természeten csak az akcidensek viszonyáról lehet beszélni, a szubsztancia egész léte nem lett más, mint az akcidensek hordozása. Úgy gondolunk az érzékelt dolgokra, mintha csak a dolog attribútumait érzékelnénk, és a valós dolog számunkra rejtve lenne.

De mi a tudomány feladata, mit vizsgál a tudomány? Whitehead álláspontja szerint a tudománynak nem a kauzális természetet kell vizsgálnia, hanem a nekünk megjelenő természetet. „A tudomány által keresett értelem pedig a természeten belüli viszonyok megértése– írja Whitehead. A természetfilozófia számára a tűz vörössége ugyanúgy a természet része, mint a tűzben lejátszódó kémiai folyamatok. Vagyis hiba pszichikus kiegészítésekkel ellátni a megismert tárgyat. Amikor az atomok, vagy molekulák stimulálják az agyunkat, és mi színeket látunk, vagy ízeket érzünk, akkor az nem a természetnek az elmére gyakorolt hatása, hanem egy természetben lejátszódó folyamat. Ez a megállapítás teszi lehetővé, hogy a természet és az elme között levő szakadékot betemessük. A metafizika által kreált kettős természet egy hatalmas szakadékot ás az ember és a valósnak vélt természet közé, holott a természet nem más, mint a nekünk megjelenő.

Whitehead koncepciójában a természet alkotói (tér, idő, tárgyak, stb.) nem rendelkeznek önálló, elszigetelt, reális léttel. A tér és az idő sem más, mint elvonatkoztatás. Természetesen nem arról van szó, hogy Whitehead tagadná a tárgyak létét. Hanem arról, hogy az egyes tárgyak nem választhatók el a kontextusuktól, vagy ha ezt mégis megtesszük (márpedig mindig megtesszük, amikor egy tárgyról beszélünk), akkor az már elvonatkoztatás. A természetben ő nem tárgyakról, hanem eseményekről beszél. Ez talán szokatlan a hétköznapi ember számára. Hisz, ha mondjuk egy ember fut a busz után, az könnyen tudjuk eseményként értelmezni. De a Gellért hegy már kevésbé mondható annak. Whitehead rávilágít a természet valóban esemény-szerkezetére, hisz ami számunkra esemény nélküli, statikus tárgy, annak valójában csak hosszabb története van, mint az ember élete, rejtettebb történések zajlanak az „életében”, mint amit a hétköznapi megfigyelés rögzíteni tud. A hegy is kialakult, és pusztul, molekulák szakadnak le róla, és épülnek bele. Ezért lesz a természet folyamat. És ebből a folyamatból elvonatkoztatással szakítjuk ki az egyes alkotóelemeket. És ezek az elvonatkoztatások segítik a tudományos megismerést, segítik a természet jobb megértését.

Whitehead előadássorozata betekintést nyújt a természettudományok történetének egy fontos fejezetébe. Viszont a könyv tömörsége igen nagy feladat elé állítja az olvasót. A könyv elején egyből világos lesz az érdeklődők számára, hogy a szerző otthonosan mozog mind a filozófiatörténet, mind a tudománytörténet, mind a természettudományok témaköreiben. És ez bizony kínt és gyötrelmet jelent az erősen humán beállítottságú olvasók számára. Ugyanis ez a rövid könyv egy hatalmas szintézist tartalmaz, úgy akarja újraírni a természetről való gondolkodásunk alapjait, hogy kritika alá vonja a kortársait, és azt a hagyományt, ami a gondolkodásunk kereteit adja. És pont ez az átfogó szemlélet jelenti a nehézséget a megértésben, hisz egyszerre kell tisztában lennie az olvasónak az arisztotelészi metafizika alapfogalmaival, és az einsteini relativitás-elmélettel.

Mindemellett a könyv ma is haszonnal forgatható, és véleményem szerint még mindig van súlya. Különös élményt nyújthat az olvasó számára, hiszen ez egy olyan tudományfilozófiai mű, ami nyitott a metafizikára, és egy olyan korban íródott, amikor a szellemi elit jelentős része a metafizika kiküszöbölésére törekedett.

Értékelés: 9/10

Merényi Kristóf

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK