0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 276 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-84-5
Témakör: Művészetelmélet, Fotográfia

Ára: 3200 Ft (Elfogyott)

A vizuális antropológia felé

Vizuális antropológia

http://magicafe.hu
2008. szeptember 1.

- Hogyan működik a fotó "illetékességének" elismerése?

- A fotó egyrészt természetes dolog, mert éppen az a világ, amiben élünk, annyira át van itatva a fotóval, hogy fényképezőgéphez nyúlni nem kiválasztott vagy speciális mozdulat. Ennél fogva ennek a közegnek a felfedezése, alkalmazása, használata direktebb módon közvetít a valóság és közöttünk, mint egyes idegen médium használata. Azért a fotó használata a legizgalmasabb, mert - a tévé és a film lehetőségeitől eltekintve - ez adja a legdirektebb lenyomatot a világról, kémiai lenyomatot. Ezzel nyomulok a legmélyebben abba a világba, ami körülvesz, ezzel kapom a legérzékibb képet erről. "Legmélyebben": az itt azt jelenti, hogy természetesen csak a felületig. De ebben az értelemben a legközvetlenebb érintkezést biztosítja, hogy reális képet ad arról a felületről, ami az objektív előtt van. Köztem és a valóság között ott van a gép, amely lehetővé teszi, hogy az érzeteim emlékezeteit rögzíthessem, olyasmit, amire egy közvetlenebb kapcsolatban képtelen lennék. Ezáltal a kép tovább nem lesz manipulálható, s mivel egy direkt lenyomat válik manipulálhatóvá, ezért a konzekvenciái is jóval messzebb mutatnak, mint egy a valóságra kevésbé emlékeztető kép, helyesebben egy absztraktabb metódus alkalmazása esetén. Írással más tanulságokat kapok - a nyelv mint olyan jóval elvonatkoztatottabb, mint a fotó. Ugyanez áll a képzőművészet metódusaira is. Absztraktabb megközelítési módszerek alkalmazása során kapott eredmény kevésbé vonatkoztatható vissza a valóságra, mert már a startpontja messzebb esik tőle. Használom a fotót, mint nyersanyagot, mint szemléletet. Mivel alkalmas arra, hogy a képeknek a valósággal történő direkt megfelelés alapján átrendezést hajthasson végre - nem a valóságban, de az arról alkotott szemléletben. A fotó direkt, azonnal érthető.

- Korábbi eszközeid elégtelennek bizonyultak?

- Nem elégtelennek bizonyultak, hanem ezeknek a tartalmaknak hordozására a fotó a jelenlétből fakadóan alkalmas. Műfaji különbségekről van szó. Egy adott világkép összes részletét nem hiszem, hogy akármilyen transzponálásban is egy adott műfajban ki lehet fejteni.

- Ez az eszköz az újszerűség erejével hatott rád?

- Nem, nem hatott rám újszerűen. Ebbe születtem, ez a természetes környezet. A fotót nem használni a mai ember számára olyan, mint a nyelvet nem használni. Egyik alapeleme a civilizációnak, amiben élünk. Az ember társadalmi környezete át van itatva fotóval. A fotó a valós. A fotó a dokumentum, a hihető. Annyira arra emlékeznek vagy azzal emlékeznek, hogy lehetetlen lenne nem használni.

- Emlékezetünk fotószerűvé vált?

- Előre emlékeket alkotunk a dologról, s erre a fotó tanított meg.

- A fotó tehát egyenértékű a tényleges látvánnyal?

- Nem hiszem, hogy egyenértékű volna. De mindenki szemlélete szükségeli a fotót. Tehát hihetetlenül benne van a "nézésünkben". Azokéban is, akik még amatőrként sem használják a fotót.

