0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihályi Zsuzsa
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 272 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2799-32-2
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Felix Austria

Felix Austria

http://olvasoterem.com
2017-7-25

Az 1900. év januárjától novemberig terjedő cselekményt egyes szám első személyben meséli el Sztefanyija, egy osztrák úriháznál szolgáló cselédlány.

Szép és szomorú könyv a Felix Austia, egy csodálatos árnyaltságú tragédia, mely Csehov drámáihoz hasonlóan lassan hömpölyög, de fenyegető szenvedéllyel sodorja magával az olvasót. Az 1900. év januárjától novemberig terjedő cselekményt egyes szám első személyben meséli el Sztefanyija, egy osztrák úriháznál szolgáló cselédlány. A mű drámai sodrását még az a tény sem tudja aláásni, hogy Sztefa végig közvetett beszéddé alakítja a többi szereplő szavait.

A kiindulópont a Shakespeare-i drámából ismert “kizökkent idő”, ami Andruhovicsnál egy tűzvésszel kezdődik, és a fa-metafora formájában jelentkezik. Sztefát, aki a tűzben elveszíti a szüleit, magához veszi Anger doktor, lányával együtt neveli, és csak későn ébred rá, hogy tettével “altruizmusnak álcázott gyáva hibát” követett el. Adela édesanyja, a doktor felesége ugyanabban a tűzben veszti életét, és a kislányok “gyökeret eresztenek egymásba”, egymást kiegészítve fejlődnek, hogy végül nagyon szoros kapcsolat alakuljon ki közöttük, egy olyan kapcsolat, amely a szeretet nevében játszmákra és zsarolásokra épít, és a két annyira különböző életű ember szimbiózisát eredményezi. Egymásra utaltságból és közös élményekből táplálkozó, vaksággal megvert, se veled, se nélküled kapcsolat a Sztefáé és Adeláé, mely a magyar olvasónak az Édes Anna történetét juttatja eszébe. Sztefa, ugyanúgy mint Kosztolányi Annája, tökéletes cseléd – de szolgálata paradox módon féltékenységéből és felsőbbrendűségi tudatából táplálkozik, mivel hinni akarja, hogy a doktor saját lányaként szereti őt, mint ahogy azt is, hogy úrnője nélküle életképtelen. (És talán épp ezért véli az orvos “gyáva hibának” a tettét.)

A szerző dupla keretbe foglalja a történetet. Az első a tűz, amely jóval a regény kezdete előtt elindítja, majd a regény végén lezárja az eseményeket. A második pedig a hipnózis motívuma. A regény első jelenetében Thorn lovag mágikus/hipnózisos bemutatóját látjuk, melynek során szalmabábot kelt életre, majd átvezeti azt az élet stációin, kislányból felnőtt nő, majd öregasszony lesz az emberek szeme előtt. Az előadás mégsem sikeres: az öregasszony meghal a színpadon. A hipnózis tehát veszélyes – figyelmeztet ezzel a jelenettel. A könyv végén Sztefa, a doktor levelének hatására, ugyanehhez a metaforikus motívumhoz tér vissza. Felismerve a két nő közötti kapcsolat természetellenes voltát, a doktor el akarja távolítani Sztefát a háztól, és cselédül ajánlja egy pap ismerősének, mondván: ily módon “kitekeredett törzse megtalálja a támaszt önmagában.” A levél olvastán Sztefa rájön, hogy ő is illuzionista, de a közönség is ő volt, akit lóvá tettek, hiszen csak azt látta, amit látni akart. Így a történet visszakanyarodik önmagába.

A tragédia lassan bontakozik ki. A barátnő-cselédlány jellegzetes, túlzó szláv szenvedéllyel jelenti ki, hogy az ő szeretete “örök és szilárd, mint az osztrák-magyar birodalom.” Annyira ragaszkodik Adelához, hogy Velvele házassági ajánlatát sem fogadja el (Édes Anna és a kéményseprő). Sajátos büszkeséggel tölti el a tudat, hogy úrnője kimondott és ki nem mondott igényeit kiszolgálhatja, vezetheti a háztartását, nélkülözhetetlenné téve magát, míg végül Adela teljesen életképtelenné válik a szeretve gyűlölt, félelemmel és együttérzéssel szemlélt szolgáló által kialakított komfortban. Elképzelhető tehát Sztefa csalódottsága, mikor Adela bejelenti, hogy férjhez megy. A férj egy ruszin kőfaragó, és Sztefa féltékenysége nem ismer határokat. Addig bünteti (érzelmi zsarolással, szolgáltatásmegvonással) úrnőjét, míg az ráveszi férjét, hogy Sztefát magukkal vigyék a nászútjukra is. Hazatérve pedig mindhárman kénytelenek belátni, hogy ezután már együtt kell élniük. Mint látjuk, egy szerelmi háromszöghöz hasonló helyzet alakul ki, anélkül azonban, hogy a két nő között testi kapcsolat lenne. A szobrász igazi átszellemültséggel imádja gyönyörű feleségét, és bár bosszantja az intimitásukat folyton megzavaró szolgáló, Adela kedvéért végül belenyugszik a helyzetbe; Sztefa pedig úgy fogadja Petrót, mint valami kelléket, melyre úrnőjének szüksége van a boldogsághoz.

