
Oldalszám: 337 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2792-80-4
Témakör: Filozófia, Történelem
Elfogyott
Létezik-e filozófia előtti filozófia?
Erre a kultúrtörténeti kérdésre az óegyiptomi teológiában megjelenő emberre, istenre, kozmoszra, keletkezésre, létre és nemlétre vonatkozó szimbólumok és metaforák elemzése adhat választ. Az egyiptomi bölcselet önmagában ugyan nem létezik, és a vizsgálódást nehezíti, hogy egy rég halott kultúráról van szó, amelynek mégoly gazdag emlékei is hiányosak, de az ismerethiánynak az is okozója, hogy ez a szakterület zárt világ, kevés az olyan mű, amelyik a nagyközönség elé tárja a már meglévő eredményeket.
Az egyiptomi intellektus, illetve az azt leíró szimbólumok a képi gondolkodáshoz kötődnek. A képek nyelvének megismerése pedig a jelenkori vizuális kultúra szempontjából is jelentős, hiszen azt mutatja be, hogyan lehet ideákat, sőt eszmerendszereket "ikonizálni", vagyis a fogalmiságot képiséggel fölváltani.
A szerző az ELTE régész és kulturális antropológia szakán diplomázott, majd egyiptológia szakon doktorált. Művének különlegessége, hogy a kognitív tudomány eredményeit is szervesen beépíti gondolatmenetébe.