 

 

 

"MERT PASCAL LEGYEN AZ, AKI A VILÁG KÜLSZÍNE MÖGÖTT REJLŐ IGAZSÁGOKAT MAGÁTÓL FELISMERI"

 

Habár az optikai-kémiai fotográfiát még mindig viszonylag fiatal médiumként szokás emlegetni (úgy látszik, annak élménye megszokhatatlan, hogy - Roland Barthes-tal szólva1 - "látom azokat a szemeket, amelyek még látták Napóleont"), mégis már jó ideje - Magyarországon, ha a szakszerű búvárlást tekintjük mércének, úgy egy évtizede - e terület is a szellemi régészkedés terepévé vált.

 

 

 

. A mai idők kánonja szerint a sztár bizonnyal Wilhelm von Gloeden, akinek Taormina környékén fiúprostituáltakról készült aktjai, modern Árkádia-víziói olyan erőteljesek, hogy nemcsak a maga korában gyűjtöttek be kellő megbotránkoztatást, de talán még ma is megbirizgálják érzékeinket. A fotótörténet szemszögéből nem kevésbé érdekes a bejrúti, kairói, alexandriai műterméből a Mediterráneum keleti tájait bejáró és fotózó Felix Bonfils híres Keleti emlékek albumának néhány lapja éppúgy, mint Giuseppe, Leopoldo és Romualdo Alinari százezres Itália-archívumának néhány felvétele. Az Alinarik, vagy Fiorillo, Wlha képein a pontosság igényén túl rendre megjelenik az az etnográfiai-etnológiai érdeklődés, amely képeiket különösen életszerűvé, sűrűvé teszi.

 

"A modern kori tapasztalás és tudás változásait a "pontosan megismételhető képekhez" kötő Ivins kritériumainak a könyvtáblákra kasírozott kalotípiák még nemigen feleltek meg, s a XIX. századi fotómechanika és nyomdatörténet számos átmeneti formát hozott létre a nagy példányszámú, részletgazdag és a szöveggel együtt nyomtatott képiség későbbi gyakorlatáig. Olyannyira, hogy egyes nyomatok még a szakember számára is fejtörést okoznak, hogy vajon még a fotó vagy már a nyomdatermék osztályába sorolandók-e - ahogy e kérdéssel fotógyűjteményünk leírása során Baji Etelka és Varga Judit is többször szembetalálta magát. Legyen bár fotó vagy nyomdai produktum az a "fénynyomat", amely Rembrandt vagy Böcklin műveivel ismertette meg a művész-stúdiumokat folytató ifjúságot, az oktatási folyamathoz csak közvetve, a műveltség, a művészeti tudás, a mintadás, a kanonizálás során volt köze. E műlapok látás-és tudásátalakító módja - népszerű téma - a fotográfia létéből következik ugyan, de a fotótár rekonstruálásának nem lényegi kérdése. Az Országos Magyar Minta- rajztanoda és Rajztanárképezde kezdeti céljai és feladatai felsorolásakor hangsúlyozta a "mintákról való rajzolás", avagy a "tanulmányok rajzolása minták nyomán" fontosságát mind a figurális rajz, mind az ornamentika, mind az építészeti vagy szobrászati képzés során. S a tanterv utalt azon domború főszmintákra, mintaszerű sík és domború ékítményekre és ékítményes mintákra, amelyek ezen célt szolgálták. Ugyanakkor az iskola értesítőjének korai kötetében hangsúlyozták, hogy a könyv- és metszettárban található lapminták közül az építészeti műemlékekről, az iparművészeti tervrajzokról, régi és újabb mesterek jelesebb kompozícióiról őrzött fényképmásolatok "nem másolás, hanem csupán tanulmányozás céljára" szolgáltak. A századforduló utáni évkönyvekben pedig efféle kijelentés még ezen iskolán belül is anakronisztikusán hangzott volna

 

"Lehetetlen tagadnunk, hogy sok modern festészeti iskola úgy nézi a természetet, ahogyan azt a fényképezőgép láttatja.