Fontos szereplő még a könyvben a kis Félix, a talált gyerek (Édes Anna Bandikája vagy meg nem született gyermeke), kinek sorsában Sztefa sorsa tükröződik. A kisfiú gyaníthatóan több értékes ereklyét is ellopott különböző környékbeli templomokból, de a lopásokat sosem bizonyították rá. Végül kiderül, hogy a kegytárgyakat a családi villa tetején levő furcsa szoborba rejtette. Ha jobban meggondoljuk, Sztefa is egy ugyanilyen ereklyetolvaj: az évek során ellopta Adela személyiségének részeit, és elrejtette őket abban a házban, ahol nélküle semmi nem történik. Mindkét tolvajlásra csak a könyv utolsó lapjain (a szolgáló hibájából, de mintegy véletlenül) fellángoló tűzvészben derül fény, és egyedül Sztefa számára. A szobor az üvegtetőn keresztül zuhan a házba, feltárva drága kincseit. Sztefa pedig hirtelen világosan meglátja, hogy becsapta magát. Furcsa neveltetésének eredményeképpen megtanult “mindent úgy látni, ahogy neki kényelmes.” Úrilánynak való szórakozás ez, és ő cseléd. Kényelmes volt azt hinni, hogy a doktor saját gyermekeként szereti, vagy, hogy az életének értéket ad Adela szolgálata. S hogy bebiztosítsa magának ezt a helyet a világban, nélkülözhetetlenné tette magát. Míg Adelával együtt látott, tapasztalt, már-már úri életet élt, még ha a periférián is, cserébe végtelen kényelemre kárhoztatta úrnőjét, míg az semmihez nem értett, még a fésülködéshez sem fogott hozzá nélküle.

Furcsa csavar a nős Joszif atya megjelenése, akibe Sztefa beleszeret. (Bűnös szerelem, ami nem vezet jóra, akárcsak Anna és Jancsi úrfi kalandja.) Az atya altruizmusát, együttérzését szerelemnek gondolja, és már-már vallásos áhítattal veszi át annak háztartását is, nehogy a kis naiv és semmihez nem értő felesége, az amúgy szeretetre méltó Ivanka miatt bármiben is hiányt szenvedjen a szeretett férfi. Az újabb szerelem, ami jól összefér Sztefa lelkében a régivel, szintén féltékenységgel jár, bár természetesen ezúttal sincs szó semmiféle testiségről. Néhány meglesett jelenet azonban azt a gyanút kelti Sztefanyijában, hogy Joszif atya és Adela viszonyt folytat. A szenvedély természetesen ellenőrizhetetlen mederbe tereli az ember indulatait, Sztefa dühöng – de csak csendesen, önmagának sem bevallva a dolgot. Nem tudja Adelának megbocsátani, sem azt, hogy neki van édesapja, sem azt, hogy osztoznia kell rajta Petróval, de azt már végképp nem, hogy szerelmes ábrándját tönkretette, elvette tőle az Atyát. Nem ad nevet az érzéseinek, de először a nyilvánosság előtt járatja le Adelát, majd – mintegy véletlenül – tüzet okoz a gyönyörű, művész ízléssel és szerető gonddal épített családi villában. Érdekes, hogy miközben a kimondott szavak szintjén teljes szívvel várja, hogy érkezzenek a tűzoltók, akik kimentik Adelát, ő maga nem próbál menekülni, sem úrnőjét menteni; mindössze védelmezőn átöleli úrnőjét, “nehogy baja essék.” A tragédia nyilván elkerülhetetlen. A két “kicsavarodott fa” pusztulásával helyére kerül a kizökkent idő, s hogy Félixszel vagy Petróval mi lesz azután, az valóban érdektelen.

Szólnom kell még a regény nyelvezetéről. Sztefa cseléd, de gyerekkorától kezdve mindenütt ott van, ahol Adela: vele alszik, elkíséri a bálokba, ért a divathoz és a társasági szokásokhoz, ismeri a fontos személyiségeket és technikai újításokat (pl a mozgóképszínházat). Így aztán finom észrevételei, néha csípős megjegyzései, árnyalt szókincse és részletekre kiterjedő megfigyelései nem tűnnek a valóságból kiszakadtaknak.

Nem is tudom eldönteni, mi a lenyűgözőbb ebben a könyvben: a két élet egymásra gyakorolt hatása, vagy Sztefa lelkének szolgálattá silányított sokszínű északi fényei, amik szeretetté álmodott frusztrációitól elfojtva végül vörös lángnyelvekként törnek elő. Bár a lány csak egy biztos pontot keresett ebben a „végtelenül mocskos” világban, hogy végre biztonságban érezhesse magát, reményei sorra délibáboknak bizonyultak. Adela – tudtán kívül – mindent elvett, vagy megvont tőle: az apja szeretetét, mert osztozni kellett rajta, és a kis befogadott természetszerűleg alulmaradt, önmagát, mert feleségül ment Petróhoz, és végül az atyát is. Sztefa számára nincs tovább, nincs hová mennie, elfogytak a külső és belső utak, és Adela számára sincs szabadulás. Hogy is lehetne, hiszen Sztefával elpusztul minden, ami a világ anyagi részéhez kötötte.

Nemere

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK