A neves holland történész-szociológus könyve tulajdonképpen különböző alkalmakkor és helyeken tartott, illetve megjelent előadások, valamint tanulmányok gyűjteménye az emberi társadalom fejlődéséről, a társadalmon belüli formációk alakulásáról, a megfigyelhető trendekről.

            A könyv négy részre (fejezetre) és azon belül számos további egységekre tagozódik. Ennek az ismertetésnek a keretében nem vállalkozhatunk arra, hogy ezen kisebb-nagyobb részek mindegyike tartalmának, mondanivalójának bemutatására kitérjünk. E helyett az említett négy fejezetet jellemző egyes momentumokat fogunk kiemelni.

            Az első rész a „Szociális és pszichikai rezsimek” címet viseli és olyan különböző témákról van benne szó, mint a szégyen és a bűn, az időszámítás és a környezeti problémák. A recenzenst – már csak természettudományos irányultsága miatt is – az időszámítással kapcsolatos tanulmány ragadta meg leginkább.

            Az „órával” és a „naptárral” kapcsolatos kérdéskört külön kell választani. Egészen a XIII. századig elsősorban a napóra volt használatos, ezért a nap 24 órája nem volt egyenlő hosszúságú és az utóbbi évszakonként, továbbá földrajzi elhelyezkedés szerint változott. Később a mechanikus órák már egyforma hosszúságú órák mérését tették lehetővé és azon belül a negyedórákat is meg tudták különböztetni. Csak a XIX század közepétől mondhatjuk, hogy az egész világon elterjedt a 60 percre beosztott egyforma hosszú óra és a 60 másodpercre osztott perc a Földön. Ismeretes viszont a mai atomórák pontossága, amelyek akár százezer évekre másodpercre pontosak. Másrészt a XIX. század végén, a XX. század elején történt fejlődés, nemzetközi megállapodások (pl. Nemzetközi Meridián Konferencia, Washington, 1894) óta van a Föld 15 időzónára beosztva, adott pillanatban ugyanannyi percet mérünk bárhol, csak az időzónának megfelelően más órának adott percéről van szó. Így például, ha nálunk 10 óra 17 perc van, akkor Moszkvában 12 óra 17 perc van, New York-ban pedig hajnali 4 óra 17 perc.

            Ami a naptárakat illeti az egyes birodalmakban, kultúrákban különböző naptárakat használtak és bizonyos mértékig használnak ma is (hét, hónap beosztás, évszámok – főleg az időszámítás kezdete), de ma túlnyomó az európai naptár használata az egész Földön.

            A következő rész („ Emberhatalom és férfihatalom”) még több témát ölel fel, pontosabban több alfejezetet tartalmaz, mint az előbbi. Ezek tematikája azonban meglehetősen egy irányba mutat. Ez részben a társadalomban kialakuló hatalom (királyi, papi, férfi) formációiról, részben ehhez kapcsolódóan a társadalom rétegződéséről és különböző korszakairól szól: „tűzrezsim”, „agrárrezsim”, „ipari rezsim”.

            A harmadik rész címe „Civilizáció: folyamat és elmélet”. Nem csak ebben a részben, más témák kapcsán is kitér a civilizáció kérdésére. „A civilizáció …általános fogalom. Azokra a tanult szabályokra, stratégiákra utal, amelyekkel mind a környezethez való viszonyunkat, mind pedig egymás közti szociális kapcsolatainkat és egyéni impulzusainkat, vágyainkat szabályozzuk.„ – írja már az első részben (40. o.) Itt viszont azt állapítja meg, hogy a civilizáció bizonyos értelemben relatív és ugyanakkor változó. „…a ’civilizált’ és a ’művelt’ szót ma is rendszeresen használják az emberek…” „Az efféle kijelentések alighanem abban az elképzelésben gyökereznek, miszerint léteznek szilárd kritériumok, amelyek alapján biztonsággal eldönthetjük, mi a ’civilizált’ és mi nem. „Azonban „…a civilizáció csak folyamatként érhető tetten. Az emberek megtanulják egymástól, és megtanítják egymásnak, hogy viselkedésüket meghatározott módon szabályozzák, egyes impulzusokat csillapítva vagy leküzdve, másokat viszont éppen hogy felkeltve és serkentve”. „Egyetlen társadalom sem működhet civilizáció nélkül” (138-139. o.)

            Ebben a részben foglalkozik a szerző az „eurocentrizmus” kérdésével is nem tagadva az európai fejlődés bizonyos kitüntető jeleit, de hangsúlyozva szemléletünk kiterjesztésének fontosságát túl Európán. „…a kultúrák nagy különbségeket mutatnak egymáshoz képest. Önmagukban véve azonban összefüggő egészet alkotnak, konfigurációt, melynek egymáshoz igazodó elemei erősen rányomják bélyegüket az individuális személy életlehetőségeire és jellemére is.” (132.o.)

            Ugyanakkor nem lehet tagadni a következőket. „A nyugat európaiak 1500 táján kezdtek kitűnni egyre hatékonyabb technikáikkal, főleg a szállítás és a hadviselés terén, 1800 körül pedig olyan ’magas szociális színvonalat’ értek el, amihez foghatók sehol másutt nem lehetett fellelni a földön”. (186. o.)

            Az utolsó, negyedik rész a szociológia és a történelem közötti különös viszony tárgyalásának van szentelve. Bemutatja, hogy a történelem lehet puszta kronológia és lehet un. fazeológia, amikor bizonyos fejlődési szakaszokat, stádiumokat állapítunk meg a történelem menetében. Ilyen például a tűz felhasználásával jelzett fejlődési stádium, majd a földművelés és állattenyésztés, végül az iparosodás. Akkor is hasznos ez, ha az egyes történelmi fázisok határai meglehetősen elmosódottak. Mindenesetre ezekre a nem helyhez kötött, az egész emberiségre érvényes történelmi korszakokra történő felosztásban a szociális folyamatok nagyon fontos szerepet játszanak. „A kulturális divergenciának mindenesetre nem szabad elterelnie a figyelmet a mögötte meghúzódó szociológiai konvergenciáról: azokról a strukturális egyezésekről, amelyeket meghatározott fázisban vagy periódusban tartó társadalmak mutatnak”. (218. o.)

            Annak ellenére, hogy – amint a recenzió elején már megjegyeztük – a könyv különböző időben és helyen tartott előadásokból, illetve közölt cikkekből tevődik össze, mégis azt mondhatjuk, hogy a mozaikok végül is egy meglehetősen egységes képpé állnak össze, amely az emberiség, az emberi társadalom, a civilizáció és kultúra történelmi fejlődését mutatja be.

            A könyv igen gazdag, fejezetenként, sőt alfejezetenként tagolt irodalmi jegyzékkel és névmutatóval zárul.