 

Figyeljük meg: a már említett Várdai-katalógus, amely a tételek fellelhetőségi helye szerint írja le a könyv- és metszettárat, nem kezeli külön a fotográfiákat. Azok témájuk szerint nyertek besorolást az építészet "J", az iparművészet "K", avagy az alakrajzok, tájképek, állat- és virágábrázolások "S" jelű szekrényeibe. Másként fogalmazva: ez a könyvtári rend is jelzi azt a XIX. század közepén elindult folyamatot, amely során a hirtelen megnövekedett mennyiségű, sokszorosítható és hitelesnek tartott képek, a fotográfiák és azok nyomtatott változatai, a képiség korábbi funkcióiból szorítják ki a manuális rögzítést. Az emberiség hatalmas új képtára kezd vázolódni, s nem csupán a reprezentatív rendezvényeken, a világkiállításokon, hanem a fényképek, a klisényomatok, a sztereoszkópikus felvételek, majd a folyóiratokban, a könyvekben megjelenő fotográfiák révén a mindennapi gyakorlatban is. A kép többé nem ritkaság. így hatása és használatának módja is radikálisan átalakul. A tekintélyes Szmrecsányi Miklós, a közoktatási minisztérium művészeti osztályának vezetője iskolánk értesítőjének millenniumi kötetében így fogalmaz:8 az iskolában, a tehetség kiművelésétől, minden elfogultságtól menten, az emberiség közös kincsének, az összes nemzetek művészi munkásságának és remek mintáinak feltárásától a szem és a kéz gyakorlati képzésén át a természet és művészet közvetlenségének újrateremtéséig alakul a tanítás helyes rendszere. Az eredetiben jóval cirkalmasabb, itt tartalma szerint idézett mondatából az "elfogultságtól mentes" megismerés kritériuma emelendő ki, mely feltétel hogyan is működhetett volna a fotográfia gyakorlata nélkül!

 

 

 

Szmrecsányi közbevetése figyelmünket a fotográfia művészetre gyakorolt hatásáról a műveltségre gyakorolt hatása felé fordítja. Ugyanis - ne feledjük -történetének első szakaszában a mintarajziskola hangsúlyosan rajztanárképezde is volt. Özv. Komócsy Józsefné gyakorló tanár igen érdekes beszédet tartott a magyar rajztanárok és rajztanítók 1905. évi június havában megtartott nagygyűlésén.9 A pszichológiai és szociológiai műveltségről tanúbizonyságot tevő lelkesült eszmefuttatás emígyen csúcsosodott: "Mert Pascal legyen az, aki a világ külszíne mögött rejlő igazságokat magától felismeri, ha arra rá nem vezetik. Azok, kik nem csupán teoretice foglalkoznak a középiskolák csoportos rajztanításának egyáltalán nem kényelmes föladatával, tanúságot tehetnek róla, hogy a tanítás folyamán azokra a kézzelfoghatóan demonstrált igazságokra is még hányszor kell ismételten hivatkozni az illető tanárnak, míg a növendék gondolkozásával azonosulnak. A fölsoroltakon kívül az általános irányú rajzoktatásban az objektív ábrázolási módot még kívánatossá teszi az ítélő- és kombináló tehetségre gyakorolt fegyelmező hatása és hogy éppen a mai kornak a gőz- és villamos erő gyorsaságával bonyolított életviszonyai között, amidőn az emberi lélek a jelenségekről nem egységes képeket, hanem szétszaggatott pillanatföl- vételeleket nyerhet, a serdülő ember elméjét, legalább partialiter a helyes megfigyelésre és tudatos tevékenységre úgyszólván jótékonyan rákényszeríti."

 

 

 

Ahogy a művészeti oktatás szempontjából a fényképanyag erős, de múló kihívásnak bizonyult, s hamarosan használhatatlan tárgyi emlékként lerakódott a szekrények mélyére, úgy végigkövethetjük ezen betokosodási folyamatot a rajzoktatás szemszögéből is. A mintarajziskola hathatós tevékenysége következtében a XIX. század utolsó harmadában vagy félezerre nőtt a szakképzett rajztanárok száma, akik tudásukat és szemléletüket az Andrássy úti palotából hozták magukkal. A számukra meghatározó tekintélyes mester, Székely Bertalan már huszonnyolc éves korában, 1863-ban értekezést tett közzé Arany János lapjában, a Koszorúban,10 amelyben azt vizsgálandja, vajh' a festészet s a fényképelés közül melyik részére hajlik az előny? Válasza: "azon felfogás hibás, hogy a művészet akkor teremti a legtökéletesebbet, ha minél hívebben tükrözi vissza a természetet. [... ] A lélektani és ritmikus elem a kép szerkezetéhez tartozván, mind a többi kellék pedig amazok kiegészítésére szolgálván, sokkal több gonddal, műértéssel és idővel járnak, semhogy azt a pár percben készülő fotográf műben kereshetnék. " Nézete soká visszhangzik tanítványai körében - annál is inkább, mert a hozzáférhető, így a mintarajziskola könyvtárában fellelhető, alapvetően narratív szándékú fényképek nem cáfolják Székely álláspontját.

 

Arnhold Nándor beregszászi rajztanár - 1875 és 1880 között jár a mintarajziskolába - 1893-ban így értekezik a rajzoktatás reformjáról szólván:11 "Azt a kifogást tehetné valaki, hogy a tónusos rajzon a körrajznak, mint önálló grafikai elemnek, nincsen semmi jogosultsága, s valamint jó fényképeken, úgy a rajzon is lehet a felhozott mértékben még igen jól részletezni. Megengedve, hogy a specialista virtuóz képes ezt a csodát mívelni, [... ] mégis határozottan tiltakozni kell oly feltevés ellen, mint ha az ember isteni adományát, mellyel a dolgokat előadni képes, a gép lehetetlen működésével párhuzamba lehetne állítani S ugyanezt fejtegeti Schauschek Árpád is - 1881-1887 között hallgató - a már említett 1905. évi rajztanári nagygyűlésen:12 "A semleges, vagy fényképszerű ábrázolással röviden végezhetünk. E mód a tárgyat úgy iparkodik ábrázolni, amint az esetlegességeivel, környezetével a felvétel percében mutatkozik, nem akarva semmit sem elhagyni vagy kiemelni annak képében. Ha e feladat az emberi szervekkel és tehetséggel tökéletesen megokolható is volna, egyrészt nélkülözné a céltudatos munka ökonómiáját, másrészt pedig csaknem teljesen helyettesíthető az erre alkalmas fényképező készülékkel. Így tehát mint céltalan tevékenység, nem képezheti az iskolai tanulmányok tárgyát

 

Akár e kijelentéseket mérlegeljük, akár áttekintjük mondjuk a budapesti VI. kerületi Állami Főreáliskola Dörre Tivadar - 1891-1893 között növendék - által összeállított szabadkézi rajztanításának menetét,13 az abban megadott, s közvetlenül a mintarajziskola napi gyakorlatát ismétlő példáit (még a főreáliskolás rajzterem berendezése is a mintarajziskolait visszhangozza), megbizonyosodhatunk arról, hogy a Székely megfogalmazta ítéletek milyen mélyen meggyökeresedtek a rajztanároktatásban.

 

A Mintarajziskola fotókollekciójának most megtörtént feltárását követő részletesebb vizsgálata eséllyel ezen elgondolások, a vizuális tudásátadás modernizációja mentén mozdulhat el. Ezt készítette elő a képek mintaszerű leírása, digitális technikával való hozzáférhetővé tétele. S bár kiviláglott, hogy a fényképanyag korábban nem képezett sem oktatási, sem gyűjteményi egységet, különféle csoportjai más-más kontextusban kerültek használatba, a képek mai állapota, karbantartása indokolja, hogy muzeológiai értelemben együtt tartandók, s a Főiskola fotótárának neveztessenek.

 

A cikk az alábbi oldalakon is olvasható:

http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=51816

Kerekes Tamás

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK